Gyurkity Péter

Színes fotón a Plútó északi pólusa

Az eheti adag az égitest északi pólusát mutatja meg, ezúttal is néhány kérdőjellel.

A NASA szokás szerint közzétette az ezen a héten esedékes újabb anyagokat, amelyek még a New Horizons tavaly nyári átrepülésekor rögzültek a szondán, ezt követően pedig (a hatalmas távolság miatt) jókora késéssel jutottak csak el a közzétételig. Ezúttal az északi pólust vehetjük közelebbről szemügyre, mégpedig egy színes, jó minőségű felvételen.

Hosszú, elnyújtott kanyonokat látunk, amelyek észak-déli irányban futnak, ezeket sárga színnel jelölik a képen. A Lowell régió legszélesebb példánya 75 km széles, ez majdnem érinti az északi pólust, az itt megfigyelt kanyonok falai azonban jóval idősebbnek látszanak, a degradálódás sokkal inkább kitűnik, mint az égitest más részein. Előfordulhat az is, hogy kevésbé ellenálló anyagból tevődnek össze ezek a falak, de jelenlegi állapotukkal jó eséllyel azt is igazolják, hogy egy korai, ősi időszakban valóban sor került jelentős tektonikus mozgásokra.


A kanyon mélyén egy kékkel jelzett hosszú völgy fut, ettől keletre pedig egy másik hasonló völgy található, amely rózsaszín jelölést kapott. A vörössel jelölt gödrök szélessége eléri a 70 km-t, ezek akár 4 km mélyek is lehetnek, itt valószínűleg a felszín alatti jég olvadásáról van szó, amelynek révén a felsőbb rétegek egyszerűen beomlottak. A New Horizons infravörös műszerei azt is kimutatták, hogy metánjég bőven akad ebben a régióban, ez némi nitrogénjéggel keveredik. Ebből kiindulva valószínűsítik azt, hogy a környezetből kimagasló, sárgával jelölt területek régebbi metánlerakódások, amelyeket az idők során jóval több napsugárzás ért.

A kép felbontása egyébként pixelenként 680 méter, ez egészen pontosan 33900 km-es távolságból készült, mégpedig 45 perccel azelőtt, hogy a New Horizons elérte a legközelebbi áthaladási pontot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ugh #1
    Na ezt is sikerult vegre lerenderelni?
    Kik csinaltak? A digic?