Gyurkity Péter

Újra divatba jönnek az összecsukható telefonok

Erre számítanak a gyártók, akik ilyen készülékeket dobnának most piacra.

Az összecsukható okostelefonok eddig nem voltak túl népszerűek, többek között azért sem, mert nem is nagyon akadt miből válogatni. A Samsung mellett most további gyártók is ilyen megoldásokat dobnának piacra, a jelek arra mutatnak, hogy már gőzerővel dolgoznak ezen készülékeken.

A dél-koreai gyártó már korábban bemutatott hasonló típusokat, bár ezek (így például az SM-W2017) többnyire csúcskategóriás hardverrel és igencsak magas áron jelentek meg. Most a külső források arról beszélnek, hogy érkezőben van a jövő évi változat, amely a W2018 néven jelenne meg, és bár a pontos hardveres specifikáció részleteit még nem ismerjük, néhány kép már felbukkant a telefonról. Ezúttal is összecsukható kivitelről van szó, amely továbbra is egyetlen kijelzőt kínál a felhasználóknak, ami pedig a hivatalos megjelenést illeti, erre a remények szerint már az ünnepi szezonban, vagyis az év vége előtt sor kerülhet. Jó eséllyel ezúttal is az ázsiai régióra koncentrálnak majd, bár ezt még nem lehet megjósolni.

Eközben azonban tajvani beszámolókban arról olvashatunk, hogy további gyártók is hasonló megoldásokban gondolkodnak. A ZTE megelőzte ezen cégeket, hiszen ők már bemutatták az Axon M típust, amely iker-kijelzőt kapott. A Huawei jövőre mutatná be saját változatát, a szintén kínai Oppo az összehajtható kijelzőkkel kapcsolatos szabadalmi kérelmet nyújtott be, míg a dél-koreai LG Display már fejleszti is ezen megoldásokat – valószínűleg az Apple közreműködésével, azzal a céllal, hogy a kereskedelmi forgalomban még az évtized vége előtt megjelenjenek ezek a készülékek.

A Samsung és az LG – saját gyártósoraik révén – egyértelműen előnyben vannak a többiekkel szemben, nagyon úgy tűnik azonban, hogy ez még nem veszi el a riválisok kedvét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • xyl #5
    Sok minden van, ami miért nincs. De az is lehet, hogy van. Csak néhány példa: Miért nem működik az óra, a játékok akár SIM kártya nélkül is? Miért kell (kellett) a SIM kártyát az aksi alá bedugni, aztán újra beállítani az időt? Miért kell a világításnak égni, ahhoz, hogy az ember megnézze az órát a telefonján? Erre pl. egy folyadékkristályos kijelző is elég, de az e-ink nyilván sokkal jobb.
  • AdamBast #4
    Kívülre e-ink az értesítéseknek, órának, most játszott zene megjelenítésére, bentre színes kijelző (nem érintős) + fullos billentyűzet
    Ilyen miért nincs?
  • wraithLord #3
    A szétcsúsztatható szerintem jobb, azt egy kézzel is ki lehet nyitni. (Pl. Blackberry Priv) Más kérdés, hogy értelme nem sok van.

    Persze ha úgy lenne összecsukható, hogy a kijelzőt lehet összehajtogatni, az már jobban hangzik, mert pl. egy telefonból tabletet lehet csinálni.
  • Sir Cryalot #2
    https://en.wikipedia.org/wiki/Flying_monkeys_(psychology)
  • Sir Cryalot #1
    Kellene nagy gyártóknak külön technofilia részleg meg praktikus részleg

    technofil részlegre jutna a sok pixel, gigaram, akksi, bitcoin, meg egyéb e-pénisz növelő kapacitások


    praktikus részlegre meg a merő hétköznapiság.
    Utoljára szerkesztette: Sir Cryalot, 2017.11.16. 13:28:08