Gyurkity Péter

Erős hardverrel jön a következő Xperia

Rengeteg memória és vadonatúj chip kapna helyet a telefon burkolata alatt.

A Sony Mobile kapcsán az utóbbi hónapokban nemcsak arról olvashattunk, hogy a japán gyártó továbbra sem tudja visszanyerni korábbi lendületét az okostelefonok piacán, hanem arról is, hogy befutott a friss csúcskategóriás megoldás, amely végül az Xperia 5 néven látott napvilágot. Most érkezőben van a következő példány, amelynek hardvere kiemelkedő lesz.

A külsős forrás a Geekbench adatbázisában bukkant egy érdekes bejegyzésre, amely a PM-1310 modellszámú okostelefon egyes részleteit és eredményeit ecseteli. Ez ugyan közvetlenül nem utal a Sony jelenlétére, viszont ezzel kapcsolatban rögtön megjegyzik, hogy felbukkan a PM-1310-BV típusjelzés is, ami elsősorban azért érdekes, mert ez már tartalmazza a gyártó azonosítóját, az Xperia 1 pedig annak idején a PM-122X-BV jelzést kapta meg, tehát valóban a közvetlen utódról lehet szó. Az még egyelőre nem világos, hogy a hivatalos név az Xperia 3, esetleg az Xperia 1.1 lesz-e, viszont ez nyilván jóval kevésbé fontosabb magánál a specifikációnál, annak összetételénél.

A bejegyzés szerint a telefon már a vadonatúj, abszolút csúcskategóriás Snapdragon 865 chipet kapja meg, vagyis a teljesítménnyel nem lesznek gondok. Ehhez ráadásul 12 GB memória csatlakozna, vagyis ezen a téren minden igényünket kielégítené a gyártó, bár itt egyszerre akár 4 eltérő változat is napvilágot láthat, nem mindegyik készülék támogatja majd ugyanis az 5G-elérést. Ami a képkészítési funkciót illeti, itt a korábban, még a nyár folyamán felbukkant hírek szerint egyszerre 6 hátoldali kamera jelenhet meg, ezzel rögtön rekordot is döntenének, bár azt még nem tudni, hogy a komplex modult pontosan milyen úton-módon valósítanák meg.

Az új telefon valószínűleg egy 6,1 hüvelykes AMOLED-kijelzőt kap majd, amely az 1080 x 2520 pixel felbontást támogatná, a többi részletre azonban csak később derül majd fény. Fontos adat viszont, hogy a cég a mostani pénzügyi évben már csak 3,5 millió telefont szállítana le, míg tavaly még 6,5 millión adtak túl - 2007-ben pedig 103 millió hordozható megoldást szállítottak le, ami jól jelzi a visszaesés mértékét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #2
    Szerintem minden férfi elégedjen meg 1 hüvellyel egy időben. Nem kell annyira harácsolni. :)
  • proger82 #1
    6,1 hüvely :-( nem tudom miert nem csinal valaki mar egy 4,5 huvelyes keret nelkuli csucs mobilt! ( az ara nem szamit menny lenne, lehetne a feltegla ara is) Kellene mar valamelyik gyartonak arra is gondolni aki nem tablettal akar szaladgalni :-/