Berta Sándor

Még az idén jöhet a Thunderbolt 4

Egyelőre kétséges, hogy az új szabvány előrelépést fog-e jelenteni.

Az Intel néhány nappal ezelőtt, a Tiger Lake processzorok bemutatása során jelezte, hogy a CPU-k integrált Thunderbird 4-támogatással érkeznek és ezért idén megjelenhetnek a különböző készülékekben a Thunderbolt 4-portok. Emiatt az elemzők abból indultak ki, hogy a közeljövőben jobban elterjedhet a szabvány.

Azt ugyanakkor egyáltalán nem lehet tudni, hogy milyen fejlesztések valósultak meg, amelyek szükségessé tették az új verziószám kiadását. Az Intel ugyan felhozta érvként, hogy a Thunderbolt 4 négyszer nagyobb sávszélességet fog kínálni a jelenleg leggyorsabbnak számító USB 3.1 szabványnál, azonban ez már a Thunderbolt 3 esetében is így volt, hiszen az USB 3.1 maximális adatátviteli sebessége 10 Gbps, míg a Thunderbolt 3-é 40 Gbps.

Ami még szóba került, hogy a Thunderbolt 4-portok esetleg alkalmasak lehetnek a 8K felbontású kijelzők vagy akár különböző külső eszközök vezérlésére is. Ezzel kapcsolatban ugyanakkor eddig az Intel nem adott egyértelmű válaszokat. A felhasználók számára viszont egyelőre az lenne az igazi áttörés, ha a különböző új készülékek el lennének látva megfelelő számú USB Type C-csatlakozóval.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #1
    A legtobb uj keszulek a profi szegmensen kivul lassan mar tolto csatlakozot sem tartalmaz, mert a bluetooth, wifi, 5g es az induktiv toltes nagyjabol mindenre eleg amire egy atlag felhasznalonak szuksege van. Elobb utobb oda is el fogunk jutni, hogy a pendrive-okat is max radios kapcsolaton, induktiv aramellatassal lehet majd csak hasznalni (vagy ezt tartalmazo kis dokkoloval), ha meg egyaltalan lesz ra igeny.

    A professzionalis szegmensben meg jo lenne egy egyseges szabvany, lehetoleg (szerintem) egy ethernet + ip alapu, mivel az a technologia az ami eleg nyitott es kompatibilis nagyjabol mindennel. Na pont ezert nem szeretik a nagyobb hardvergyarto cegek.