Berta Sándor

Nem az IT-szektor a klímagyilkos

Az Ericsson a korábbi véleményeket próbálta megcáfolni a tanulmányában.

Tavaly év végén az Ovo Energy brit energiaellátó a kampányában igyekezett felhívni az emberek figyelmét arra, hogy közvetett módon mennyire környezetszennyezők az e-mailek. A tolmácsolt üzenet alapján, ha minden felnőtt Nagy-Britanniában naponta eggyel kevesebb elektronikus levelet küldene el, akkor évente több mint 16 000 tonna szén-dioxid kibocsátását lehetne megtakarítani. A cég a tanulmányában kimutatta, hogy csak a szigetországban naponta több mint 64 millió, köszönetet megfogalmazó e-mail továbbításáról lehetne lemondani. Ezt követően Niklas Jordan webfejlesztő fejtette ki, hogy mind a vállalatok, mind a felhasználók környezetbarátabbá tehetnék a világhálót.

Az Ericsson Industry Lab elkészítette A quick guide to your digital carbon footprint című jelentését, amelyben az informatikai és a távközlési ágazat szén-dioxid-kibocsátást vizsgálta. A dokumentum legfontosabb megállapítása az, hogy a növekvő adatforgalom ellenére a szektor globális szén-dioxid-kibocsátása mindössze 1,4 százalékos. Ez az arány az elmúlt időszakban gyakorlatilag nem változott.

A szakemberek ugyanakkor rámutattak, hogy bőven van tennivaló, mindenekelőtt a megújuló energiák felhasználásán kellene javítani. A kutatók szerint ha az ágazat a jövőben kizárólag megújuló forrásból szerezné be az áramot, akkor azáltal több mint 80 százalékkal lehetne mérsékelni a szén-dioxid-lenyomatát. Szintén rendkívül sokat segítene, ha az egyes eszközöket hosszabb ideig lehetne alkalmazni, mert ezzel csökkenthető lenne a szén-dioxid-kibocsátás.

A kutatók három területet vizsgáltak. Az első volt a közvetlen kibocsátás, amely felöleli az IT-megoldások gyártása, használata és lebontása során kibocsátott szén-dioxid-mennyiséget. Továbbá volt a közvetlen kibocsátás és a felhasználók, illetve a társaságok magatartása. Példaként merült fel, hogy a Skype-konferenciabeszélgetések kiválthatják az üzleti utakat, míg a zeneszámok streamelése az adathordozók gyártását és értékesítését.

A növekvő adatforgalom ellenére a szektor energiafogyasztása a teljes globális áramfogyasztás 3,6 százalékát teszi ki. Ezzel párhuzamosan viszont figyelembe kell venni azt is, hogy az IT-ágazat a világ gazdasági teljesítményének közel 6 százalékát biztosítja. A szakemberek megállapították, hogy ha az IT-szektor csak csekély mértékben is csökkenteni tudja a szén-dioxid-kibocsátását, akkor ezáltal segíthet abban, hogy más ágazatok akár 15 százalékkal is mérsékelhessék a saját szén-dioxid-kibocsátásukat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dyra #7
    Nyilván a TV ugyanaz. De milyen internet kell ahhoz, hogy egy Full HD képet áttolj ott jó legyen az FPS és a ping? A szerveren oldalon meg brutál szerverek klimatizált helységekben redundáns működéssel. Nem fogyaszt az kevesebb áramot. (4K-ról nem is szólva)
    Utoljára szerkesztette: dyra, 2020.02.14. 21:07:35
  • Nos #6
    A tv-t hagyjuk, az nem fugg attol hogy a te gepedrol vagy tavolrol jon a stream. Viszont ha csak az otthoni pc tavoli eroforras vetuletet nezzuk a matekkal is konnyen kijohet, hogy szummaban jobb a tavoli. Egyreszt konnyebb optimalizalni, es mondjuk egy gpu vagy cpu energiafelhasznalasahoz kepest a halozati nem sok. Ha ott egy jol optimalizalt nagy rendzerrel sikerul sokat sporolni, mar megerheti. De a nagy sporolas nem ott van, hanem a gyartasnal. Legyartanak egy gpu/cput otthoni gephez a mindenfele ritkafoldfem es egyeb alapanyagokbol. Egy nagyon massziv gamernel mondjuk a nap 1/3-aban van viszonylag jol kihasznalva. Egy masik felhasznalonak lehet hogy eppen csak potyog neha az az Rtx2060, mig egy harmadiknal a gep is alig van bekapcsolva. Az eroforrasok avulnak, de nincsenek kihasznalva. Mig cloudban nagyon optimalisan lehet ezeket scalelni, es lenyegesen kevesebb hardwareval lehet biztositani a vegpontokon a megfelelo eroforrast. Itt a nagy sporolas a cloudban.
  • dyra #5
    Hát nem. Nézd már végig a szolgáltatáshoz kapcsolódó összes fogyasztónak a fogyasztását. Kismillió switch, server, és felügyeleti eszköz.

    Ezzel szembe van egy TV meg egy DVD lejátszó ami akkor megy mikor akarod után kikapcs. Egyértelmű a matek. Gamer PC-nél ugyanez.
    Utoljára szerkesztette: dyra, 2020.02.14. 08:28:31
  • Sequoyah #4
    A telefonom a toredeket fogyasztja egy DVD lejatszonak, szerver oldalon pedig meg kevesebbet, mert nincs kepernyo es CPU se nagyon kell hozza, csak memoria...
    Ha meg jatszol az kb 500W fogyasztas otthon, ugy hogy a tipikus szamitogep sokkal tobbet van bekapcsolva mint amennyit tenylegesen hasznaljak. Egy szerverfarmon ehhez kepest kevesebb eroforras kell, mert ha eppen nem jatszol, akkor ki lehet azonnal szolgalni vele valaki mast, aki meg igen...


    Ami odavag a klimanak az a Bitcoin es tarsai, amik elkepeszto energiat pazarolnak el, es azon kivul hogy paran kielheti az allamipenz-mentes vagyaikat, semmi gazdasagi hasznot nem volt meg kepes felmutatni.
  • zola2000 #3
    Na igen, most már dvd helyett netflixen nézünk filmet, DLsiteon veszünk visual novelt lassan új GPUt sem kell venni, mert ott lesz a geforce now, de lehet több CO2 kerül így a levegőbe, mint a dvd korszak idején.
  • dyra #2
    Lofaszt nem, a sok cloud szolgáltató, a sok adatcenter meg azoknak a redundáns szarjai, a sok médiaszolgáltató és az azokhoz kapcsolodó kliensek loszart esznek vagy mi? Nyílván nem csak ők, de azért ők is szépen odapakolnak.
  • Sequoyah #1
    Ez a szalagcim netto hazugsag ha a lenyeget a link moge bujtatjuk...

    Ez itt a kulcs:
    "Az Ericsson a korábbi véleményeket próbálta megcáfolni a tanulmányában."

    A tudomany NEM ugy mukodik hogy mindig a legutolso tanulmany az igaz. Ha 10 tanulmany azt mutatja hogy klimagyilkos, 1 pedig hogy nem, az meg mindig 10-1 a masik javara...
    De a tudomany nem is szavazassal dol el, szoval maradjunk annyiban hogy meg nincs tudomanyos konszenzus, es ez meg tovabbi vizsgalatokat igenyel...

    Azt pedig vegyuk figyelembe, hogy az Ericcson egyaltalan nem elfogulatlan a temaban. Ok abban erdekeltek hogy az Ericcsont NE tekintsek a klimaproblema forrasanak, viszont tekintsek oket megoldasnak mas agazatok szamara. Ez pedig a cikkbol is nagyon jol latszik.


    Egyebkent szvsz nem csak a legszennyezobb iparagakban kell lecsokkenteni a fogyasztast, hanem mindenhol. Ha azt a 3.6%-ot le lehetne vinni 2.6%-ra, az 1% sporolas, ami nem elhanyagolhato... Persze ezt nem az emailekkel lehet elerni...:D