Gyurkity Péter

Már alakul a Motorola Razr 2

Ezen pedig már az oldalsó gombokat is lecserélnék.

A hónap közepén írtunk arról, hogy végre bemutatkozott a Razr idei változata, amely a külsős híreknek megfelelően valóban hajlítható kivitelben, némileg szerényebb hardverrel és alacsonyabb áron jelenik meg. Erre még picit várni kell, közben azonban már alakul a második változat.

Egy holland portál szerint ugyanis az amerikai hatóság már bejegyezte a Lenovo leányának szabadalmát, amelyben többek között a széleken elhelyezett 4 virtuális gomb alkalmazását említik meg. Ezen érzékelőket a készülék nyitott és csukott állapotában egyaránt használhatnánk, belőlük 2 a forgópánt felett, a másik kettő pedig ezen komponens alatt helyezkedne el. Ezek segítségével 20 különböző funkciót (és mozdulatot) konfigurálhatnánk a szoftverben, amelyek közül 13 kihajtott állapotban állna rendelkezésünkre, miközben az ujjlenyomat-olvasó már itt is a kijelzőpanelbe épülne be, vagyis ennek nem kellene külön felületet biztosítani az előlapon – igaz, ez utóbbira csak az illusztrációk utalnak, ez közvetlenül ugyanis nincs megemlítve a beadványban.

A cég maga úgy írja le ezen virtuális gombok, pontosabban a nekik helyet adó modul alkalmazását, hogy ez részben hardveres úton lenne integrálva, az érzékelők többek között észlelnék a közelséget, mint ahogy azt is, hogy a készülék éppen milyen állapotban van. Két ilyen érzékelőt egy van több funkcióhoz is hozzárendelhetünk, itt tehát meglehetősen sok opció áll majd rendelkezésünkre. A lépés mindenképpen érdekes, hiszen bár egyéb megoldásokon már láthattunk ilyen fejlesztést (lásd a HTC Edge Sense névre keresztelt platformját, amely eredetileg még 2017-ben debütált), a Pixel-telefonok esetében pedig az Active Edge szolgáltat hasonló funkciót, amelyet összekötöttek a Google saját digitális asszisztensével, az azonban még kérdéses, hogy ez milyen fogadtatásra talál a vásárlók oldalán.

Elemzők arra számítanak, hogy a Motorola decembertől sikert arat majd eltérő kialakítású és némileg olcsóbb hajlítható telefonjával, így ez a második változat jó esélyekkel rajtol majd el a piacon.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • barret #1
    Eddigi vesszőparipák: karc állóság,vékony készülékben.Most dobni fogják mindkét tulajdonságot? Na és mi lesz az üzemidővel? Meglepődnék erősen,ha ott előre lépés történne...Kisebb akku,nagyobb kijelző...