Gyurkity Péter

Az év végén jöhet a hajlítható Pixel

Eltérő néven, némileg módosított kialakítással jelenik majd meg a készülék.

Nem is olyan régen, még tavaly novemberben írtunk arról, hogy a Google minden valószínűség szerint törölhette saját hajlítható okostelefonját, az annak kifejlesztésére irányuló projektet, ugyanis azt nem tartották eléggé kiforrottnak és versenyképesnek. Most újabb külsős beszámoló alapján sejtetik, hogy visszatért a megoldás, amely némileg eltérő formában jelenne meg.

Ismét a Display Supply Chain Consultants (DCSS) első embere osztotta meg saját értesüléseit a nagyközönséggel, amelyek elsősorban a hajlítható okostelefon érintőképernyőjére, annak egyes részleteire vonatkoznak. Eszerint a panel sorozatgyártása a harmadik negyedévben indulhat el, ezt pedig az idei utolsó periódusban követné a hivatalos megjelenés, vagyis nagyjából az ünnepi időszak táján vehetnénk majd kezünkbe a Google saját fejlesztését, amely többek között a Galaxy Z-sorozat meglévő és újabb tagjaival venné fel a versenyt, jó eséllyel egy AMOLED-kijelzővel, amely dinamikus, ám legfeljebb 120 Hz-es képfrissítési rátát kínálna.

Az időközben szintén napvilágot látott egyéb információk alapján a telefon egy 7,6 hüvelykes belső kijelzőt kapna, amely több AI-funkcióval egészülne ki, többek között a képkészítés, valamint a tartalmak utólagos módosítása terén, hogy még nagyobb kényelmet kínáljanak a felhasználóknak. Ennek révén gyorsan eltüntethetők lennének a különböző zavaró részletek, de megjelenne a valósidejű fordítás is, amely az első körben spanyolra fordítaná le azonnal az általunk kiejtett angol szavakat és kifejezéseket, illetve segít az ezen (és egyéb nyelveken) beszélő további személyek megértésében. Érdemes azonban azt is megemlíteni, hogy nem a hajlítható megoldás lesz a soron következő telefon, hiszen addig minden bizonnyal a Pixel 6a típus is felbukkan majd a piacon.

A fenti telefon amúgy időközben nevet is változtatott, a jelek szerint ez a Pixel Notepad lesz, hogy elkerüljék a keveredést a Samsung megoldásaival. Az ár 1400 dollár körül lenne, ami 400 dollárral lenne alacsonyabb a dél-koreai cég Z Fold 3 típusához, annak árához képest.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Gabbbbbbbbbbbb #9
    "IP69: teljes mértékben védett por ellen, és maximum 3 méter víz alatt folyamatosan használható 1 órán keresztül"

    Ez hogy jon ide, mi koze az utesallosaghoz?
  • cateran #8
    Nem mondod..meselj mar az ip68/69 szintu 130k-s 5g-s telefonokrol
  • zola2000 #7
    És melyik műanyag kijelzőset érdemes megvenni ami nem kerül majdnem kétszer annyiba mint a 76ezer forintos poco M4 pro 5G, és van legalább olyan hardver benne?

    Mert ha durva a felár egy tényleg jó strapatelefonért akkor nem nagyon éri meg, ha egy szilikon tok kicsit a kijelző elé is megy pár milliméterrel, akkor már alapból nem tud úgy esni, hogy betörjön a kijelző.

    Ilyenre gondolok:
    https://ibb.co/0MH3bz7


    Utoljára szerkesztette: zola2000, 2022.02.27. 10:57:52
  • Gabbbbbbbbbbbb #6
    Műanyag kijelzős nem fog ejtéstől eltörni. Ahhoz, hogy ne karcolódjon fóliázni kell.
    Utoljára szerkesztette: Gabbbbbbbbbbbb, 2022.02.27. 08:51:07
  • zola2000 #5
    A többi sem ad pluszt

    https://youtu.be/J1sIZguHwp0
  • Gabbbbbbbbbbbb #4
    Úgy tudom annak üvegből van a kijelzője, így semmi pluszt nem ad egy ütésálló tokba helyezett hagyományos telefonnal szemben.
  • cateran #3
    Pl Ulefone Armor 10 5G? Mi a baj vele?
  • kvp #2
    Ehhez kepest nem kapni sehol egy rendes utesallo 5G-s okostelefont, aminek meg ertelme is lenne. Persze a hajlithatokbol sokkal tobbet el tudnak adni, sokkal gyakrabban (ismerve az anyagfaradasi ratajukat).
  • zola2000 #1
    Hát szerintem nem mostanában fog ilyen Xiaomi telefon jönni 100ezer forint körüli áron...