Hunter

Ki issza meg Bush rakétavédelmének a levét?

A fegyverzet kutatók figyelmeztetése alapján könnyen megeshet, hogy az esetleges Egyesült Államok városaira irányuló rakéták Bush elnök tervezett rakéta védelmi pajzsának köszönhetően Európában, Kanadában vagy Közép-Amerikában érhetnek földet.

Bush védelmi terve magában foglalja az interkontinentális ballisztikus rakéták elfogását kilövésüktől számítva néhány percen belül, amikor még teljes erővel működnek a hajtóművei. Ez a fajta elfogás egyszerűbb, mint a rakéták becélzása, mivel egy felhevült hajtóművet könnyebb bemérni, mint egy lehűlt, éppen ezért nehezen észlelhető, a légkör magasabb régióiban utazó robbanófejet. Ha viszont csak a hajtóművet semmisítik meg, attól még a robbanófej elbóklászhat egy darabon, mondta Ted Postol, a Massachusetts Institute of Technology fizikusa. Pontosabban a robbanófej földet érésének helye attól függ, hogy mikor sikerül megsemmisíteni a hajtóművet a 4-6 perces gyorsítási folyamat ideje alatt. Ezt elég bonyolult irányítani ezért a robbanófej bárhol lehullhat a célpont és a kilövési hely között. Ez annyit jelent, hogy Észak-Koreából az Államokra kilőtt nukleáris rakéta Alaszka vagy Kanada fölött robbanna fel, míg egy iraki társa Angliát vagy Európa belsejét veszélyeztetné.

"Még akkor is, ha minden részletet ismerünk, nem lehetünk biztosak abban, hogy mi történne az adott helyzetben" - nyilatkozta Postol. Az Egyesült Államok több lehetőséget is fontolgat a kilövés utáni elfogásra. Egyik egy nagy erejű lézer, melyet egy átépített Boeing 747-es belsejében helyeznének el, ezt jelenleg is fejleszti a légierő rövid hatótávolságú rakéták megsemmisítésére. A lézersugár azonban szintén csak a hajtómű megsemmisítésére lenne alkalmas, mivel az interkontinentális rakéták robbanófejeit úgy tervezték, hogy az ellenálljon a legnagyobb hőnek is, hiszen újra be kell lépnie a légkörbe.


Postol szerint ahhoz, hogy a robbanófejet a gyorsítás szakaszában megsemmisítsék, egy nagyobb és jobban irányítható elfogó rendszerre lenne szükség, mint amit az Államok jelenleg fejlesztenek. "Vannak olyan technológiák, amik áthidalják ezt a problémát, csak éppen azok egyáltalán nem hasonlítanak arra, amit a Bush kormányzat fontolgat" - tette hozzá.

Kutatók vitatják, hogy a robbanófej idő előtti lehullása egyértelműen kudarc lenne-e. Ha földet ér is, valószínűleg egy relatíve lakatlan területet találna el, és kevesebben halnának meg a tervezettnél, legalábbis Richard Garwin az amerikai H-bomba egyik tervezőjének ez a véleménye. Szerinte ez eltéríti az olyan nemzeteket, mint Észak-Korea vagy Irak az Államok ellen irányuló rakétatámadásoktól, ha egyáltalán tervezték volna.

Forden ezt megkérdőjelezi: "Azok, akik kilőhetik ezeket a rakétákat nemigen fognak azon gondolkozni, hogy ha nem találja el a töltet New Yorkot, akkor inkább el sem indítom". Lehetséges, hogy kevesebb ember halna meg egy útjáról letérített robbanófej által, a kérdés csupán az, hogy az hogy nekünk európaiaknak miért is kellene áldozatot hoznunk és mi a véleményünk erről.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • StarFist #31
    Nem, nem, félreértettél. Prominens (állami, egyházi stb.) vezetők nyilatkoztaira hivatkozz (nyilatkozó neve, mely újságban jelentek meg, mikor, esetleg az általad említett filmek címe). Szóval ilyen és ehhez hasonló, hitelt érdemlő forrásokra gondoltam.
  • StarFist #29
    Légy szíves áruld már el, hol vannak ezek az "arra verik a nyálukat, hogy" dolgok leírva? Az ilyesmikkel senki sem dicsekszik, ha mégis leírják valahol, az általában kritika a vezetés felé. Egyébként én is meggyőződésből nyilvánítok véleményt, ti.,hogy te divatból nyilvánítottál véleményt.
  • StarFist #27
    Miért, jobb lenne, ha eredeti rendeltetése szerint felrobbanna, miután ráesett az iskolára? Hidd el, hogy kisebb lesz a pusztítás, mintha felrobbanna.
    Az utálatodat inkább Szaddamra kellene pazarolnod. Úgy látom te is bele estél a hibába, miszerint divat utálni azokat, akiknek jól megy. Törődj bele, hogy jelenleg USA a vezető tudományos és ipari nagyhatalom. Utálhatod érte, csak nincs értelme.
  • StarFist #20
    Akkor nézzük más szögből is a dolgot. Ugye van néhány egyezmény az amcsik és az oroszok között, ami a nukleáris robbanófejek csökkentését (leszerelését) célozza. Ehhez az egyezményhez az "atom klubb" új tagjai (Kína, India, Észak-Korea, Pakisztán, Izrael és más, most meg nem nevezett Arab államok) nem hajlandók csatlakozni. Eddig ugye a világbéke a kölcsönös elrettentés elvén alapult (ha kilövöd a rakétákat, nekünk még van időnk kilőni a sajátjainkat és mindenki elpusztul). Értelemszerűen se az Oroszok, se az USA nem mert belevágni egy olyan háborúba, ahol a túlélők csak egy radioaktív atomsivatagot örököl.
    De mi van az arabokkal? Testére köt egy bombát és felrobbantja magát meg mindenkit a közelben...és ezeknek ráadásul atomfegyvereik vannak...és nem hajlandóak a leszerelési egyezményhez csatlakozni.
    Azt hiszem érthető, az USA részéről, hogy ha már leszereli a nukleáris robbanófejeit, akkor szeretnék megvédeni magukat az ilyen kardlengető fanatikusoktól. Aki ezzel a tények ismeretében nem ért egyet, abban annyi életösztön sincs, mint egy gilisztában.
    Most nem azt mondom, hogy a Bus egy szent. Elég nagy szenya a maga módján, Inquisitor már leírta miért.
    Egyébként csak kiábrándítás képpen, az Oroszok és az Európa nem azért hisztizik mert nem ért egyet az ötlettel, csupán szeretnék elérni, hogy a rakéta elhárító pajzs Európát, illetve Oroszországot is oltalmazza.
  • Zocsi #13
    Ez fasza. Így indulhat a III.VH. Kilőnek egypár nukit, az lepotyog az Eu.-sok fejére. Aztán azok begurulnak, és lerohanják mind az indító államot, mind amerikát... Hmmm... Miért nem semmísítik meg azokat kint az űrben? Ott koszálhat szanaszét a robbanófej.
  • Anastasia #12
    Ez egy hülye Texasi pöcs.
  • ixyon #6
    ghighighighi 93 az IQja ghighighighi halál kooly... clintonnak 183volt...
  • ixyon #4
    ghighighighi jól rábasztunk