Berta Sándor

Átlátszóvá tenné a kamionokat a Samsung

Érdekes ötlettel állt elő a dél-koreai konszern: a teherautók hátoldalán lévő nagy méretű kijelzőkön jelenítenék meg a kamionok elejére helyezett kamera képét.

A Samsung a Safety Truck nevű projekt keretében biztonságosabbá tenné a közlekedést, ezen belül is a tehergépkocsik megelőzését, amely általában kockázatos feladat és amely miatt évente nagyon sok baleset történik. Az egyik fő probléma az, hogy a kamionok mögött haladó vezetők nem igazán látják jól a szemből jövőket. A társaság egy olyan technológián dolgozik, amely minimalizálhatja ezt a kockázatot és amelynek a segítségével a közúti járművek gyakorlatilag átlátszóvá tehetők, így a teherautó mögött haladó gépkocsi vezetője láthatja majd, hogy mikor a legbiztonságosabb az előzés.


A teherautók hátoldalára négy nagy méretű kijelzőt szerelnének, azokon jelenítenék meg a kamionok elején elhelyezett kamera képét. Így az előzések az eddiginél egyszerűbbé és biztonságosabbá válhatnának. Az elv az orosz Art Lebedev ötletén alapul, amely már 2009-ben bemutatott egy nagyon hasonló rendszert. A Samsung jelenleg különböző hivatalokkal együtt azon dolgozik, hogy a Safety Truck megjelenhessen az utakon, ugyanakkor kérdéses, hogy ez valóban megvalósulhat-e. A rendszer ugyan működőképes, de a kijelzők felszerelése komoly plusz költséget jelentene. Ráadásul fennállna a veszélye annak, hogy bármikor megsérülhetnének, így pótolni kellene őket, ami csak tovább növelné a kiadásokat.

Egy másik, sokkal praktikusabb megoldás lehet a járművek közötti kommunikációt (V2V) biztosító rendszer, amelynél az autók megosztják egymással a pillanatnyi helyzetüket, a sebességüket és a haladási irányukat, így gyorsan figyelmeztethetik egymást, ha például csökken a követési távolság vagy a két jármű ütközési pályán van. Miután a figyelmeztetés korán megtörténik, a vezetőknek elég idejük jut a reagálásra. A megoldás még a Safety Truck rendszernél is hatékonyabban javíthatna a biztonságon.

Tavaly a Land Rover egy olyan technikát fejlesztett ki, amelynek a segítségével a vezető szinte "keresztül láthat" a motorháztetőn és a motoron. 2014 decemberében pedig a Jaguar jelezte, hogy különleges szélvédővel tenné átláthatóbbá és egyúttal biztonságosabbá a közúti közlekedést.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #13
    Az ostobaság az ostobaság. Csak az elbutított fogyasztó akar mindig mindenből jobbat, többet, lehetőleg jó drágán.
  • M2 #12
    Másik megdöbbentő az a mélytengeri sötétség, ahogy a többség reagál MINDEN újítással és ötlettel szemben. Pusztán az SG fórum olvasása is magyarázatot ad arra, hogy miért csak külföldön tud/tudott érvényesülni az a maroknyi értelmes magyar, aki jókor lelépett. Elképesztő!
  • M2 #11
    Tényleg kurva szar lehet a helyzet Magyarországon, ha a hozzászólók többségének a cikkről ezek juttnak eszébe: ellopják, megrongálják, összetörik, öngyilkos autósok használják...

    Nem szívesen laknék ott ahol ti! :-)
  • pixx #10
    Oroszországban teljesen felesleges lenne, mivel ott ha egyértelműen nem előzhet az ember, akkor is előznek. :D Nem kell oda kamion.
  • SupraMKIII #9
    Életszerűtlen hülyeség.

    Persze, beépíteni a hátsó ajtóba: Gondolod, nem flexelnék le a teljes hátsó ajtót 2 perc alatt egy ekkora tévéért?

    És akkor ugye még nem beszéltünk arról, hogy milyen veszett drága egy olyan LCD panel, amely -25 től +60 fokig működőképes.

    És arról sem, hogy mekkora lenne a fogyasztása, és ez mennyire környezetbarát.

    Valamint arról sem, hogy hány vezetőt zavarna össze, illetve terelné el a figyelmét - amivel lényegesen több balesetet okozva, mint amennyit megelőz.

    Ésatöbbi...

    És hogy ez ez ötlet mennyire eredeti vagy új, az ne is feszegessük. Unatkozik a marketing csapat...
  • Ragnaar #8
    És ki fizetné a költségeket ? A Samsung, a kamionos társaság, a kamion mögött autózók, vagy esetleg a kamion előtt autózók. Azért ez nem olyan, mint egy tolatókamera, hogy hopp van egy 20E forintos felár az autómba, mert ugye ez nem a kamionos kényelmét, vagy igényeit szolgálja. Sok sikert a megvalósításhoz egyébként. Esélyét akkor látom reálisnak, valamelyik kaminogyártó konszern azt mondja, hogy nah ez kell még a kamionjaiba, a légkondi, meg az ABS mellé az emberiség szolgálatában.
    Utoljára szerkesztette: Ragnaar, 2015.06.29. 12:02:44
  • Skylake #7
    Ez abszolút jó ötlet, más kérdés, hogy sok hülye azonnal elkezdené brahiból összetörni a kijelzőket, amikor a kamion valahol éppen parkol, és a sofőr távol van. Vagy ellopni. Netán törni a rendszert, mégpedig olyan módon, hogy például menet közben a Deutsche Autobahn-on mondjuk gumicsizmás kecskepornó fusson rajta a nyájas utazóközönség megelégedésére.
  • Papichulo #6
    Ahogy a latinokat ismerem, ha az osszes kamion ilyen lenne se valtozna nagyban a baleseti arany... sooot, azzal idegesitenek egymast, hogy mindenki megy a kamion mogott es bamulja a kepet :)
  • ostoros #5
    Kell az. Majd idővel ha az emberek megszokják, még ölni is lehet majd vele.
  • M2 #4
    Szerintem az eddigi legjobb ötlet, ami akár már holnap is megvalósítható.

    Simán be lehet ezt úgy építeni a hátsó ajtóba, hogy ne legyen ellopható.