Franczy

Radeon 9500-ból Radeon 9700 házilag

Mint ismeretes, az ATI Technologies jelen pillanatban számos olyan grafikus megoldást gyárt, melyek egyaránt az R300-as architektúrára épülnek. A jelenlegi csúcsmodellek, név szerint a Radeon 9700 Pro, illetve a Radeon 9700 csak és kizárólag a működési frekvencia tekintetében tér el egymástól, ugyanis míg az előbbi 325/620 MHz-en (mag/memória), addig utóbbi 275/540 MHz-en működik. A termékskálán eggyel lejjebb lépve találkozhatunk a Radeon 9500 Próval, mely 256 helyett csak 128 bites memóriainterfésszel rendelkezik, illetve a Radeon 9500-zal, mely 8 helyett csak 4 renderelő futószalaggal rendelkezik.


Tovább boncolgatva az ATI termékskáláját, említést kell tennünk a jelenleg forgalomban lévő kétfajta Radeon 9500-as grafikuskártyáról, melyek közt elsősorban a grafikusmemória méretében, illetve interfészében találhatunk különbségeket. A helyzet rendkívül egyszerű, ugyanis míg a 64 MB-os modellek 128 bites memória interfésszel rendelkeznek, addig a 128 MB-os verziók teljes értékű 256 bitessel. Ezek szerint egy Radeon 9700-as és egy Radeon 9500-as modell esetében "csak" a renderelő futószalagok számában találhatunk eltérést, így adódik a kérdés, hogy mi lenne, ha a Radeon 9500 esetében esetleg valahogy be lehetne üzemelni négy újabb futószalagot?

Néhány orosz tuningmester rálelt a megoldásra, vagyis arra, hogy a kicsit képzettebb felhasználók hogyan varázsolhatnak Radeon 9500-as grafikuskártyájukból Radeon 9700-at, még pedig lényegében pillanatok alatt. A művelethez szükség van többek közt egy forrasztópákára, melynek segítségével ki kell cserélni egy a grafikusmag mellett található parányi ellenállást, valamint egy speciálisan módosított BIOS-ra. Ezt követően nyugodtan sort lehet keríteni némi tuningra is, melynek köszönhetően akár Radeon 9700 Pro körüli frekvenciamagasságokba is el lehet jutni. Végül pedig egy rövid megjegyzés: jelen pillanatban egy 128 MB memóriával szerelt Radeon 9500-ért jó esetben csak 200 dollár (~45e Ft) körüli összeget kell kifizetni, egy high-end kategóriás Radeon 9700 Próért viszont mintegy 350 dollárt (~78e Ft) kell otthagynunk a kereskedők kasszájában.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Gerzson #41
    végigolvastam a hozzászólásokat, és semmilyen érdemi haladás

    most viszont égető lett a kérdés, a 9500-am szaggat, a Need for Speed: underground-ban ha mindent maxra rakok 800x600-ban

    a másik, hogy bizonyos pályák teljesitése után kilép a windowsba

    szóval INDULHAT A TUNING
  • [Walaki]D`Lair #38
    Ha csak ennyit kell forrasztani, az kurva egyszerű.....
  • AtomHeart #37
    Hát igen, azok az oroszok...
  • Cefa #36
    ugyanez van az nvidiánál is. Régebben volt egy cikk ami azt írta le hogyan lehet egy (nem emléxem pontosan) gf2-ből ultrát quadrót(ami egyébként jó drága) meg sok mást gyártani mindössze 1 ellenállás átforrasztásával.
  • 3P #25
    Nagyon jo ez a hir meg minden, de en picit felek az "OEM 9700" kartyak hirtelen elorretoresetol.
    1-2 bolt is olvas ilyen hireket "tisztelet a kivetelnek". Biztos, hogy talanak egy jokezu elektromuszereszt, akinek ez jatsznyi konnyedseggel megy. Az egyszeri user-nek meg az igy megbuheralt 9500-ast eladjak 9700-kent. Kis kopasz meg boldogan hazaszalad es ujsagolja a haveroknak, hogy milyen kiraly, mivel o 60k-ert kapott 9700-ast...
  • reszcsi #19
    JA és ue. van a mobil piacon is, csak emlékezzünk az ominózus T-s széria software cserével történő okosítására (asszem T10-ből 25 lett, vagy valami ilyesmi, nem tudom nokia párti vagyok:)
  • reszcsi #17
    Nem értem mit nem értetek ezen. Az ATI-nak sokkal olcsóbb legyártatni egy tipusu chipet, amit aztán butítanak mint minden kártyához külön-külön.
    A chip maga elég elenyésző része a vételárnak. Egyébként a prociknál már ősidők óta így működik. Régen pl. voltak az un SX szériák, pl. 486SX-25. Ez attól különbözött a valódi 486-tól, hogy nem volt benne coproci (már ha tudjátok egyáltalán mi az). Namost az igazság az, hogy benne volt csak azokban a chip-ekben amiben elcseszték a coprocit a gyártáskor letiltották, és adták SX néven. Vagy az órajelek. Legyártanak most mondok egy hasszámot egy P4-1.8-ast. Nem megy 1.8-on stabilan, de megy 1.4-en, akkor azt 1.4-esként adják. Ezért lehet _többek_között_ tuningolni a cuccokat.
    Az meg hogy kinek mit ér meg egy kis többlet az egyéni dolog. Én pl. biztos nem álnék neki forrasztgatni egy 50e ft-os kártyán, más meg igen. Ha ez megy, valószínű lesznek hírdetések aproneten, hogy "5-e ft-ért 9700-at csinálok a 9500-adból", stb. Réggen anno a pio dvd-ken kellett forasztani, hogy régiomentes legyen. Aztán jött egy kedves magyar srác és feltörte a BIOS-t :DDD Utálta is a pio anno érte, pedig az nekik volt jó, mert a régió lock-os DVD-t a kutya se vette addig (vagy legalábbis kevesebbben).
  • [HUN]PAStheLoD #16
    az a +50K atinak nem jelent +50K HUFnyi $-t ... azt szépen elteszik a nagykerek ,kiskerek , szállítók, meg ugye azért valamit dobnak a Chipgyártónaki is a (kínainak a sor végén :) ) és persze egy kicsi marad aTI havernak is ...
  • tomcs #15
    akik 9700at akartak venni azok mar megvettek. a csucskat kartyakbol a legtobb akkor fogyik amikor megjelennek mert minden geporultnek az kell. viszont a forgalom a kozep-also kategorabol jon tehat ha mindez nem mukodne akkor se adnanak el tobb 9700ast. viszont ha mukodik akkor 100% hogy tobb 9500ast adnak el... te6 megeri
  • Spenser #14
    Reklám fogás hát persze! :)
    Biztosan az a céljuk hogy 50.000 -ért vegyük meg a kártyát és nehogy má meg vegyük a 100.000 -res kártyát mikor ugyanazt tudja az olcsobb is...