Gyurkity Péter

Nagyon várják az Android alapítójának telefonját

A céget minden termék nélkül is 1 milliárd felett értékelik.

Júliusban még arról számoltunk be az Essential várva-várt első okostelefonja kapcsán, hogy a megjelenés több hetet csúszik, ezt azonban augusztusban követte a hír, miszerint már csak néhány napot kell várni az első példányok leszállítására. A jelek szerint valóban sor kerül a debütre, ezt pedig egy érdekes hír egészíti most ki.

A Wall Street Journal nemrég jelezte, hogy egy megállapodás értelmében egy héttel később indul meg az előre megrendelt (pontosabban lefoglalt) telefonok kiszállítása, ezt pedig a héten maga Andy Rubin fejelte meg azzal, hogy értesítette az elsőként érdeklődésüket kifejező vásárlókat a szállítás várható megindulásáról. Úgy tűnik, hogy az Egyesült Államokban (a Sprint szolgáltató, a Best Buy üzletlánc, valamint az Amazon ajánlata révén) 699 dolláros áron rajtol el a készülék, az első sorozat tagjai pedig augusztus 18-tól indulnak el az említett vásárlókhoz.

Legalább ennyire érdekes, hogy a Foxconn égisze alá tartozó FIH Mobile 3 millió dollárt fizetett ki a cég 0,25 százalékos tulajonrészéért, ami arra utal, hogy durván 1,2 milliárd dollárra becsülik az Essential értékét. Ez azért lehet furcsa, mert Rubin cége az üzlet megkötéséig még egyetlen terméket sem szállított le, vagyis pusztán koncepciókat, illetve néhány előzetes információmorzsát láthattunk a beharangozott megoldásokról. Egyesek ebben az újabb IT-lufival kapcsolatos elméletek és vélemények megerősítését látják, mások szerint azonban pusztán arról van szó, hogy Andy Rubin korábbi tevékenykedése kellő bizalmat gerjeszt azokban, akik amúgy is látnak fantáziát a független vonalban.

Hogy a sikeres rajtból mennyi valósul meg, az a hónap hátralévő részében kiderül.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • hungi #3
    jaja, alin lehet venni má' 50 dodóért ugyanilyet' csak jobbat mer' az kissebb
    Utoljára szerkesztette: hungi, 2017.08.21. 20:53:39
  • 74auriga #2
    Ez sem tud többet más telefonnál, amiken szintén Android van, ráadásul marha nagy batár készülék!
  • dzsagon #1
    Ha valaki eddig nem talált magának megfelelő okostelefont, akkor már ne is keressen.