SG.hu

35 milliós bírságot kapott a Pannon GSM

A GVH a Pannon 50-1000 díjcsomagjai kapcsán indult versenyfelügyeleti eljárásban a fogyasztók megtévesztésre alkalmas magatartás tanúsítása miatt két tételben, összesen 35 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a mobilszolgáltatót.

A mobilszolgáltató úgy tájékoztatta a fogyasztókat, hogy csak a Pannon 50-1000 díjcsomagok esetében nem növekszik a percdíj a csomagokban foglalt percek lebeszélése után, miközben a versenytársak kínálatában is volt olyan hasonló konstrukciójú tarifacsomag, amelynek díja szintén nem növekedett. A vállalkozás egyes reklámjaiban a Pannon 1000 díjcsomag vonatkozásában megtévesztésére alkalmas módon használta a percdíj és az azzal azonos tartalmú kifejezéseket is.

A Versenytanács megállapította továbbá, hogy a cég akkor is jogsértően járt el, amikor Díjcsökkentő szolgáltatásának reklámjaiban nem a valóságnak megfelelően tájékoztatta a fogyasztókat a szolgáltatás tartalmáról. Nem minden esetben felelt meg a valóságnak az az állítás, hogy "minél többet beszél, annál kevesebbet fizet egy percért", és az a közlés sem volt helytálló, amely szerint a fogyasztót terhelő havi költségeket a vállalkozás több (nem kettő) tarifacsomag alapján számolja ki és a kedvezőbbet számlázza ki.

A GVH egy másik eljárás keretében vizsgálta a Djuice Nonstop szolgáltatással kapcsolatos reklámtevékenységet. A Versenytanács megállapította, hogy a vállalkozás a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított, amikor a 2004 októberében és novemberében reklámjaiban a Djuice Nonstop szolgáltatás igénybevétele ingyenességének hamis látszatát keltette. A reklámok azt közölték, hogy a szolgáltatás igénybevétele esetén ingyen küldhetők SMS-ek, pedig a fogyasztónak ehhez ténylegesen havidíjat kellett fizetnie.

A vállalat közleménye szerint a GVH által kifogásolt hirdetések nem voltak alkalmasak a fogyasztók megtévesztésére. "A szokatlan stílusú, újszerű reklámok valóban figyelemfelkeltőek voltak, de ez a reklámok esetében természetes műfaji követelmény" - áll a Pannon GSM közleményében. "A Pannon GSM hirdetései tartalmát minden alkalommal rendkívüli körültekintéssel, a fogyasztók teljes körű tájékoztatásának követelményét, a jogszabályokat és az európai gyakorlatot messzemenőkig szem előtt tartva, az egyes megjelenési formák kereteinek figyelembe vételével határozza meg". A mobilszolgáltató az írásos indoklás kézhezvétele után bírósági felülvizsgálatot kér a GVH döntése ellen.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Munch #6
    :))))))))))
    Mi 35 millió a pannonnak... :)))))))
    Ez egy vicces jelképes összeg a média számára, hogy "ilyen is van", hogy meg lehet büntetni egy mobilszolgáltatót.
  • Hegyikecske #5
    Azért megérdemlik... Nagyon el vannak már szállva maguktól 3szolgáltató nem igazi választék... (pláne h. a másodperc alapú számlázásról visszakanyarodtak a perc alapúra 2005ben!!)
  • Cat #4
    a pannongsm éves reklámköltségvetése legalább 4-500 millió forint, szóval ez kb. háromheti marketingbüdzsének felel meg
    semmit nem jelent nekik
  • pemga #3
    Ezt egyébként sosem értettem, megbüntették, ok. Kérnek egy kis pénzt, ok (ez tényleg max zsebpénz, szerintem emeltdíjas sms-ből ennek a többszöröse fut be egy nap egy-egy ki/be/meg/le-szavazósóban) És mi van azokkal az előfizetőkkel akik ezt megették? Így jártak? :).
  • irkab1rka #2
    Bekalkulált veszteség.

    Csak úgy tudod megállítani a multikat ha NEM adsz ki infót. Kérlek SOHA ne adj korrekt informáciot arról egy közvéleménykutató cégnek.

    A megtévesztés minket véd.
  • gz8 #1
    Nálunk is kavarnak rendesen a céges mobilok számláival, így talán észhez térnek.