Gyurkity Péter

Leszerepelt a Siri egy összetett teszten

A Google digitális asszisztense vezeti a rangsort, ők adják a legjobb válaszokat.

Igencsak érdekes teszt eredményeit tette közzé a Bespoken, amely alapítása óta arra fókuszál, hogy a külsős fejlesztők számára nyújtson megfelelő segítséget a különböző AI-motorok és funkciók tesztelésénél, azok optimalizálásánál. Az általuk elvégzett összehasonlítás szerint az Apple megoldása a hármas lista végén kullog.

Az online elérhető eredmények alapján a cég szakemberei a három legnagyobb, legnépszerűbb digitális asszisztens teljesítményét hasonlították össze, mégpedig a saját, házon belül használt Test Robot segítségével, amely az emberi beszédet utánozva igyekszik felmérni az egyes platformok erősségét, olykor szándékosan megtévesztve, félrevezetve azokat. A kísérlet során egyszerű és összetett kérdéseket tettek fel az egyes motoroknak, az ezekre kapott válaszok alapján állították fel a rangsort, amely azt mutatja meg nekünk, hogy a Google Assistant szolgáltatja a legjobb, legpontosabb válaszokat (70 százalék feletti pozitív találattal), míg az Amazon Alexa 55 százalék körüli arányt mutatott fel, az Apple Siri pedig 50 százalék alatti eredménnyel végzett az utolsó helyen.

A teljesség kedvéért érdemes megjegyezni, hogy esetenként kifejezetten megtévesztő kérdéseket is feltettek, ezek egyike volt például a Marsra elsőként megérkező, ott leszálló űrhajós neve. Példaként említhető ugyanakkor az Apple Watch megjelenési időpontjára, piaci rajtjára vonatkozó érdeklődés is, erre válaszul ugyanis a Siri mindössze 3 hivatkozást jelenít meg, míg a Google megoldása részletesen kifejti, hogy az előrendelések 2015. április 10-én indultak el, ezt követte két héttel később a hivatalos megjelenés. Nagyon úgy tűnik, hogy az Apple elvesztegette kezdeti előnyét, ezt az iPhone 4s 2011 októberi debütálása után nem tudták megőrizni, annak ellenére sem, hogy az Amazon csak 2014 végén, a Google pedig 2016 májusában követte példájukat.

A szakértők megjegyzik, hogy a jelentős különbségek ellenére mindhárom platformon van mit javítani, ez a munka a mérnökökre vár.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • _svd_ #4
    Nem a szoftver hibája.
    Ha van rendes, beépített BT kihangosító a járműben, akkor nem zajfüggő a kommunikáció sikere. De egy jól elhelyezett modernebb telefon is jól kezeli a háttérzaj problémáját.
  • Macropus Rufus #3
    Háát mondjuk ha a tesztet egy 140-nel menő autóban végzik (közép kat, nem luxus) akkor mind a kettő vélhetően elvérzik ui. nem értik a menet zaj miatt mit mondasz nekik.
    Legalább is nálam ez történt. Azért a nyomorult fülel, hátha hozzá szólnék, bár úgy sem hallja a fent említett gond miatt. Szóval blokkolva vannak, mert számomra nincs értelme.
  • M2 #2
    Siribe öntötték a milliárd dollárokat, de az indulás óta nem fejlődött szinte semmit. Naplopó társaság az Apple egész szoftveres részlege.
  • grobs #1
    Mi Box-on rendszeresen használom a hang alapú keresést, mert hihetetlenül pontos. Tegnap több, kevert angol-magyar szavakból álló keresést is tökéletesen értett Ráadásul ezt gyerek hanggal is tudja. Ha YT videót keresek akkor már nem is szoktunk "gépelni".
    Ehhez képest a telefonomon siri-t nem is használom, pedig kézenfekvő lenne. Még az angolommal se tud semmit kezdeni (ha nagyon figyelek az artikulációra akkor azért felismeri), a magyar nyelv meg a holdban sincs.