Berta Sándor

Vékonyabbak és könnyebbek lehetnek a notebookok

Az érintésérzékeny réteget közvetlenül a kijelzőbe integrálják, így az új modellek képernyője vékonyabb lehet.

A jövőben a nagyobb képátlójú notebookokban is megjelennek az LG Display által gyártott és az Advanced In-Cell Touch technológiát (AIT) támogató IPS-panelek. A konszernnek már sikerült is az első notebook-gyártókkal megállapodást kötnie. Érdekesség, hogy ezeket a képernyőket eddig csak az okostelefonokba építették be.

Az LG Display még április elején mutatott be egy 5,46 hüvelykes, QHD felbontású AIT-panelt, amelynek a premierjére az LG G4 típusú okostelefonban került sor. Az In-Cell paneleknél az érintőképernyős funkció közvetlenül a panelbe van integrálva, így nincs szükség semmilyen külön réteg felszerelésére. Mindez azt eredményezi, hogy a notebookoknál 1 mm mélységet lehet megtakarítani (ez kb. a negyedét jelenti), míg a kijelző súlya 200 grammal vagyis akár 35 százalékkal csökkenhet egy 15 collos Full HD eszköznél. Ráadásul a megjelenített képek tisztábbak és fényesebbek, valamint a képernyő nagyobb kontrasztarányt, jobb érintésfelismerést biztosít. Utóbbi még akkor is működik, ha vízcsepp kerül a kijelzőre, és a panelek kevesebbet is fogyasztanak.


Balra a kijelzők jelenlegi felépítése, jobbra az új fejlesztés

A 14, illetve 15,6 hüvelykes képátlójú AIT-paneles képernyők felbontása 1920 x 1080 képpont. Az LG szerint az esztendő második felében - elsősorban a Windows 10 megjelenése miatt - nőni fog a kereslet az érintőkijelzős eszközök iránt. Az AIT-panelek digitális tollakkal kompatibilis változata viszont még nem érett a sorozatgyártásra. E verziók lehetséges alkalmazási területét elsősorban a 2 az 1-ben termékek jelenthetik, de azt egyelőre az LG Display nem közölte, hogy ezek a panelek mikorra készülhetnek el.

A Dong-a Ilbo dél-koreai napilap arról írt, hogy a társaság átszámítva 720 millió eurós befektetéssel építene fel egy új OLED-üzemet a kis és közepes méretű panelek gyártására. A Reuters ugyanakkor rámutatott, hogy a beruházással kapcsolatban még nem született meg a végleges döntés.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • saba30 #1
    Na ha az betörik tuti kuka
    (most cseréltem egy 7-est az 10$ volt)