Berta Sándor

Nem véletlenül buktak el a 3D-tévék

James Cameron szerint a szemüveg a bűnös, és hogy túl sok pénzt akartak beszedni a funkcióért.

2009 decemberében úgy tűnt, hogy James Cameron művének, az Avatárnak a bemutatója hozza el a 3D-s áttörést. Világszerte nőtt a technológiát használó filmszínházak száma. A 3D-s megjelenítést számos rendező támogatta, köztük volt a már említett James Cameron, Steven Spielberg, Peter Jackson, Tim Burton és a cégek közül a Dreamworks Animation. 2010 októberére kiderült, hogy a gyártók és a filmstúdiók hiába akarják átcsábítani az embereket a 3D-s filmekhez, a vásárlók nem igazán fogékonyak az új technológiára. Az ok az volt, hogy nem volt elég 3D-s tartalom.

Az Avatár a mai napig az egyik, ha nem a leglátványosabb 3D-s film. James Cameron rendező a technológia megszállottja és ez az oka annak is, hogy a 3D-s mozi egyfajta apafigurájának tartják. Az Avatár 2 hamarosan a mozikba kerül és a rendező ebből az alkalomból interjút adott az IGN-nek, amelyben többek között a 3D-s televíziókról is beszélt. Elemzése nem meglepő, mégis súlya van a szavának, mert senki más nem tud többet a 3D-ről, mint Cameron.

"Azért bukott el az egész, mert funkcióként kezelték. Sokan azért ugrottak a 3D-be, hogy kihasználva a mozik fellendülését sok pénzt keressenek. Tehát ugyan létezett a 3D, de szemüveggel, amit ráadásul fel kellett tölteni. Ezzel szemben nagyon közel álltak a megjelenéshez a szemüveg nélkül használható nagyméretű síkképernyős tévék, melyek tulajdonképpen egész jól néztek ki. A 3D otthoni sikeréhez szemüveg nélküli televíziókra lett volna szükség, de a szükséges többletköltségek nem álltak arányban a piaci igényekkel" - jelentette ki Cameron.

A szakember szerint problémát jelentett továbbá, hogy a nappaliban felvett különleges szemüvegek használata túlságosan leszűkíti a figyelem fókuszát. Az otthoni nézők pedig nem kizárólag tévéznek, és nem akarnak olyasmit használni, ami megnehezíti a szobában lévő többi emberrel való beszélgetést. "Nem mindenki olyan filmfanatikus, mint én, aki leül, felteszi a szemüveget és végignézi az egész filmet. Ez inkább színházi élmény." - mondta Cameron. A rendező ugyanakkor nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy a 3D technológia visszatérhet, azonban ehhez nem fűzött túl sok reményt arra hivatkozva, hogy az otthoni élmény alapvetően különbözik a moziélménytől.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #6
    Én még nem láttam olyan 3D filmet, amiben az extra élmény lett volna. A filmből kilógó díszletdarabok nem az a kategória.
    Azt vártam/várnám el a 3D-től, hogy bár tudom, nem igazi 3D csak sztereoszkopikus megjelenés, azért több, mint a hagyományos 2D. Pl. egy színhelyen hadd én fókuszáljak a közeli vagy a távoli dolgokra, ne legyen már ebben is megkötés, hiszen így vész el a harmadik dimenzió szabadsága. Eddig is a kamera által volt erősen korlátozva, mely tárgyak, távolság van fókuszban, ez ellen lett volna jó a 3D - mégsem éltek vele.
    A DVD-t/BD-t is annak idején úgy reklámozták, külön történeti szálak vagy karakterek nézőpontjai közül választhatunk lejátszás közben... Ez is elmaradt.
    Hogy sok esetben a felvétel nem is sztereóban történik, csak utólag digitális trükökkel emelnek ki egy-egy tárgyat a látványból meg egyenesen szánalmas.
    A tévékészülékek meg a sok rossz szabvány közül egyet-egyet támogattak, jó, hogy megbukott az egész.
    Meg is érdemli az ipar, hogy bedőlt ez a "feature".
    Utoljára szerkesztette: Tetsuo, 2022.09.22. 14:51:32
  • Ellaberin #5
    Ez a mozizásnak is betett. Mármint, hogy a nagyja nép egyszerűen nem képes kikapcsolni a pittyegőjét arra 1,5-2 órára, amíg moziban nézne filmet. Persze a komplett háromfogásos csipsz/tako/hamburger/szívószálas kóla/stb felzabálása közben.
    Szóval ezért váltottam házimozira :) és a 3D meg pont sláger volt. De sajnálatos módon filmeknél is bejött a piaci gagyi, azaz az utómunkás - full HD helyett - full F_S 3D, ami inkább volt zavaró, mint egy sima változat.
    Végül a nagyobb felbontás miatti hardver igény meg keresztbe is tett az egész vonalnak. A szemüveg már csak hab volt a tortán, főleg ha nem akcióban vetted meg, mert a passzívért is becstelen árakat akartak elkérni.
  • Sir Cryalot #4
    kilóg a képből valami. < nagy igazság és konfliktust szül hogy vált a mélység
  • Ender Wiggin #3
    vagy talán mert csak kevés olyan műsor van, ami miatt megéri a 3D. A filmek többsége nem azért érdekes, mert kilóg a képből valami.
  • Zoliz #2
    Megosztott figyelem a mobil miatt (mikor pittyeg a messenger) tényleg értelmetlenné teszi a 3D és más virtuális szemüvegek használatát, hiszen a nyugati ember már képtelen egy dologra koncentrálni egyszerre.
  • Sir Cryalot #1
    "szemben nagyon közel álltak a megjelenéshez a szemüveg nélkül használható nagyméretű síkképernyős tévék,"

    ja meg a 960x540 meg a 480p per user és az is csak sweet spot-ban + szellemkép.

    Elég dicstelen próbálkozás volt ez ingyenreklámra.