Gyurkity Péter

Bemutatkozott az iOS és iPadOS 15

A szoftver terén hozott megújulást a WWDC 2021, minden nagyobb rendszert frissítettek.

Az Apple hétfőn kerített sort saját fontos rendezvényére, amelyen több új szoftverről is lerántották a leplet. A sort a telefonokra szánt új verzió nyitotta meg, viszont nem sokkal később a táblák, az okosórák, valamint a Mac-számítógépek terén várható újdonságokat is megismerhettük.

A bejelentésből (valamint az alábbi videóból) kiderül, hogy az iOS 15 leginkább az értesítések kezelésében hoz magával megújulást, ezek ugyanis mind kinézetükben, mind pedig csoportosításuk és időzítésük terén is módosulnak. Annak érdekében, hogy kevésbé zavarjanak minket az egymás után beérkező értesítések, ezeket fontosságuk alapján csoportosíthatjuk, miközben a szintén általunk beállított fókusz-üzemmódok még több példányt szűrhetnek ki, hogy jobban koncentrálhassunk az aktuális teendőkre vagy éppen a pihenésre. Az App Privacy Report jelentést tesz arról, hogy az egyes alkalmazások milyen jogosultságokat használnak és mivel/kivel kommunikálnak, de megújul a Weather, a Maps, valamint a Wallet app is, miközben a Spotlight Search a gépi tanulás révén javul tovább, a Health a családon belüli adatmegosztással segít, a FaceTime pedig több új funkcióval bővül ki (hívások időzítése, a portré-módból ismert háttér-elmosódás, valamint a zene és videók megosztása).


Az iPadOS 15 eközben új nyitóképernyőt kap, amelynek bármely részén elhelyezhetjük az egyes widgeteket, de javul a multitaszk-menu is, amely többek között az osztott nézettel, billentyűkombinációkkal, valamint a menü gyors és kényelmes, az amúgy minden appon belül megjelenő külön gombbal történő előhívásával segít majd minket – eközben az adatok jobb és biztonságosabb kezelésével védik azokat. A watchOS 8 az alvással kapcsolatos adatokat bővíti ki, de megjelennek itt a GIF-válaszok, az új Portrait Watchface, a relaxációt segítő új Breathe app, valamint a további gyakorlatokkal kiegészülő Fitness+ is.

A Mac-vonalon a friss macOS Monterey futott be, a tartalmak jobb és kényelmesebb megosztásával, a megújult Safari-böngészővel, a gyakori feladatokhoz köthető billentyűkombinációkkal, valamint további funkciókkal, amelyek részletes listáját a fenti közleményben találjuk meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!