Berta Sándor

A YouTube-hozzáférés emberi jog

Legalábbis az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint, amely Törökország internetcenzúrájával kapcsolatban ítélkezett.

Fontos ítélet született a törökországi internetblokádok kapcsán. Az Emberi Jogok Európai Bírósága kimondta, hogy emberi jogokat sértett a YouTube-hozzáférések blokkolása Törökországban, ahol 2008 májusa és 2010 októbere között a videomegosztó platformot a helyi számítógépekről közvetlenül nem lehetett elérni. Az intézkedést azzal indokolták, hogy néhány felvétel állítólag megsértette az államalapító Mustafa Kemal Atatürköt. A török internettörvény lehetővé teszi, hogy egy honlapot azonnal és az érintettek meghallgatása nélkül töröljenek.

Serkan Cengiz, Yaman Akdeniz ás Kerem Altiparmak egyetemi tanárok ugyanakkor azt az álláspontot képviselték, hogy a blokád korlátozza az emberek információkhoz való hozzáférésének és azok megosztásához fűződő jogát. Ezzel egyetértett a bíróság is, amelynek álláspontja alapján ez a gyakorlat sérti az Európai Emberi Jogi Konvenció 10. pontját, vagyis a szabad véleménynyilvánításhoz fűződő jogot. Egyetlen államnak sincs joga ugyanis ahhoz, hogy megtagadja az állampolgáraitól az internethez való hozzáférést. Az ítéletet a török alkotmánybíróság tudomásul vette.

Tavaly márciusban Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök közölte, hogy minden eddiginél komolyabb cenzúrát vezetne be, mert videón terjed, hogy korrupt. "Nem fogom hagyni, hogy nemzetünk a Facebook és a YouTube áldozata legyen" - mondta, majd azt fejtegette, hogy "idegen hatalmak" arra használják fel a két szolgáltatást, hogy ártsanak az országának.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #6
    Én nem értem, hogy mi bajotok a törökökkel. Pedig ott akkora szabadság van, hogy simán átjöhet bárki a határon Szíriából, menekültek, ájfonos kalandvágyó fiatalok, ISIS üzemanyagszállító kamijon. Merkel ennek elismeréseként, mert milyen faszán csinálják, most adott nekik 3 Mrd ájrót.
    ;)
  • Ender Wiggin #5
    De pl. a faszbuk telefonszámot követel, különben nem enged be...az hogy viszonyul az emberi joghoz?
  • flashpointer2 #4
    Hát nem a jutub videók miatt .D
  • saxus #3
    Erre van egy klasszikus mondás: "minek ment oda" ;)

    Jó, nem trollkodom.
  • ugh #2
    Ja, az eu-ban is csak a masik diktaturaja a budos...
  • flashpointer2 #1
    Na itt sem megy (Németország) csak minden második videó a sok jogi szar miatt, szerintem a törökök elbújhatnak az itt tiltott videómennyiség mellett.