Gyurkity Péter

Pénzt veszít a telefonokon a Microsoft

Minden egyes okostelefon növeli a veszteséget, amelyet a költségek lefaragásával ellensúlyoznának.

A Microsoft közzétette az első naptári negyedévre vonatkozó jelentését, amelyből több fontos tanulságot is levonhatunk. Elemzők az első helyen említik a Nokia telefonos részlegének felvásárlását, mivel az eredetileg meghatározott 7,2 milliárd dolláros kiadás azóta 9 milliárdra ugrott, vagyis itt sem ment minden az előzetes tervek szerint. Ennél is fontosabb azonban, hogy a cég minden egyes piacra dobott készüléken pénzt veszít.

Jellemző adat, hogy a telefonos hardveres részleg a harmadik üzleti negyedévben 1,4 milliárd dolláros bevételt hozott, ám a kiadások 4 millióval meghaladták azt, ami darabszámra lebontva készülékenként 12 centes veszteséget jelent. Hiába próbál tehát a redmondi vállalat minél több megfizethető, kedvező áron érkező okostelefont piacra dobni, ezek csak a veszteséget növelik, miközben a piaci részesedés mutatói továbbra sem javulnak látványosan, hiszen az Android és az iOS még mindig messze megelőzi a Windows Phone (nemsokára Windows) tábort erejét. Tovább növelik ezt a veszteséget a kutatás-fejlesztési és egyéb költségek, amelyekkel a kép még inkább romlik.

Elemzők elképzelhetőnek tartanak egy komolyabb mértékű leírást az egykori Nokia részleg kapcsán, amelyre az anyagban is találunk utalást. Ebben ugyanis említést tesznek a részleg értékének újbóli megbecslésének szükségességéről, amelyet a kockázatok növelése, a darabszámban várható növekedés mérséklése, illetve az innen várható bevétel alacsonyabb mértéke indokol. Az itt használt nyelvezet erősen emlékeztet az aQuantive kapcsán végrehajtott 6,2 milliárd dolláros leírás esetére, akkor ugyanis hasonló mondatok előzték meg a konkrét lépést. Satya Nadella vezérigazgató eközben a költségek további lefaragásáról beszélt, amely egybeesik a Windows 10 megjelenésével kapcsolatos menetrend végrehajtásával.

Az esetleges leírás még a mostani negyedévben megtörténhet, ennek részleteit májusban ismerhetjük meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • UUUU #72
    Már párdon, az eladott Wp telefonok többsége a low budget kategória, akkor most melyik paraszt felhasználó figyeli az árat?
    Meglehet nézni a Lumiák eladását első helyen a 520/530 aztán jön a 630 , 635
  • pydy #71
    Android azért olyan "népszerű" mert a szegény paraszt felhasználó az árat figyeli... És persze, hogy minden olcsó kínai vacakra android kerül tojva arra, hogy már a gyártósoron akad rajta minden :D Messze nem lenne ilyen piacvezető, ha egy kicsi feltételt is szabnának a teljesítményre... Viszont akárki akármit mond amik mostanába jöttek ki középkategóriás olcsó wp-k azok messze jobban teljesítenek. Kell a rossebnek csilivili agyoneffektelt android ami már ettől képes megpusztulni ... nem véletlenül népszerű androidon is a csempés launcherek nagyrésze (amik mondjuk messze nem adják vissza az igazi wp-s élményt) A csempék teljesen jók, modernek, esztétikusak, és valóban van abban valami, hogy sokkal kevesebb erőforrást is zabál meg a megjelenítésük, és az effektjei. És meglepő módon elég szép és változatos elrendezést lehet kihozni belőle :D. Nyilván nem tehetnek mindenki kedvére próbálnak a többségére... Sajnos pár dolgot amit imádtam megváltoztattak mert a többség szarozta, ez van. De számomba még mindig első helyen van, és ha már nem fog olyan jól futni a 10- es frissítéssel hát akkor veszek egy újat. Mondjuk akkor már felső kategóriásat mert ez a 630 as hátlap valami borzasztó..., de hát vagy jó teljesítmény szar burkolat vagy jó burkolat és szar teljesítmény... ezen az áron mindkettő nem megy.
  • tomboy013 #70
    Miért kéne ettől komolyabb érv? Gyanítom a stabilitás megmarad így már csak az igényes csempés kezelőfelület maradjon és már jó is. Én használni veszem a telefont nem háttérképeket cserélgetni, meg nem is a 8 magos proci miatt... Legyen esztétikus és jól használható ez nálam az elsődleges szempont. Már pedig az ikonos kezelőfelület nem túl szép és nem is jó ránézni.
  • UUUU #69
    "Szerencsére a csempéket nem tüntetik el ezért biztosan Windows-os teló lesz a következő is."

    Ezek aztán a komoly érvek.
  • tomboy013 #68
    Na jó megadom a választ a kérdésedre. Nem állítottam, hogy annyira testreszabható mint a droid. De miért kéne annak lennie olyan mértékben? Ha valakinek az a fontos, hogy folyamatosan témázgasson meg mindig váltogathassa a Widegeteket meg az ikonjai kinézetét hát hajrá vagyen droidot. WP-n annyi például az ilyesfajta személyre szabásnak a korlátja, hogy ugye csempékből áll a felület azon nem tud változtatni. De hogy azokat a csempéket hogyan rendezi(alakzatokat akar-e kiformálni vagy csak a standrad teljes képernyőn csempék vannak) az már egyéni ízlés kérdése. Hátterezni is tudsz, de tudsz külön képes csempehalmazt is kirakni mint itt lenetebb is mutatta egy hozzászóló. Mappázás, méretezés is van, ráadásul a csempéknek funciójuk van ugyanis információkat közölnek javarészt a statikus ikonhalmazzal ellentétben és még a teljesítményt sem gyilkolja le mint a widgetek. Start képernyő szempontjából van azért bőven lehetőség, ez már nem a WP7.
    Biztos van akinek ez kevés de az emberek zömének bőségesen elég ennyi tesreszabás is sőt igazából ettől kevesebb is a gyakorlatban.
    Cégeknek szerintem tökéletes választás a WP már csak a zökkenőmentes és gyors működés miatt is.
  • dyra #67
    Ezzel a személyeskedéssel megölnöd az értelmes párbeszédet a témáról. Szép napot.
  • tomboy013 #66
    Vegyél egyet, használd és meglátod. Aztán jöhetsz kommentelgetni mert tapasztalatod is lesz a témával kapcsolatban ;)
  • dyra #65
    Szóval azt állítod, hogy olyan szinte testre szabható mint egy Droid? Mind a cégeknek mind a felhasználóknak?
  • tomboy013 #64
    Ebből tökéletesen látni, hogy te is csak videón vagy képen láttál WP-t. Biztosan nem használtad huzamosabb ideig. Én érdekes módon teljes mértékben személyre tudom szabni pár éve a WP-s telóimat. Bevallom az Omnia 7-ben tényleg nem volt szinte semmi lehetőség de a 920/930 párosban már igen. Csak ehhez használni is kell, hogy tudd mik a lehetőségeek. Mert van azért jópár.
    A felhasználóbarát kezelés nálam abban merül ki, hogy logikus az elrendezés menüpontokon belül(a beállítások menüt tudnám egyedül hibának kihozni mert az ugye GDR2 előtt ömlesztett volt(de sok esetben már ez is megoldott), illetve tudom egy kézzel normálisan kezelni a telefon mindenfélre letöltögetés, rootolás, buzerálás nélkül. WP-s alkalmazások is jól meg vannak csinálva (ami nem az androidos verzió koppintása). Vagy hozhatom itt az iOS-t is példának a bal felső sarokba rakott vissza gomb(legalábbis a 7-esnél még így volt mert huzamosabb ideig azt használtam), vagy a droidos hamburger menüvel is. Sajnos a W10 már sok helyen ilyen gusztustalanul lesz megcsinálva mint a konkurens rendszerek hála a csőcseléknek. Szerencsére a csempéket nem tüntetik el ezért biztosan Windows-os teló lesz a következő is.
    Egyébként adhatsz az androidos telefonnak WP felületet a felhasználó élmény tekintetében ég és föld a kettő, természetesen a WP javára.
    Én a fagyásokat meg a rendszer röcögését nem tudom elnézni egy mobilnak mert egyszerűen látom és idegesít, ezért nálam androidos telefon soha nem jöhet szóba. A kezelőfelület miatt iOS sem (az iPad-emet is cseréltem egy wines tabletre mert azt sem szerettem) így marad a WP. Vagy a 10-es verziótól akár hívhatjuk iWindroidnak is (sajnos a tömegnek hódol az MS amit persze megértek, de akkor is mérföldekkel felhasználóbarátabb a 8.1 mint az eddigi W10 for phone kiadások).
  • dyra #63
    Nem tudom mi lehet annál felhasználóbarátabb, hogy teljesen személyre tudod szabni a készülékedet. Az Androidhoz kismillió felület elérhető még olyan is ami WP-t utánoz. Ebben verhetetlen a droid. Én egy baromi olcsó S3 mini tulaj vagyok majd 2 éve, Alternatív romot használok mert nekem az tetszik. Megtehettem mindenféle különösebb hókusz pókusz nélkül. A gyártók is ezt szeretik benne. Kis ráfordítással egyedi telókat tudnak kiadni még ha láttál egy WP-t akkor ismered az összeset. Ott hibáztak a legnagyobbat, hogy ők akarták megmondani a felhasználó , hogy használja a telóját. Ez talán az Apple-nek megy. Az MS viszont nem Apple. Megjegyzem a környezetembe olyan nagy problémák nincsenek a az Androidos telók működésével. Vannak bugok, fagyások de ezeket elnézik a userek.