SG.hu·

Franciaország - Facebook-bejegyzése miatt kell távoznia egy marokkói férfinek

Franciaország - Facebook-bejegyzése miatt kell távoznia egy marokkói férfinek
Az illető az országot támadta, ezért megtagadták tőle a tartózkodási engedélyt.

Egy marokkói férfinek vissza kell térnie a szülőföldjére, mert a Facebookon hangoztatta franciaellenes álláspontját. Az ügy azután lett ismert, hogy a fellebbviteli bíróság jóváhagyta a tavaly júliusi első fokú döntést.

Cédric O digitális ügyekért felelős miniszter június végén jelentette be, hogy a jövőben Franciaországban a Facebook meg fogja osztani azon felhasználók személyes adatait a bíróságokkal, a rendőrséggel és a többi hatósággal, akik gyűlöletkeltő bejegyzéseket hoztak nyilvánosságra a közösségi platformon. A politikus hozzátette, hogy ez az első alkalom, hogy a társaság ilyen együttműködésben vesz részt.

A mostani eset volt az első ilyen jellegű kooperáció. A konszern kiadta a 31 éves férfi bejegyzéseit a bíróságnak és az úgy ítélte meg, hogy a tartalmak fenyegetést jelentenek a közbiztonságra nézve. Az illető fiókja Nyugat- és franciaellenes, valamint összeesküvést sugalló volt. Emellett megjelentette egy fegyver, illetve számos olyan nő fényképét, akiket a tudtuk nélkül tömegközlekedési járműveken vagy nyilvános helyeken fotóztak le. Az internetezőt a rendőrség ismerte, ugyanis korábban letartóztatták, de nem vádolták meg bűncselekmény elkövetésével. A jogerős döntés értelmében egy hónapon belül el kell hagynia Franciaországot.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Tetsuo2019. 08. 05.. 22:14||#35
Nézd, legalább klikkelj a belinkelt cikkekre és abból hamar rájöhetsz, hogy sületlenséget beszélsz, illetve szokásodhoz híven, galíciai fortélyként alaptalanul vádolsz és személyeskedve "érvelsz".

Ostoros: Miben nincs igazam? Nagyon durva dolgok történnek manapság Németországban.
Persze nem csak ott. Norvégiában a családoktól azért veszik el a gyerekeket, mert buzgó keresztények vagy konzervatívok stb. Európának kb. annyi, köszönhetően azoknak, akik kinyitották a kapukat és tolják a Willkommenskulturt.
Utoljára szerkesztette: Tetsuo, 2019.08.05. 22:14:56
© ostoros2019. 08. 05.. 18:44||#34
Szívesen, padavan! 😛
© ostoros2019. 08. 05.. 09:42||#32
Ne is folytasd, mert nincs igazad. Tetsuo-nak sem, az igazság a kettő között van, de ő legalább vette a fáradtságot, hogy valami adatszerűséget benyújtson. Szóval ezt kört most ő nyerte.
© Tetsuo2019. 08. 05.. 01:02||#30
Jah, hát ott még az AfD is cionista; hazánkban legalább a Mi Hazánk nem az.
Nem maga a nacionalista szó tiltott, hanem a nacionalista megnyilvánulások, illetve a hazafias szellemiség. <#idiota>
Németországban csak újmigránsok és zsidók hirdethetik nyíltan nacionalizmusukat, németek nem. Amikor az ember olyat olvas a (nem)német sajtóban, hogy szélsőjobbos, meg gyűlöletbeszéd, az az egyszerű, nemzeti érzelmű, keresztény ember kiáltásának megbélyegzése, amivel kivonható a forgalomból.

A németek véleménye
"Ez a fősodorba nem illő dolgokat, véleményeket kirekesztő, lenéző, így ellehetetlenítő véleménydiktatúra sok tekintetben érvényes Goethére, Thomas Mannra vagy a történelmi és népi hagyományokra is."
"Tabunak számít azonban beszélni a német patriotizmusról."
"A németek mind jobban tartanak attól, hogy a hazafiság melletti kiállás miatt szélsőjobboldalinak bélyegzik őket."

Több katonát kirúgtak, mint amit bevallottak.
A lap szerint a katonai kémelhárítás, amely feladata a katonaságon belüli szélsőséges figurák felderítése, alacsonyabb számot kommunikált a külvilág és a parlament elé, mint a valóság.

Bíróságon a "német" hadsereg
És ehhez egy "vad vérnyúl" nevű hozzászóló:
'Most vonatkoztassunk el a hazafiságtól. Mi derül ki a hírből, miért rúgták ki?
"Szélsőjobboldali nézeteket vall."
Más szavakkal: nem csinált semmit. Nem bántott senkit, nem sértett semmilyen törvényt, semmiféle néven nevezhető szabályt meg nem szegett. Egyszerűen a politikai véleményéért szankcionálták: gondolatbűnt követett el.
…Megérkeztünk az ötvenes évekbe.'
(A technológia segítségével inkább 1984-be.)

Kérdőjelek a Lübcke-gyilkosság körül - Egy konkrét ügy módszertana.
Utoljára szerkesztette: Tetsuo, 2019.08.05. 01:03:43
© Tetsuo2019. 08. 04.. 22:23||#28
Nem tudom. Csak a Mi Hazánknak lehet némi kötődése a kuruchoz. Nem lenne rossz, ha végre egy kormánypárt magyar kottából játszana... legalább 1945 óta nem volt ilyen, ugye.
Csak nem a Jobbikra gondoltál másodikként? Az durva vicc lenne. (Annak az áruló Vona elvette a lelkét és összezuhant.)
Én nem hiszek a pártrendszerben és a demokráciában sem, szóval véleményem szerint majdnem teljesen mindegy, melyik pártnak mi az ideológiai háttere (A Mi Hazánkké az igazság.), az csupán egy indikátor.
© Tetsuo2019. 08. 04.. 21:10||#25
Én tudok olyan esetről, hogy Bajorországban like-ok miatt mentek ki lakásra és felforgatták azt egyéb bizonyítékokért, csak ez így nincs benne az újságokban. A like-okat is alapból figyelik már egy ideje a német hatóságok, a hazafiakra pedig kb. vadásznak arrafelé.
Nem tudom, milyen pártokról beszélsz. A helyedben hanyagolnám a belpolt, mert nem ide tartozik, másrészt nem értesz ahhoz sem.
A kuruc.info pedig egész korrekt hírportál, talán hazánkban a legkorrektebb, a publicisztika sem szégyenkezhet. Például itt ez az obejktív cikk, tele hivatkozással, adatokkal, cáfolni nem igen lehet, csak nácikártyával, az ugye mindent üt.
Utoljára szerkesztette: Tetsuo, 2019.08.04. 21:13:17
© Tetsuo2019. 08. 03.. 22:39||#23
Melyik része? Hogy az osztrákok is boldogok voltak az Anschluss miatt? (Még a Szudétavidék is repesett!)
Vagy hogy like-ért letartóztatnak Merkelisztánban? Pedig így van, még a kuruc.info is írt róla, ők pedig nem beszélnek mellé.
© Tetsuo2019. 08. 03.. 19:43||#21
Mondjuk a németek (és az osztrákok, őket mindig kihagyják) akkor biztos boldogabbak voltak, legalábbis addig, amíg a világ össze nem fogott ellenük.

Ilyen profi és szigorú cenzúra talán a 3. birodalomban sem volt, hiszen a közemberek kommunikációja nem volt így megfigyelve.

Németországban ma már like-okért letartóztatás és büntetés jár amellett, hogy az összes informatikai eszközt évekre lefoglalja a "hatóság", amiben adathordozó lehet. A megszégyenítés és így a munkahely elvesztése alap... Ott már a nacionalizmus is tiltott, ez pedig semmi jót nem jelent: Egy totalitárius világrend kiépítése folyik, hasonlóan Hitler agymenéséhez, de most nem a németek a kiválasztottak. A világrend természetesen globális.
© ostoros2019. 08. 03.. 15:30||#20
A Reich az azonos a mai Németországgal?
© defiant92019. 08. 02.. 21:48||#19
"Mert a MAI egyesült Németországra igaz lehet az állítás."
Konkrétan mi? Az hogy "Aki leírja, hogy eritreai volt, már letartóztatják gyűlöletbeszéd miatt."?

Én azt látom hogy a ZDF megmutatta az esetet. Illetve azt is látom hogy nálunk a közmédia ami a totális cenzúra/kontroll alatt áll a 'nemzeti kormány' által, semmi kritikus hang, csak a sikerpropaganda, migráncsozás, sorsozás. Korrupció az egy deka sincs, max. a 4-es metró kapcsán, mert az még szociké. Na ilyen Németországban nem lenne, persze a korrupció is töredéke a miénknek meg úgy általában az autokrata/diktátor alapú rendszereknek (Putyin, Erdogan, Orbán), ennek persze szerteágazó okai vannak, de nem elhanyagolgató a fejétől bűzlik a hal komponens.