Spencer

Újabb csatát nyert az ATI az Nvidia ellen

A Micro-Star Inc. a jövőben már nem Nvidia, hanem ATI gyártmányú grafikus processzorokkal szerelt videokártyákat fog szállítani az egyik legnagyobb német számítástechnikai kereskedő cég, a Medion számára.

Egy pénteken napvilágot látott jelentés szerint az ATI Technologies egy újabb jelentős csatát nyert az örök rivális Nvidia ellen folytatott háborúban. Arról értesültünk, hogy az Nvidia elveszítette egyik legnagyobb partnere, a Micro-Star Inc. (MSI) egyik nagyszabású rendelését - írja az említett jelentésben Eric Rothdeutsch, a Friedman Billings Ramsey nevezetű cég egyik elemzője. Rothdeutsch értesülései szerint egész pontosan arról van szó, hogy a Micro-Star Inc. a jövőben már nem Nvidia, hanem ATI Technologies gyártmányú grafikus processzorokkal szerelt videokártyákat fog szállítani az egyik legnagyobb német számítástechnikai kereskedő cég, a Medion számára. Ez természetesen önmagában még nem feltétlenül jelentene tragédiát az Nvidia számára, azonban szakértők szerint az említett rendelés elvesztése akár annak is lehet az előjele, hogy a világ legnagyobb grafikuskártya gyártójaként nyilvántartott Micro-Star Inc. hamarosan minden kapcsolatot meg fog szakítani az Nvidiával.

ABIT GeForce FX 5800 a szuperhalk OTES III hűtővel

Rothdeutsch meglátása szerint az Nvidiának mostanság azért kell nehéz időket átélnie, mert legújabb grafikus processzora, a GeForce FX lényegében minden tekintetben csalódást jelent. A GeForce FX ugyanis egyrészt alig valamivel teljesít csak jobban, mint a konkurens ATI Technologies-féle Radeon 9700 Pro, másrészt viszont jelentősen többet fogyaszt annál, zajosabb a működése és jelentősen drágább is, ráadásul a GeForce FX csak az elkövetkezendő napokban-hetekben, tehát jelentős késést követően kezd majd feltűnni a kereskedések polcain. Rothdeutsch szerint egyébként jelen pillanatban a GeForce FX chipek roppant alacsony kihozatala jelenti az egyik legnagyobb problémát az Nvidia számára.


A Rothdeutsch által készített jelentésből kiderül, hogy a MSI azért mondta vissza az említett Nvidia-féle megrendelését, mert egyik legfontosabb partnere, a német Medion mostanság inkább az ATI-féle grafikus processzorokat részesíti előnyben, azok közül is leginkább a Radeon 9500-at, mely a Medion tavaszi akcióinak egyik főszereplője lesz. Az elemző értesülései szerint a Medion az ezt követő őszi akcióját is MSI gyártmányú, ATI processzoros grafikuskártyák köré kívánja építeni, tehát a mindeddig száz százalékban "Nvidia barát" MSI a jövőben stabil partnerként kíván tekinteni az ATI-ra is. A jelentés végén Rothdeutsch egyébként fontosnak tartotta megemlíteni, hogy nem rendelkezik egyetlen ATI részvénnyel sem, és cége sem áll semmilyen kapcsolatban a kanadai gyártóval. A jelentés napvilágra hozatalát követően az ATI részvényeinek értéke növekedett, az Nvidia részvények értéke viszont csökkenni kezdett.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Power #34
    Most biztos elszomorodott :-)
  • Power #30
    Újabb értelmes beszólás :-)))
  • Power #28
    Szomorú az lehetsz, ugyanis a második része egyszerűen nem igaz.
  • b #27
    hát sajnálattal veszem tudomásul, hogy sokaknak nem sikerült szórol-szóra értelmezni az elöző hozzászólásomat. kicsit szomorú vagyok. :(
  • harcu #25
    Ja, az én első ATI kártyám volt 1997-es
  • harcu #24
    Az NVIdia Riva még csak álmodozott a megszületésről, mikor 98-ban kapott használt gépemben már Ati videokártya volt. Miután lecserélték egy TNT2-re, akkor sírtam vissza, hogy az Ati mennyire király kártyákat épít. Annyira ocsmányak, és elmosódottak lettek a színek, hogy ihaj. Ja, az első Ati kártya 1997-es volt.
  • Power #22
    Kis pontosítás:
    Az MSI a legnagyobb grafikus kártya gyártó, az ATi a közelében sincs, sőt egyre kevésbé lesz, ugyanis egy ideje már az nV stratégiát követi azaz, inkább a chipfejlesztésre koncentrál.
    Nvidia meg csak a chipeket fejleszt, de nem gyárt, ugyanis NINCS gyártó üzeme, a chipeket szerződéses gyártók gyártják(pl. TMSC).
  • Power #17
    Csak néhány megjegyzés:
    1. Hiba volna azt gondolni, hogy az nV tönkre fog menni. Egyelőre nyereséges. Lehet, hogy elveszti az első helyét, még az is lehet, hogy vesztességes lesz. És akkor mi van? A csődbemenéstől azért még távol van.
    2. Az Ati nem 4 évvel ezelőtt kezdte, mit gondoltok ki volt a legnagyobb az nV uralkodása előtt? Hát pont az Ati.
    3. Egyszer az egyik, egyszer a másik: most kétségtelen, hogy az ATi vezet.
    4. S közben a háttérben ott olálkodik az intel és lassan, de biztosan egyre nagyobb részesedést szerez :-)
  • crx #15
    Ez egy kicsit elhamarkodot válasz volt részedröl mert kb 8 ével ezelött az ati 4 megás kártyával digizni lehetet vcd formátumba ami még most is egy szabvány. Akori idöben az nvidia még sehol nem járt (max 1-2 megás vga kártya.)A Felbontásrol nem beszélnék mert akinek akori idöben volt egy ati kártyája az tudhatja miröl beszélek.
  • NasaTm #3
    Hmm megis mennyi az a "par ev" ?
    Nekem Ati kartyam volt mar 4 evel ezelott is a gepembe.