Berta Sándor

Korszerűbb kinézetet kap a Windows 10

A Microsoft lépésről lépésre akarja modernizálni az operációs rendszer dizájnját.

A redmondi konszern már tavaly bejelentette, hogy korszerű kinézettel akarja ellátni a Windows 10 operációs rendszert. Azóta folyamatosan megjelentek kisebb dizájnmódosítások. Most a társaság a Fluent Design projekt kapcsán további elképzeléseket árult el.

Az újdonságok között lesz, hogy gyakrabban fognak alkalmazni árnyékhatásokat. A Windows 10 helyi menüit szintén modernizálják és az alkalmazásokat a jövőben egy mindig ugyanúgy kinéző Vissza gombbal látják majd el, amely ráadásul mindig ugyanott lesz. A The Verge rámutatott, hogy a múltban ezen a területen komoly hiányosságai voltak a Microsoftnak. Egy felhasználó a Twitteren megjegyezte, hogy az óriáscég számos saját alkalmazása is különböző stílusú.

Szintén újítást fog jelenteni, hogy az eddiginél gyakrabban alkalmazzák majd a Windows 10 esetében a mélységi hatásokat és a színeket. Ezek a változtatások lehetővé fogják tenni a felhasználók számára, hogy némileg tisztábban láthassák, hogy melyik program fut az előtérben.

A Microsoft egyúttal közölte azt is, hogy számít a felhasználói visszajelzésekre. Néhány programozó arról számolt be, hogy az új interfész túl nagy az egeret és a billentyűzetet használók számára, ezért le akarják kicsinyíteni az interfészt. Emellett egy kompaktabb módot is elérhetővé akarnak tenni, amelyet a bonyolultabb szoftverekhez lehet majd használni. Az összes módosítást még az idén integrálni akarják a Windows 10-be.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • AgentKis #22
    Nekem egyáltalán nem a "korszerűsége" (amúgy kinézetnél meg mit vajon jelenthet? Idióta marketingszöveget?) hanem a gyorsasága, egyszerű kezelhetősége, könnyű testreszabása lenne sokkal fontosabb.
    Ki nem sz@rja le, hogy az ikonok szürke áttetsző hátteret, vagy kék áttetsző hátteret kapnak. Meg még vagy 1000nyi felesleges csicsa meg sallang...
  • Celeborn #21
    Amikor először telepítettem fel a Win10-et, kapásból nem értettem, miért nem lehet a leggyakrabban használt programok listájának 6db-os limitjét növelni. Ezt nagyon szerettem Win7-ben, Win10-ben így semmire se jó. Persze erre jön a válasz, hogy tegyem ki csempébe. Nade akkor az onnantól statikus, nuku intelligencia...
    Munkám szempontjából viszont amitől nagyon falnak megyek, hogy x évi fejlesztés után a VPN lista még mindig random sorrendben jelenik meg. Win7-ben miért tudott abc sorrendben megjelenni? Most kb. ahányszor felhozom a VPN listát, mindig más sorrendben van az a 20-30 VPN amit használok. Így elég nehéz megkeresni ami éppen kell. Arról nem is beszélve, hogy win7-ben ha csatlakoztam egy VPN-re, akkor az a lista tetejére került. Hát most nem. Kapcsolat bontásához is meg kell keresni, hogy éppen a random sorrendben hol is van. Még mindig a VPN-nél maradva, ha a lista legalján lévő VPN-re kattintok, akkor ugye alatta megjelenik a Csatlakozás gomb, ami nem látszik, mert ez a képernyőn kívülre kerül. Win7 ilyenkor feljebb tudta hozni a listát, hogy lássam a gombot, most külön lejjebb kell görgetni. Amíg ilyen gyermek betegségei vannak a Win10-nek, mit akarnak fejleszteni a designon? Még a mostani sem működik! Arról nem is beszélve, hogy a fejlesztések után sem lesz szebb ez az okádék minimal design, az tuti. És hiába próbálják a vezérlőpultot is leváltani a gépházzal, egy halom funkciót nem tesznek bele és újra meg újra vissza kell nyúlni a vezérlőpulthoz. Így aztán két helyen kell mókolni, hogy az ember megcsinálhassa amit akar. Persze egy átlag felhasználónak aki 1-2 programot használ windows-ban annak mindegy, de egy rendszergazdának ez rémálom.
  • Andrevv #20
    Kérem vissza a Windows Classic témát és annak a többi színes változatait. W7-nél is azt használtam és tökéletes volt.
  • Tikal #19
    kihez képest? Windows vagy máshoz képest?

    Mondjuk én szivesebben nyomkodom az ubuntu-t mint a windows-t...
    Utoljára szerkesztette: Tikal, 2018.05.13. 16:03:17
  • jkedzs #18
    szerintem meg legalább 5 évvel le vannak maradva design terén.
    ami vicc, hogy még a modernebb communitheme-et sem tették bele legalább választhatóként, külön fell kell installálni.
    https://www.youtube.com/watch?v=EDI7qx1J_8c

    de persze használhatónak használható. mondjuk a Gnome3 memory leak miatt még ez sem biztos...
    https://www.omgubuntu.co.uk/2018/03/gnome-shell-memory-leak-is-being-fixed
  • Tikal #17
    Ubuntu szerintem teljesen rendben van kinézetre
  • Tikal #16
    :D

    Mi lett volna ha már elsőre átláthatóbbá teszik? Nem hiszem hogy nagyon összezavarodtak volna a felhasználok attol hogy végre megtalálnak mindent elsőre :)
  • jkedzs #15
    nyilván, ez lenne az ideális, hogy csak a DE-ket cserélgetjük. én is megtartom az alapokat. Ubuntu, azt kész, ami arra van készen, azt használom. hackelni nem szeretek, mert nincsenek jó tapasztalataim, meg egyébként is csak használni szeretném a gépet... ha mondjuk egy minimál Arch distrón van valaki, az más lehet, de Ubuntun nem nagyon működik az ilyesmi.

    van viszont egy nem túl erős teszt laptopom, amin kipróbálgatok disztribúciókat natívban, ha éppen rám jön a kényszer. de a főgépemre csak Ubuntu LTS megy fel, az is csak fél évvel a megjelenés után és azokból is csak az, amit már teszteltem a laptopomon.
    alap Ubuntu LTS 18.04 pl nem fog menni, Gnome3 memory leak miatt, meg kinézetre sem tetszik ez a kevert régies Unity+Gnome3 vonal. Ubuntu LTS 18.04 Budgie megy majd valszeg... arra kell legkevésbé átszokni, ha Ubuntu LTS 16.04 Gnome-ról jön az ember és a kinézete is vállalható.

    laptopon egyébként majd Solus OS Mate edition-t kezdek tesztelni. Mate, mert a Budgie-hoz már kicsit kevés benne az erő. Ubuntu Mate-t viszont gond nélkül vitte még régen... kíváncsi vagyok erre a rolling release megoldásra (amit pl a windows feltűnően szarul csinál, pl a napokban volt egy téglásító update), hogy mennyire megy ez nekik.
  • wraithLord #14
    Inkább a DE nevére lennék kíváncsi, nem szívesen cserélgetem a Linux disztrót csak a jobb kinézetért. Pláne, amikor a Linuxnak az az egyik előnye, hogy csak egy kernel, és azt pakolsz rá, amit akarsz. Persze ez kész disztribúcióknál kicsit problémás (a komponens csere, -eltávolítás pláne), de van amelyiknél működik.

    Mondjuk a Deepin-nél nem lett volna nehéz kitalálni, DDE-nek hívják a saját desktop environmentet, Solusnál meg Budgie. Majd megnézem, hátha van Debianra valamelyik. Bár ha Ubuntu-ra van, akkor biztos arra is...
  • jkedzs #13
    linuxos vagyok, de a linuxok kinézete rendkívül hányás.
    persze a windows is egy fos...
    amelyik linux ezeknél jobb:

    Deepin 15
    https://www.youtube.com/watch?v=uhR6HPVVoGk
    de ezt nem ajánlom update-elési problémák miatt.
    és a felület sem túl optimalizált erőforrás fogyasztás szempontjából.
    a gome3-nál jobb mondjuk.

    Solus OS
    https://www.youtube.com/watch?v=AXY-Cb-ZZMY
    kiforrottabb, gyorsabb, egyszerűbb, mint az előző.
    gnome3 felhasználóknak ismerősek lehetnek a programok.
    van ubuntu is ezzel a felülettel, kevésbé kockázatos.

    a többit el lehet felejteni design szempontjából.


    minimális erőforrás fogyasztás szempontjából pedig ott van a Xubuntu, Solus OS Mate edition (ha a kinézet is fontos kicsit), vagy a hackelős arcoknak a tiling window manegerek (pl i3) stbstbstb.
    Utoljára szerkesztette: jkedzs, 2018.05.13. 11:45:24