Gyurkity Péter

Tim Cook: sokkal több kártevő van az Androidon

A cégvezető szerint ez saját jó munkájuk eredménye, bár a Google igyekszik felzárkózni.

Az Apple és a Google közötti párharc kapcsán visszatérő témának számít a biztonság és a személyes adatok védelmének kérdése, utóbbi céget emiatt rengeteg kritika érte. Most a rivális első embere fejtette ki személyes véleményét az ügyben, szerinte a nagy különbség saját, hosszú évekig tartó munkájuk eredménye.

Tim Cook virtuális interjút adott, amely az alábbi videóban teljes terjedelmében megtekinthető. Ennek során kiemelte, hogy az Androidra 47-szer több kártevő jelenik meg, amely elsősorban annak köszönhető, hogy ők jóval korábban, gyakorlatilag a kezdetektől, a személyes adatok megfelelő kezelésére koncentráltak, ennek keretében pedig mindössze egyetlen, házon belül kifejlesztett online boltot engedélyeztek, amelyen keresztül mindvégig folyamatosan ellenőrizni tudták a különböző külsős fejlesztéseket, kiszórva a gyanús vagy egyértelműen veszélyesnek minősített példányokat. Ennek köszönhető, hogy az európai GDPR-szabályozás sem okozott számukra különösebb gondot, mi több, egyet is értettek annak célkitűzéseivel, a jövőre vonatkozóan azonban nem volt hajlandó részletekbe bocsátkozni, mindössze annyit szögezett le, hogy a nagyjából 20 év múlva várható iPhone 30 mindenképpen jobb lesz az iPhone 12 típusnál – annyit azért megtudtunk, hogy a kiterjesztett valóság és a mesterséges intelligencia terén vár komoly előrelépéseket.


A Google eközben igyekszik felzárkózni, legalább részben behozni az elmúlt években felhalmozott lemaradást. Most a Messages, vagyis az üzenetküldő alkalmazás frissítésével hajtják végre az újabb lépést, ennek keretében ugyanis az eddig kizárólag a bétaváltozatban elérhető, végpontok közötti titkosítást engedélyezik mindenki számára, már amennyiben WiFi- vagy mobilinternet-kapcsolaton keresztül a világhálón tartózkodunk, a chat-funkciókat készülékünk is támogatja, ezt pedig nem hagyományos SMS- vagy csoportos üzenetekkel próbáljuk meg elérni.

A titkosítás révén chat-üzeneteink nagyobb biztonságban lesznek, azok tartalmát nem lesz könnyű megfejteni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Macropus Rufus #19
    jogos a kérdésed. Itt mellettem a Q20-as BB-n :D Nem értem a kérdésed... a BB10 létezik. Amiért nem gyártják, attól még van, és köszöni szépen teszi a dolgát. Ja igen: droid kompatibilis, szóval az AmazonStore-ból simán felhúzhatsz rá Android appokat is.
    Na de vissza a lényeghez: mivel a BB10 már akkor is egy marginális op. volt értelem szerűen kevesebb káros program volt rajta mint iOS-n. (erre írtam, hogy most verje a nyálát)
    Tehát a Tim logikáját követve egy qurva jó rendszer hiszen az Androidon meg az iOS-n marha sok ártó program van bezzeg a BB10-n.
    És azt kihagyjuk, hogy egy BB10-es telóra jut kb. több százezer iOS/Android teló/tablet stb...
  • asgh #18
    Ugyebár android-ba az is beletartozik, amikor a kínai noname telefonon gyárilag telepítik firmware-be a trójait. Volt ilyenem, nulláról újrahúzott rendszer magától töltött le kínai kaszinó appokat. (Mielőtt belemennénk: alaposan utánajártam, a telefon több tízezer hozzászólásos topikjában rengetegen számoltak be róla, tényleg a fimrware-ben volt.)

    #7 t_robert:

    Jelenleg 3.48 millió app érhető el androidra és 2.22 millió iOS-re, azaz kb. másfélszer annyi app van droidra, nem pedig 47szer.

    #16 Macropus Rufus:

    Ha már a nyálverésnél tartunk, hol van most a BB10?
  • Macropus Rufus #16
    Na akkor Tim-nek üzenem, hogy a BB10 OS-n nem voltak kártevők (sarkosítottam, 1-2 azért volt). Hozzá képest az iOS alatt egy egész kártevő farm van. Na most verje a nyálát.
  • MerlinW #14
    "Apple apologizes to users for Spying through Siri"
    Pont a hozzád hasonlók miatt, - akik cikkben leírva sem értik a "kémkedés" célját - kért bocsánatot az Apple. Egyszerűbb, mint elmagyarázni a laikusoknak és a fafejű hater-eknek.

    Google és Amazon is ugyanezt csinálja. Mert valahogy tanítani kell azt a nyomorult AI-t. Apple idén átülteti a Siri-t a telefonba (most hogy van rá erőforrás kapacitás), így az audio már nem fog a szerverekhez utazni, csak a titkosított query. Míg az Alexa és Google eszközök továbbra is működhetnek lehallgatókészülékként bizonyos kezek alatt. Mert ez a két cég, - az Apple-el ellentétben - konkrétan adatokból él.
  • Sequoyah #13
    Na es ezt szorozd meg 10x, hogy mi megy az Androidon:D

    Raadasul az Apple aktivan dolgozik rajta, hogy lezarja ezeket az ajtokat, pl az ujabb generaciokon a Siri mar a telefonon dolgozza fel a hangot, ne pedig egy kulso szerveren.
    Utoljára szerkesztette: Sequoyah, 2021.06.22. 20:44:19
  • cateran #12
    Ja, jo duma...Egyreszt mert ez olyan, mint "csak kicsit oltek meg, nem nagyon.." masreszt, mert ok aztan sosem hazudnak...
    2018:"Apple told U.S. lawmakers that no, its iPhones do not collect personal information about users, and neither do third-party iOS apps."
    2019:"Apple apologizes to users for Spying through Siri"
    https://www.tomsguide.com/us/apple-response-iphone-spying,news-27752.html
    https://www.digitalinformationworld.com/2019/08/apple-apologizes-users-for-spying-siri.html

    Szoval nyugodtan hidd el amit mondanak....:D
  • CairoJack #11
    Szerintem Tim Cook maga is egy kártevő...
  • M2 #10
    Teljesen igaza van: több mint egy évtizede dolgoznak azon, hogy létrehozzák a világ legzártabb ökorendszerét!
  • Sequoyah #9
    Ha tomegesen toltik le azt a kartevot, akkor az nem felhasznaloi, hanem rendszerszintu problema.
  • Sequoyah #8
    Tekintve hogy az Apple kemkedik messze a legkevesebbet, ha szerinted ez meg mindig sok, akkor milyen velemennyel lehetsz az Androidrol, aminek a teljes uzleti modellje a kemkedesre epul?