Berta Sándor

Növekszik a Libra miatti aggodalom

Egy banki vezető úgy vélte, hogy a Facebook kriptovalutája komoly veszélyeket rejt magában.

Yves Mersch, az Európai Központi Bank igazgatója egy jegybanki konferencián közölte, ha a Librát elfogadják, akkor amiatt csökkenhet az Európai Központi Bank kontrollja az euró felett. A virtuális fizetőeszköz bevezetésével háttérbe szorulhat a monetáris politika hatása a pénzintézetekre és a Libra megjelenése alááshatja az euró nemzetközi szerepét is, mert kisebb lehet a kereslet a közös pénz iránt.

A menedzser hozzátette, hogy csak egy független központi bank van abban a helyzetben, hogy intézményi támogatást nyújtson egy valuta megbízható formában való kiadásához és a közbizalom megőrzéséhez. A magántulajdonban lévő cégek által forgalomba hozott kriptovaluták ezzel szemben kevésbé tekinthetők a központi bankok által kiadott eszközök valódi alternatíváinak. Mersch szerint a Libra kockázatainak kiküszöböléséhez nemzetközi együttműködésre van szükség és reményét fejezte ki amiatt, hogy az európai felhasználók nem esnek majd kísértésbe és nem intenek búcsút a bevált fizetési megoldásoknak, s nem hallgatnak a Facebook "szirénhívására".

Nem csak Yves Mersch, több űmás piaci szereplő és pénzügyminiszter is biztonsági kockázatot lát az új virtuális fizetőeszközben, egyes országok pedig egyenesen az euró veszélyes kihívójaként tekintenek rá. A német szövetségi pénzügyminisztérium pedig azt vizsgálja, hogy miként lehet megakadályozni a Libra bevezetését. A német jegybanknak komoly aggályai voltak a Facebook digitális pénzzel szemben, míg a Német Bankok Szövetsége azt az álláspontot képviselte, hogy a Libra soha nem lesz klasszikus fizetőeszköz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • csigafi #5
    Ha nincs gond akkor kreálnak egyet. Minek ezek a kripto valuták? Ok tudom pénzmosásra de másra semmire nem jó. Most minek vegyenek az emberek valós pénzért kriptonvalutát. Ja tudom mert annak aki kitalálta jó bevétel.
  • VolJin #4
    Akkor ismétlem önmagam:

    -----------------------------------------
    Akik védik a bitcoint, azok a jelen világ érték és fogalomválsága miatt teszik azt, a valóságba és a rendszerbe vetett bizalom hiánya miatt. Mert a bankrendszert, és az államot utálni kell, ez meg azoktól független. Ahogy egy kávénak lehet a harmónia nevet adni, amikor az egy harmóniától messze álló energialöket, amikor minden elveszti a valós jelentését, amikor a legkevésbé tudják az emberek a dolgokról, hogy mik is azok valójában, mert a vécéöblítőre azt írják, hogy friss tavaszi gleccser illatú (nincs is illata egy gleccsernek) akkor már elég azt mondani egy matematikai feladat megoldásaira (ez a bitcoin, és a feladat megoldása a bitcoinbányászat), hogy az egy pénz
    --------------------------------------------

    A lényeg, hogy a kormányoknak kell uralni a valutákat, az államoknak alapvető feladata ez, pontosabban a jegybankoké, és már az is aggodalomra ad okot, ha egy jegybank nem állami intézmény és itt szándékosan nem az állami tulajdont használtam, mert a tulajdon átruházható.

    Túl sok idióta vásárolt be kriptovalutából, ezért sok ezerdmilliárdnyi vagyonnak hitt semmi válna köddé, de meg kell lépni.
    A kriptovalutákhoz kötődő összes tevékenységet illegálisnak kell nyilvánítani!
  • Zoliz #3
    Akkor kitalálának más bitfolyam áruváltó szaert.
    A szellem már elhagyta a palackot és kinn bűzölög.
  • kvp #2
    A Libra meg csak nem is valodi kriptovaluta, hanem par ceg altal garantalt maganpenz. Elvileg a legtobb orszagban ez be van tiltva jelenleg is, de eleg nagy a nyomas a globalista nagytokesek egy reszenek az iranyabol, hogy kell (nekik) egy allamok felett allo globalis penz, aminek az erteket ok hatarozhatjak meg. Sokan sejtik hogy rossz otlet, de egyelore csak probaljak megindokolni a politikusok fele, hogy miert is baj. Persze eleg sok politikus es allam ezzel mar tisztaban van.
  • VolJin #1
    Nem bonyolult!

    Be kell tiltani a kriptovalutákat!