Spencer

Négy processzormag a DirectX 10 kompatibilis Xbox 2-ben?

Habár a Microsoft második generációs Xbox játékkonzoljának megjelenésére még sokat kell várnunk, mostanság egyre több információ és pletyka lát napvilágot az Xbox 2 technológiai megoldásaival kapcsolatban.

Különböző források tudni vélik, hogy a világ legnagyobb szoftverfejlesztőjeként nyilvántartott vállalat az Xbox 2-t elődjéhez hasonlóan személyi számítógépes alapokra kívánja felépíteni, ám ezúttal egy az eredeti Xbox-nál jóval költséghatékonyabb és egyben ütőképesebb termékkel szándékozik előrukkolni.

Immár biztosra vehető, hogy a redmondi székhelyű vállalat az Xbox 2 esetében a hagyományos PC-s megoldásokon kívül nagymértékben az IBM szerver technológiáira kíván támaszkodni. A második generációs Xbox-ban konkrétan az IBM egy újfajta 64 bites Power processzora fog szolgálatot teljesíteni. Ennek a legfejlettebb 0,065 mikronos gyártási technológiával készítendő mikrochipnek nemrégiben fejezték be a tervezési munkálatait, jelenleg pedig az IBM és a Microsoft munkatársai közösen ellenőrzik ezen terveket.

Mint ismeretes, az IBM-nek komoly tapasztalata van a többmagos, egyszerre több végrehajtási szál kezelésére képes processzorok fejlesztésével és gyártásával kapcsolatban. A Microsoft a lehető legnagyobb számítási teljesítmény elérése érdekében egy olyan, Power 976 architektúrájú mikroprocesszort szeretne beépíteni az Xbox 2-be, mely egyetlen tokozáson belül két magot tartalmaz és egy időben több végrehajtási szálat is képes kezelni. Ami a leginkább meglepő dologban, hogy a Microsoft állítólag nem is egy, hanem rögtön két ilyen processzort szeretne beletenni az Xbox 2-be, mely ily módon nem kevesebb mint négy darab maggal lenne felvértezve.

Az Xbox 2 grafikus alrendszerét a kanadai székhelyű ATI Technologies fejleszti. Amennyiben hinni lehet a pletykáknak, az Xbox 2 grafikus processzora az ATI Technologies féle R500-as architektúrára fog épülni, mely elsősorban DirectX 10 kompatibilitásáról, fejlett FSAA technológiájáról, valamint HDTV támogatásáról ismerszik majd meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Wendol #30
    Hali
    A nforce, GameCube reszen azert eleg sok masolt GameCube jatek van. http://www.nforce.nl/index.php?do=listsection§ion=20
    Gondolom, ha olyan draga lenne, vagy olyan nehez lenne elkesziteni akkor nem jelene meg ennyi. :))
    Udv Wendol
  • Cat #29
    a processzor és a processzormag nem ugyanaz
    egy pentium 4 HT is kétprocesszorosnak számit az operációs rendszer számára
  • [HUN]PAStheLoD #28
    egy konzolt se vettem még inkább a PC..
  • mir #22
    "ha meg annyira ki akarod irni akkor a panasonic is kiadta a sajat gc valtozatat amibe dvd-re is ranyomathatod a jatekot."
    az a változat $1000 feletti áron kapható.
    szerinted aki 250 000 Ft környékén vesz konzolt, az másolja a játékot?
  • mir #21
    "attol meg hogy tudatlan vagy a dolgok nem valtoznak, ethernet-en kell rakotni a pc-re, gc-n a loader progit elinditani es a letoltott gc jatekokkal jathatsz szo nelkul, a legtobb mar kijott warezban, es rendesen mukodik."
    erről nem tudtam, és ne faszozzál le, énse faszoztalak le téged.
  • mir #18
    "Hol van GC-n warez ?"
    GCn nincs, mert vagy veszel 1000+ USDért írót, majd hozzá való lemezeket 15 USDért darabját, vagy a megfelflő licencdíjak megfizetése ellenében a nntendó nagyon szívesen kiírja neked a játékot, amit fejlesztesz. nincs warez
  • mir #17
    "A kerdes, az hogy a jatekok hogy hasznaljak ki a tobbprocit, mert szerintem pont a jatekok azok, amiknel a parhuzamosithato feladatokat mar a graf kartya csinalja(T&L), tehat igazabol nem nagyon marradt olyan feledat, ami jol parhuzamosithato, max 10-20 %-ot ad hozza egy masodik proci az osszteljesitmenyhez, jol latszik ez a HT-s p4 eseteben, jatekoknal nem sokat szamit, meg ki az az orult a multithreades jatekot ir, max az AI programozasanal latom ertelmet, de a strategiai jatekeok nem konzoljatekok."
    az, hogy mit használnak ki, az csak a fejleszésen múlik.
    bármit meg lehet írni 1 vagy 2 vagy többprocesszoros optimalizációval, csak ezek nyilván a fejlesztés költségét növelik jelentős mértékben. az általában 1processzoros PCken természetesen nem találkozunk több-processzorra optimalizált játékkal, de egy többprocesszoros konzolra nyilván mindent többprocesszoros optimalizációval fejlesztenek.
  • valaé valaé ná #15
    Hol van GC-n warez ?
  • 3P #13
    Lehet, hogy maradi vagyok, de en maradok a a jo oreg PC-nel.
    A technikai szinvonala nem hiszem, hogy jelentosen el fog maradni egy ilyen masinatol, de multifunkcionalitasa, (legyen akarmilyen javulas is a konzolokban) sokkal jobb lesz egy PC-nek. Nem mondom, hogy nem jelenik meg jo jatek konzolra, hiszen valoban sok-sok jatek jon ki ra, de PC-re is jon ki szamos jo jatek, tobb, mint amire valaha is idom lenne, igy meg nem is igazan erdekel, hogy esetleg Box-ra PS-re 3x annyi jon-e ki... :)
  • SoDI--- #12
    Nem fejleszteni többé a PC-t?
    X-Boxra váltani?
    MINEK?
    A PC folyamatosan fog fejlődni, az X-Box meg stagnálni fog. 5 évvel a debütálás után pedig csak röhögni fogunk a specifikációin.