Berta Sándor

Illegális letöltések - a lebukás esélye csekély?

Legalábbis ezt állítja egy német szakértő, akinek a megállapítása világszerte máris nagy vihart kavart. A kijelentés azért is meglepő, mert pont mostanában kerültek újra előtérbe a fájlcserélő szolgáltatások.

A zeneipar világszerte üldözi az ezeket a szolgáltatásokat üzemeltető cégeket és az azokat igénybe vevő személyeket. Utóbbiakat azzal próbálják meg jobb belátásra bírni, hogy amennyiben nem hagynak fel a tevékenységükkel, akkor rendkívül magas kártérítést kell majd fizetniük. Ebben a helyzetben állt a nyilvánosság elé a witteni magánegyetem kutatója, Markus Giesler, aki szerint erősen megkérdőjelezhetők a zenei ipar vádjai és érvei, és gyakorlatilag "lebukás-mentes" tevékenységnek minősítette a fájlcserélést és az illegális letöltéseket.

A "Theorie des kollektiven Konsumentenrisikos" címet viselő tanulmányban a fiatal szakember azt bizonygatja, hogy ilyen esetekben a lebukás esélye gyakorlatilag egyenlő a nullával. Giesler szerint: "Az adott felhasználó csak egy személy a sok közül, miért pont ő bukna le?" A szakember a teóriáját nemrég ismertethette a Harvard Üzleti Iskolában is. Giesler négy esztendőn át figyelte az olyan népszerű internetes fájlcserélő szolgáltatásokat, mint a Napster, a Kazaa vagy a Linewire használó magánszemélyeket. Tanulmányát végül tapasztalataiból irta meg. Az üzletileg általánosan alkalmazott kockázatelemzés módszerét használva ekkor jutott többek között arra a következtetésre is, hogy az illegális letöltésektől kezdve a kiberterrorizmusig ma már gyakorlatilag bármit gyakran büntetlenül is meg lehet tenni, illetve, hogy minél többen használnak ilyen fájlcserélő hálózatot, annál kisebb a valószínűsége, hogy egy személy lebukjon.

Az eddig lebukott több száz felhasználót azonban ezek a tézisek már nem segítik ki abból a csávából, amibe beleestek és nekik a rájuk kirótt több ezer dolláros pénzbüntetéseket is ki kell fizetniük. Ráadásul azt a zeneipar is elismeri, hogy ezekkel az intézkedésekkel csak elrettenteni akarja a felhasználókat az ilyen szolgáltatások igénybe vételétől, hiszen azzal tisztában vannak, hogy mindenkit úgysem tudnak elkapni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #24
    Ne írjá' ijeneket mer' holnap a magyar zsernyákok télleg megcsinálják!
  • shim #23
    L O L :)))
  • GABOR16 #22
    :-D
  • asdasdasd #19
    Azert a gepedet elveszik es szarnak bele, hogy ki hasznalta, meg hogy rajta van utobbi 50 eved munkaja.
    Ez a dolog a gyorshajtasnal sem mukodik...
  • SoDI--- #16
    "Magyarul van-e ra kapacitasa a hatosagnak, hogy egyenkent begyujtsenek mindenkit, aki letolt nehany mp3-at vagy filmet."

    Nincs, mert Magyarországon a film és a zene letöltése nem büntetendő.
  • [HUN]PAStheLoD #13
    az hogy eddig elkaptak a többmillió dc/kazaa/etc..p2p userekből 2-3 ezret RIAA-ék azért az is elég nagy szám!
  • Admiralis #12
    Hát ez tök jó. Képzeljétek, ha nem született volna meg a pasi... Szar lenne nélküle az életünk, mert a kutatásai, tanumányai világrengeő infármációkkal látnak el minket.
  • Flashy #10
    aki kutatassal foglalkozik (akar elmeleti vagy gyakorlati) annak minden tusszenteset publikalnia kell, mert az alapjan (kilóra) ismerik el. ezert van sok ilyen marhasagrol szolo tudomanyos iras. sajnos.
  • CAD #9
    Mi na es aztan? Nem mindegy hogy szezon vagy fazon.
  • SoDI--- #8
    "Megjegyzem a fiatalember meg veletlenul sem professzor, hanem adjunktusi beosztasban tevekenykedik... van _nemi_ kulonbseg a ketto kozott."

    Na és aztán?
    Könyörgöm!
    Olyan egyszerű dolgokról beszél, amit még a 10 éves Pistike is be tud látni.