Gyurkity Péter

Több hetet csúszik az Essential telefonja

Az Android alapítója elnézést kért, a megjelenést néhány héten belülre ígéri.

Andy Rubin annak idején az Android születésében közvetlenül is szerepet játszott, az utóbbi időben azonban leginkább saját kezdeményezésein keresztül igyekszik öregbíteni hírnevét. Korábban már mi is beharangoztuk a saját okostelefon várható érkezését, ez azonban a jelek szerint több hetet csúszik.

A készülék, amely a legutóbbi hírek szerint vízálló külsőt kapott, egyelőre várat magára, ahogy azt az interneten keringő számos kritikus megjegyzésben is olvashatjuk. Sokan kárhoztatták a céget, amiért nem tudták időben bemutatni a megoldást, Rubin azonban egy Twitter-bejegyzésben ígéretet tett arra, hogy ez néhány héten belül bekövetkezik. A potenciális vásárlók ugyan eddig is jelezhették érdeklődésüket, mi több, le is foglalhattak egy-egy példányt, nekik azonban szintén várniuk kell, amíg a készülék megkapja a szükséges engedélyeket, illetve az amerikai és a nemzetközi szolgáltatók véglegesítik a megállapodásokat.

Az Essential Phone egy 5,7 hüvelyes kijelzővel jelenik hamarosan meg, amely az 1312 x 2560 pixel felbontást támogatja. Ehhez a zászlóshajókról jól ismert Snapdragon 835 chip, 4 GB memória, egy 128 GB-os, tovább nem is bővíthető belső tároló, valamint egy 13 és egy 8 megapixeles kamera csatlakozik. A megfelelő üzemidőről egy 3040 mAh-s akkumulátor hivatott gondoskodni, míg a támogatott technológiák listáján a WiFi, a GPS, a Bluetooth, az NFC, illetve a 3G és 4G szerepel még. Az ár a tengerentúlon 699 dollár lesz (a független változat esetében), ami nem nevezhető túlságosan kedvezőnek.

A hivatalos megjelenésre valószínűleg augusztus közepén kerítenek sort, erre azonban még nem vehetünk mérget.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Gauge #1
    Miért lesz különleges ez a telefon?