Gyurkity Péter

Fejet hajt a Microsoft az EU előtt?

A legfrissebb hírek szerint a Microsoft mégis hajlandó engedményekre az Európai Bizottsággal folytatott vitájában, és az ügy megnyugtató lezárása érdekében jelentős változtatásokat tervez szoftvereit illetően.

A szoftvercég együttműködési hajlandóságáról Steve Ballmer, a vállalat vezérigazgatója számolt be, aki korábban személyesen is találkozott Nelie Kroesszel, az ügyet felügyelő biztossal. Akkor a szoftvercég vezetője megpróbálta meggyőzni őt arról, hogy a Microsoft igenis őszintén törekszik az ügy lezárására.

A jelek szerint a vállalat valóban hajlandó erre, és szoftvereinek fejlesztését illetően komoly változtatásokra határozta el magát, hogy elkerülje a nagyösszegű büntetés kiszabását. "Kemény, határozott döntéseket hoztunk annak érdekében, hogy megoldjuk az elmúlt hetekben felmerült bonyolult kérdéseket. Nagyon komolyan vesszük európai kötelezettségeinket, és mindent elkövetünk, hogy eleget tegyünk a kívánalmaknak" - jelentette ki Ballmer.

Emlékezhetünk arra, hogy a tavaly március 24-én kihirdetett ítéletben az Európai Bizottság bizonyos információk közzétételére kötelezte a Microsoftot, hogy a rivális szoftvercégek a Windows operációs rendszerrel maradéktalanul kompatibilis termékeket készíthessenek. A döntést azonban a Microsoft elutasította, és ugyanerre a sorsra jutott az általuk előterjesztett ellenjavaslat, is amelyet a bizottság elfogadhatatlannak vélt. Szerintük a vállalat túlságosan magas árat kért az információkért, ráadásul bonyolult feltételrendszerhez kötötte azok felhasználását, semmissé téve ezzel az ítélet idevonatkozó részét.

Most azonban úgy tűnik, hogy a Microsoft - legalábbis részben - beadta a derekát, és hajlandó elfogadni a bizottság döntését. A közlemény szerint az Európai Bizottság máris jelezte, hogy a Microsoft lépése, illetve a a frissített licencprogram a piaci szereplők felügyelete mellett lép majd érvénybe. "Fontos változásokat hajtottunk végre, hogy elhárítsuk a bizottság aggályait" - jelentette ki Brad Smith, a Microsoft főtanácsosa. "Az interoperabilitást megkönnyítő változásokat ugyanakkor kiterjesztjük, így azok nemcsak Európában, hanem az egész világon érvényesek lesznek."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • whitehawk #124
    Hát inkább érveket mondj! Meg, hogy ez azért nem igaz mert....
  • FTeR #123
    "Folyamatos ráncfelvarrás és kész. 1-2 új ikon vagy téma és kész kb."
    aham, persze.
  • whitehawk #122
    Itt az innovációról beszélek. Ha nincs verseny nincs innováció. Az MS nem azért piacvezető mert olyan jó termékeket csinál, hanem mert a versenytársait piaci előnyénél fogva meg tudja fojtani. Az MS semmi világmegváltót nem hozott létre hosszú évek óta, mert nincs szüksége rá. Mert nem kell szinvonalban versenyeznie semmivel, mert azt megoldja pénzből. Semmi forradalmi vagy alapoktól újraírt dolog, vagy átgondolt tehcnika. Folyamatos ráncfelvarrás és kész. 1-2 új ikon vagy téma és kész kb.
  • FTeR #121
    1. akkor büntessék meg az OEM licenszért, de ne játszanak ilyen idétlen hülyeséget.
    2. "(Az MS mi újat talált ki 95 óta? bár lehet hogy írhatnék korábbi évet is) "

    itt most azt kérdezed, h mi olyan van ami teljesen M$ vagy azt h mi a különbség a 95 és környéki sw vagy pl xp és környéki között?
  • whitehawk #120
    Én nem a zárt forrás ellen beszélek. Én pl BeOSt is használtam, ami eszméletlenül jó volt, csak pont a Microsoft OEM licenszpolitikája miatt nem került fel egyetlen olyan gépre sem. Az a rendszer _valódi_ mikrokerneles, és az alapoktól C++ban íródott. Ellenben a BeOS több komponense is nyitott volt, ami a fejlesztést elősegítette, valamit nyílt szabványokat támogatott így elégsok dolgot lehetett rá portolni, vagy tudott kezelni. Itt most nem nyílt vs zárt forrás a kérdés, hanem az, hogy csak windows lesz-e számottevően vagy más is. Az hogy csak egy rendszer van jelen a piacon az biztonsági szempontokból sem jó, valamint ha nincs verseny akkor nincs innováció. (Az MS mi újat talált ki 95 óta? bár lehet hogy írhatnék korábbi évet is) Ha nincs verseny, akkor az árak is maradnak. Mindenki azzal jár jól, ha termékek/szolgáltatások versenyeznek. Akkor javul a színvonal/csökken az ár.
  • FTeR #119
    1. de elindúlhat a versenybe, csak sose éri be a másikat.
    4. pont azt mondtam, h felül írja. asszem tényleg nem ismeri fel autómatikusan. de a bootconfigot át lehet írni, mint írtam.
    5. m$ most állt xml mellé ami meg nyílt és hálózati docok továbbküldésre van kitalálva. hálozati alap kommra tcp/ip-et használ (xp óta lanra is) az sem zárt. arra, h msn messenger mit használ, tök más kérdés. minek engednék meg, h más beletúrjon a hálózatba?
    7.a) maga a számtek tanár is hiánycikk általános/kozép sulikba, a linuxos meg ügye átlagosan keveseb rohangál az utcán.
    b) nos sztem ez ez úgy van, h mind a 2 OSnél megvan az alap hozzáértő tábor, csak linuxnál itt megáll, még winnél itt következik a társadalom nagyod hányada. winre nem kevesebb szakértő van (sztem eleve több is van, mivel többen használnak wint), de sok júzer miatt az átlag szint alacsonyabb.
    " számítógép nem csak abból áll, hogy leülsz elé és kattintgatsz,"
    anyám nem tudja hogy kell elemet cserélni a tv távirányítójába, akkor már ne is nézzen tv-t?
    c) felhasználónak nem kell ismernie az egész rendszer működését. attól mert nem ismerem a robbanómotor elvét és fogalmam sincs mér kell olajat cserélni, meg tankolni, meg mi az ékszíj még lehetek jó soför. söt lehetek szar is, de ettől még tud az ember vezetni.
    8. azt mondtam könnyebb nem azt, h könnyű. a linux az évek alatt felhasználóbarátabb lett mint sokáig volt, de még sehol sincs win vagy mac-hez képest. márcsak a tapasztalat miatt sem. felhasználó barátság nem abból áll, h vannak színes gombok.
    nemtom, h állsz a programozással, de pl a programozási nyelvek:
    1G 00011101000
    2G assembly
    3G c, pascal...
    4G c++, delphi
    4,5G java; C#
    ..G megmondod neki, h mi kell
    ha párhuzamot vonunk a felhasználóbarátsággal, akkor win valahol a 4,5G környékén van, míg linux valahol a 3G és a 4G között.
    9. vi, ntfs 2db. monopolt nem cáfoltam, a példád helytállóságát vitattam. MBR-re meg nem mondtam, h nem írja felűl. pont azt mondtam, h azt teszi.
    de, ha aszondom, h legyen 4 akkor sincs sehol, ahhoz huszonX dologhoz amit mondtam.
  • FTeR #118
    sztem vi azóta alapösszetevő mióta unix van. kb ezért is olyan amilyen.
    mi az, h nincs fent? ez kb olyan, mintha dosba aszondod, h nincs fent a type.
    Egyébként persze, h M$ miatt nem tud ntfs-t rendesen kezelni. De sajna én maximálisan a zárt oldalon állok, így valszeg sose fogjuk megérteni egymást.
  • whitehawk #117
    1. a monopólium pont arról szól, hogy más versenyző esélytelen mert nem jut térhez a piacon, mert a nála *SOKKAL* erősebb vetélytárs le tudja nyomni, tehát a verseny nem alakul ki, hiába jobb a terméke az esetleges monopol helyzetben lévőnél. Ezért mondom azt, hogy 8ból 8 rajthelyet, mert a másik nem nyerhet a versenypályán, mert el sem indulhat, mert nincs meg a tér hozzá. persze próbálhatod továbbra is makacsul félreértelmezni.
    2. Nálam nincs fent a vi. Direkt megnéztem. És nem azért mert leszedtem, hanem mert sose települt fel.
    3. szerintem jobban tévedtél mint félig, de ez most részletkérdés.
    4. Én még nem láttam olyan windows ami alapból feltelepül, felismeri, hogy más (nem MS) rendszerek is jelen vannak és beállítja a bootloaderébe. Olyat se láttam, hogy a win ne írta volna felül az MBR-t.
    5. Itt nem arról van szó, hogy kinek mi a dolga. Az MS interoperatibilitásról beszél viszont egyetlen nyílt szabványuk nincs, se hálózati kommunikációra, se dokumentumformátumokra. Ellenben a SUN, az IBM, vagy a szabadszoftver közösség nyílt szabványokat alkalmaz, amely valódi interoperábilitást tesz lehetővé.
    6. hát nekem nyolc. Egyébként ha a jelenlegi kernel forrásfádhoz hozzáforgatsz egy külső modult azt azonnal használhatod. Vagy ha letöltesz egy hozzá tartozó binárisat.
    7.a) nem hiánycikk, mert nem tanítanak mást csak is windowst, ami azért rossz mert csomó buta kattintgatót képeznek, akinek fogalma se lesz arról hogy mit csinál, viszont meggyőződéses "hozzáértő" lesz aki úgy gondolja hogy ért a winhez, hazamegy fellép a netre és szedi be és ontja kifelé a spamet wormoket stb, amivel a többi netezőt baszogatja.
    b) a számítógép nem csak abból áll, hogy leülsz elé és kattintgatsz, emr ha mondjuk kiesik az egér a helyéről mer a takarítónő belenyúlt akkor illik tudni, hogy hova kell visszadugni. És lássuk be azért, hogy a nem windowst használók sokkal jobban tudnak bánni a gépükkel _átlagban_.
    c) felhasználó oktatásra gondoltam, tudod mint az iskolában. Legalábbis oda méri magát az ECDL.
    8. szerintem meg mások szerint is a linux vagy más x11 alapú desktoppal megáldot rendszer is van olya n felhasználóbarát. Ahogy én tapasztalom az emberek képtelenek egy új környezethez alkalmazkodni. Mintha beülnél egy új autóba, és ha a kormányon nem VW felirat van mint eddig hanem mondjuk VOLVO akkor beszarik az illető. Én ezt látom nap mint nap, szóval tudom miről beszélek.

    9. Az, hogy nálam nincs vi és másnál se biztos hogy van az 1 tény, a másik, hogy linuxnak van ntfs drivere. 3. az ms monopol helyzete is vitathatatlan. 4. a win bootloadere felülírja az MBRt telepítéskor stb....
  • Gemnon #116
    FTeR, hülye kérdés de a vi mióta alapösszetevő?
    Nekem például nincs fenn.
    Más még hülyébb kérdés, képzelj el egy hierarhiát (vegyük például közigazgatás), ha a felsőbb szinteken például a Word doksikat, Excel táblákat (aka Non-Documented formats) arról az OpenOffice.org tehet, arról hogy elcseszi a formázást, vagy a Microsoft aki eddig nem dokumentálta a Office formátumokat??? Szerinted az Linux miért írja (tudtommal még mindig veszélyesen) az NTFS-t? Azért mert az M$ soha nem dokumentálta, vagy mert bénák a kernel fejlesztők?
    A Samba miért nem tudja az ADS-t és miért kellett sok-sok idő míg sikerült az SMB-t normálisan kifejleszteni (és miért kellett hozzá, soksok reverse engineering) azért mert a fejlesztők nem akartak M$ dokumentációkat olvasni, vagy mert ezek nem is léteztek? Hirtelen ezek a kérdések merültek fel bennem, szerintem igenis addig cseszlessék őket, amíg nem sikerül minden egyes nyomorult kvázi szabványukat normálisan dokumentálni. (És nem azt mondtam, hogy forrást nyissanak, hanem, hogy legyen fair play)
  • FTeR #115
    szakaszonként:
    1. nem M$ csak 1et foglal, a többi üres.
    2. olyan nincs,h a vi ne legyen fent. ez nem választás kérdése. gyakorlatilag hozzá tartozik a kernelhez (khm enyhe túlzás). írd be konzolba, h vi
    3. ezt már páran mondták és mondtam h rendben. de itt csak félig tévedtem.
    4. hát ez érdekes. nekem az alap wines bootmenü-ből választom, h mi indúljon. tod a butolás úgy megy, h a bios átadja a kezdő particiónak, amin a bootconfig van, majd az átadja annak annak a particiónak, amelyiket választod. a bootconfigos file meg simán editorral szerkeszthető file. megadod benne a partició számát meg 1 nevet, h mit írjon...
    5.ebbe nem megyek bele. de részben igazad van. de sztem pl nem win dolga, h linux lássa őt. ellenben h ő lássa linuxot már igen.
    6. köhöm, enyhe túlzásnak szántam, már ezt is írtam...
    7.a) azé gondolom, h drágább, mert hiánycikk...
    b) ezt a linuxban csak IT zsenik winbe meg csak noobok vannak dolgot hagyuk.
    c) az ECDL nem a win okatatás csúcsa, csak a hivatalos fajtából való és elég sok szintje van. pl ahhoz, h hivatalos tanár lehess, több szintnek is meg kell lennie, plusz 1 tanár képzésnek. Első 2 szinten semmi HW-s dolgot nem tanítanak, csak alap win kezelést. ráadásúl, pl az adminos képzés megint más.
    8. ne keverjük a beidegződést a felhasználóbarátsággal. az a lényeg h ha leültetsz 1 szűz júzert a gép előtt akkor mac-en és winen simán elboldogúl, még linuxban csak a nehézségekbe ütközik. winről linuxra sztem könnyebb átállni mint macre, mert mac homlokegyenest más gondolkodást kíván.
    9. 1 tény állításba kötöttél bele, a többi mind a szubjektív véleményem. az utóbbiak nem lehetnek pontatlanok, mivel pontosan az én véleményemet tükrözik.