Berta Sándor

Hálózatba kötött chippel a kvantum­számítógépekig

Egy újonnan kifejlesztett eszköz segíthet áthidalni a kvantumszámítógépek megjelenéséig hátralévő időt.

A Fujitsu által megalkotott Annealing nevű hálózatba kötött chipek nagy előrelépést jelenthetnek, de a széles körű elterjedésük még időbe telhet. Joseph Reger, a Fujitsu műszaki vezetője és számítógép-szakértője a Világgazdasági Fórum kvantumtechnológiai tanácsadó testületében dolgozik. A szakember elmondta, hogy a Digital Annealing nevű technológia lényege, hogy egy hagyományos számítógépet egy különleges chippel látnak el, amely számos feladat, akár nagyon összetett problémák elvégzését is optimalizálhatja. A japán posta többek között arra használja a technológiát, hogy optimalizálja a beszállítói útvonalait, ezáltal a korábbinál kevesebb járművel lehet hasonló minőségű szolgáltatást nyújtani.

Reger hozzátette, hogy szinte minden dolgot optimalizálni lehet a Digital Annealing segítségével és ez különösen akkor lehet hasznos, ha a különböző körülmények folyamatosan változnak. Ez a kitétel igaz például a városi forgalomra, ahol nem csupán az optimális útvonalat kell megtalálni az egyes közlekedők számára, hanem azt a kérdést is meg kell válaszolni, hogy mi a legjobb megoldás az összes közlekedési résztvevő szempontjából. Ugyanez a helyzet a logisztikai láncok esetében is. A BMW többek között arra használja a technológiát, hogy miként lehet optimalizálni három robot munkáját egy karosszérián.

A Fujitsu által kifejlesztett különleges chipben csak 8000 bit van és nem több milliárd, viszont a fő különbség a hagyományos chipekhez képest, hogy mindegyik össze van kötve egymással, ezért nagyon sok számítási műveletet tudnak egymással párhuzamosan elvégezni. Reger szerint emiatt a számítások csupán egy vagy két másodpercet vesznek igénybe.

A chipet fejlesztő müncheni csapatban főleg matematikusok és elméleti fizikusok dolgoznak. Az eszköznek nincs szüksége különleges környezetre, mint a kvantumchipeknek. A Digital Annealing chipekkel kiegészített számítógépeket a Fujitsu nem értékesíti, hanem a saját szerverközpontjaiban használja és azokhoz vagy a felhőkörnyezetben lehet hozzáférni, vagy dedikált egységként működnek és csak az adott ügyfél férhet hozzájuk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ProgServ #2
    DAU?
    https://www.youtube.com/watch?v=0Z0tGE22Smw
  • gombabácsi #1
    "Reger szerint emiatt a számítások csupán egy vagy két másodpercet vesznek igénybe."

    ezzel megszületett a világ legbulvárosabb bulvártudományos kijelentése :)