Franczy

ATI újdonságok

Az ATI Technologies képviselői a napokban három olyan új grafikus megoldásról rántották le a leplet, melyek mindegyike az R300-as architektúrából eredeztethető. A három újdonság, név szerint a Radeon 9500, a Radeon 9500 Pro, illetve a Radeon 9700 a gyártó ígéretei szerint napokon-heteken belül megjelennek a számítástechnikai kereskedések polcain. Az igazsághoz tartozik, hogy a kanadai gyártó kizárólag a Radeon 9500 Pro, illetve a Radeon 9700 Pro típusjelzésű videokártyák gyártásával és forgalmazásával kíván foglalkozni, vagyis a Radeon 9500-as, illetve Radeon 9700-as grafikuskártyák más gyártók gyártósorairól fognak lekerülni.

A Radeon 9500 tehát a Radeon 9700-hoz hasonlóan két változatban kerül forgalomba, az olcsóbb változat Radeon 9500, a drágább verzió pedig Radeon 9500 Pro névre hallgat. Ahogy azt már említettem, mindkét Radeon 9500-as modell a Radeon 9700-as modellek leszármazottjának tekinthető, ily módon a Radeon 9500-as kártyák esetében többek közt AGP8x-os támogatásról, DirectX 9.0 kompatibilitásról, két darab 400 MHz-es RAMDAC-ról, HyperZ-III, valamint TrueForm 2.0 technológiáról beszélhetünk.


A Radeon 9700-as és a Radeon 9500-as termékcsalád közti különbség abban rejlik, hogy míg az előbbi termékcsaládba tartozó grafikuskártyák 256 bites memóriabusszal rendelkeznek, addig az utóbbi termékcsalád modelljeinek memóriabusza csak 128 bites. A Radeon 9500 és a Radeon 9500 Pro típusú videokártyákon található grafikuschipek, illetve memóriák frekvenciája egyaránt 275, illetve 550 MHz, azonban míg a Radeon 9500 csak négy, addig a Radeon 9500 Pro nyolc rendering pipeline-nal rendelkezik. A grafikuskártya gyártók egyébként szabad kezet kapnak azzal kapcsolatban, hogy a Radeon 9500-as termékeikre 64, vagy 128 MB DDR SDRAM memóriát tesznek. A Radeon 9500-as grafikuskártyák ajánlott ára 179 dollár, a Radeon 9500 Pro típusjelzésű kártyák ára pedig 219 dollár lesz.

Az ATI Technologies tehát lényegében minden fronton támadást indít a nagy konkurens Nvidia ellen, mely gyártó a legfrissebb információk szerint komoly gondokkal küzd legújabb grafikuschipje, a sokak által várva várt NV30 piaci bevezetésével. Habár a gyártó hivatalosan még idén bejelenti az NV30-at, az első NV30-alapú videokártyák várhatóan csak a jövő évben mutatkoznak majd be.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Power #28
    Egy menetben ("single pass") 16 textúra felfeszítésére képes. Azért ez nem rossz, ráadásul lebegőpontos.
  • GeeKay #26
    99,99999%
    :-D
    és cska azért nem 100%, mert a maradék 0,00001% Zeb ;-)
  • Pöty #25
    ja pipelineonkénti 1 textúrázó egységgel királyul multitextúrázik. Nincs hely a prockóba 0.15-ön sajna! :)
  • Pöty #23
    A 9700-as radeon most a legjobb ár/teljesitmény a családban. A 9500 nagyon le van butitva hozzájuk képest a pro-ja meg nem sokkal jobb a 9500-nál. A 9700 csak órajelben tér el a pro-tól és nagyon mozgatja a fantáziám de most elvagyok a Ti4200@4400 ammal. Meglátjuk mi sül ki az NV30, 0.13 mikronos RV300 csatából. Ott kezdődnek az igazi tuti kártyák. Kár hogy ez a 9700-es 0.15mikronos család nem tud multitexturázni de igy is király persze.

    Külön szurkolok az ATI-nak (nV használó voltam világ életemben) mert okos kártyákat csinál szemben az nVidiával aki már régóta leszarja a minőséget, ez látszik a driverein is meg hogy a ficsörök csak disznek vannak a kártyákon, teljesiteni nem tudnak velük. Persze marketingolásra kiválóak. Kapj észhez nVidia!!
  • GeeKay #21
    ok, lehet télleg durva a 90%
    de akkor maradjunk annyiban, hogy már sokan tudják ;-)

    amúgy a pro-ra visszatérve. mikor vetted? mert szvsz még most se lehet kapni 'nem pro'-t
  • Inquisitor #19
    Vicces a kolléga úr hozzáállása.
    Tehát aki nem vesz 200-700.000Ft-ért WildCat-et az igénytelen???
    Persze neked biztos 22"-os DVI-os TFT van otthon 3840x1280-as felbontással ... :p
  • GeeKay #17
    sorry, de ezt nyomizás nélkül is meg lehetett volna beszélni...
  • mir #14
    csak megjegyzem, hogy a R9700 sebességben ott veri agyon a wildcateket, ahol éppen nem szégyelli.
    persze ha választhatnék, wildcatet váléastanék, de nem azért, mert gyorsabb, mint a 9700. (merthogy nem gyorsabb, hanem lassabb)
  • Pheel #12
    Ugye te valami idegen technológiát használsz mester? Hányszor vittek már el a bolygójukra?
  • zeb #11
    A vicces ebben az egészben csak az, hogy az én Wildcatemnek a radeon9500 vagy a 9500pro vagy akár a 9700pro nem parti, ezt az egész bagázst simán agyagba döngöli.
    Sajnos ilyen világban élünk: az emberek bolyonganak a tudatlanság sötétjében, minden szépen csillogó szarra azonnal ráharapnak és tombol az igénytelenség.
    Az emberi naívitás és butaság sajnos határtalan, és ez ellen sajnos még én sem tehetek semmit.