SG.hu

A kamera az új Lumiák legjobb része

A berlini IFA után Budapesten is bemutatták a Lumia 730, 735 és 830 okostelefonokat, néhány kiegészítővel együtt.

A cég székházában tartott eseményen Dankovics Tamás régiós marketingvezető három, a hónap elején bejelentett készüléket ismertetett. Indításként egy aprócska, kör alakú, a tévére HDMI-n át csatlakoztatott fekete kütyühöz érintette a kezében tartott telefont, ezzel NFC-n át párosította vele. A telefonon lévő kép azonnal megjelent a tévén, azaz egy Lumiáról játszotta le a prezentációkat. Kiemelte, hogy a Lumiákkal az Androidos vagy iOS mobilokkal szemben elérhetők a vállalati felhőszolgáltatások, nem szükséges ehhez notebook. "A Microsoft a productivity (termelékenység, hatékonyság) szót tűzte a zászlajára, azaz a digitális munkához és élethez szükséges eszközöket kívánja a felhasználók kezébe adni."

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Röviden ismertette a Windows Phone Denim frissítéseit. Változott a csempés felület, a fő képernyőn eddig három oszlopot vagy ikonszerűen hat kis oszlopot lehetett definiálni, de innentől kezdve a nagyobb, négyzetszerű ikonokba is lehet pakolni dolgokat. "Több minden fér a képernyőre, nagyobb a testre szabhatósági lehetőség." Már az egyéni felhasználók is használhatják a virtuális magánhálózatokat (VPN protokollt), azaz ilyen hálózatba is be tud lépni az eszköz. Megemlítette a - Magyarországon még nem elérhető - Cortana megújulását, és azt, hogy több üzenet összefűzhető, és továbbítható egyszerre. Az ébresztő halkítása személyre szabhatóan beállítható és az Explorer új verziójában már iOS-re optimalizált weboldalak is megnyithatók.

Klikk ide! Klikk ide!

Ezután jöttek maguk a készülékek, elsőnek a Lumia 830. Ez nagy hasonlóságot mutat a 930-cal, utóbbi a vezető termék, míg előbbit az "elérhető árú zászlóshajónak" nevezte, amivel a prémium érzést egy szélesebb réteg kezébe tudják adni. A 925 utódja 720p felbontású 5 collos kijelzőt, 16 GB memóriát kapott (további 30 GB felhőtárhely jár hozzá), képes LTE hálózatokra kapcsolódni, hátlapja cserélhető. A 8,5 mm vastag házba beszorított PureView kamerájával a legkeskenyebb optikai képstabilizátoros készülék. A 10 megapixeles Zeiss optikával szerelt kamera tudásáról Detkó Dávid beszélt. Közlése szerint a kameragomb lenyomásával együtt - lezárt állapotban is - elindul egy folyamatos videófelvétel, így az izgő-mozgó gyerekekről is jó fénykép készíthető.

A 830 esetében Full HD videófelvételből, a 930-nál 4K felbontásból tudjuk kiválasztani a legjobb látványt, ez 2, illetve 8 megapixelt jelent. A másodpercenkénti 24 képkocka sebességű videóban megadhatunk egy időintervallumot, amit 10 képkockára oszt a rendszer, ebből választhatjuk ki a nekünk leginkább tetszőt. A felvételből egyéb jópofán kinéző dolgokat is kreálhatunk: a demóban egy padon ülő lány mögött átugró kapucnis emberke mozgásfázisainak kimerevítésével és összefűzésével játszadozott, mintha éppen most kaptuk volna el a pillanatot. Emellett persze sima videót is tudunk készíteni 30 képkocka/másodperc sebességgel. Ehhez ajánlott a 830-ban lévő MicroSD foglalat kihasználása, a tárhely bővítése, mert egy perc kb. 350 MB helyet foglal.

Klikk ide! Klikk ide!

Bemutatta azt is, hogy két, egymás után vakuval és anélkül készült fotó egyfajta HDR funkcióval összemontírozható. Egy csúszkát húzva dönthetjük el, hogy mennyire szeretnénk világosra a kész képet. "Ha egy kollégánk a sötét háttér előtt ül, például egy buliban vagy egy bárban, a vakus képen kiválóan látszik az arca, de a háttérből nem látszik semmi. Viszont ha két képet készítünk, a kettőből összekomponálhatunk egy olyat, aminél a fényességet mi határozhatjuk meg." - mondta. Ezek a funkciók a galériából jelenleg még nem érhetőek el, csak külön a funkciót megnyitva.

Dankovics Tamás a 730 és a 735 bemutatását a felénk néző 5 megapixeles kamerával kezdte, melynek látószöge jóval szélesebb a konkurenseknél. Ez azt jelenti, hogy kartávolságban tartva kétszer annyi dolog fér bele a képbe, mint a Samsung Galaxy S4 Mininél, és önarcképben az iPhone 5S-t is messze lepipálja. A fényképek minősége külön alkalmazással javítható. Egyébként egy műanyag (polikarbonát), levehető hátlapos, 4,7 collos (szintén 1280 x 720 pixel) készülékről van szó. Belül ugyanaz a 4 magos, 1,2 GHz-es Snapdragon 400-as processzor dobog 8 GB memória társaságában. A két készülék közötti különbség, hogy a 730 az 3G, és két SIM-kártyás verzióban is kapható, míg a 735-ösben van LTE is, azaz rá tud kapcsolódni a gyors mobilhálózatra, ha az elérhető.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Bemutattak egy vezeték nélküli tölthetőséget biztosító kijelzőre hajtható hátlapot és három, színeikben eltérő töltőt is. A telefont az USB csatlakozóval szerelt, lekerekített tartókra helyezve kigyullad az adott színű fény, és indul a töltés. A telefonokkal összepárosítható, azaz például egy üzenet érkezésekor villogva jelez. A töltő alján a fény egy gombbal kikapcsolható. A készülékek októbertől lesznek kaphatók, a 830 ára külföldön 330 euró,

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Griphons #45
    Nos én nem vagyok csempefan, sőt írtam pár elmarasztaló írást már a Windows 8 csempés képességeiről. Viszont nemrégiben megelégeltem az androidos telefonom vacakolásait, és úgy döntöttem - nem volt könnyű döntés! - hogy teszek egy próbát a Windows Phone-nal.
    Én lepődtem meg a leginkább, amikor a kezdeti szörnyűlködés után azt vettem észre, hogy kezdem megszokni, sőt értékelni a felületét. Persze vannak felhasználói gondok, amiken javítani lehetne, de egy LG Optimus L5 és egy Sony Xperia Sp után nagyságrendekkel jobb élmény használni. Persze lehet hogy eddig csak szar androidos telefonjaim voltak, de akkor hol kezdődik a jó androidos készülék 150 ezer forintnál? Mert akkor inkább szifon...

    Szóval lehet szidni az MS-t (fogom is még én is), de a windows phone az egyik olyan terméke, ami tényleg jó lett. (Azt fenntartom, hogy a csempés felület csak érintőképernyőre való, asztali pc esetében semmi keresnivalója)
  • Papichulo #44
    A Windows Mobile-os időkben tudod mekkora volt a piac és tudod mekkora ma?

    Attol meg, hogy manapsag tobbet adnak el, a piaci reszesedese - szazalekosan - alacsonyabb.

    Amugy azt viccesnek tartom, hogy a Play Store-bol tobb Windows Phone launchert/theme-et toltenek le az emberek, mint amennyi tenyleges telefont eladnak vele. Ugy latszik van akinek megis tetszik ez a "csempes" megoldas - androidon is :)
  • T2k #43
    Alacsonyabb a részesedése mint a Windows Mobile-nak? A Windows Mobile-os időkben tudod mekkora volt a piac és tudod mekkora ma? Hát persze hogy nem, egy ilyen elmebeteg miért is tudna bármit amibe belepofázik.
  • T2k #42
    Max 2 külső forrásból származhatnak a WP-n az alkalmazások szerinted?
    Szóval a lagdroidra nem kell újra letölteni a programot csak át kell másolni az apk-t a kártyáról?
    Fiam, Te olyan egetverően hülye vagy, hogy azt elmondani nem lehet.
    Helyes. Az ilyen végtelenül tudatlan ostoba agyhalottaknak nem is való más csak a foshalmaz lagdroid.
  • nyuny01 #41
    Máshol meg azt szajkózzátok hogy alig van frissítés droidra és hogy ez mekkor szemétség, de hát ti választottátok. :D
    Örülnél neki ha ilyen támogatott lenne a telefonod és nem vennének semmibe, mi után megvetted!
  • Armagedown #40
    Sajnálom a sok csempefant, csak személyeskedni tudnak, meg anyázni.
    36os, azt elfelejtetted hogy Elop milyen irányba vitte a Nokia fejlesztéseit?
    Már akkor kukázták a Symbiant, amikor még még nem volt utódja, a Meegoval szintén ezt tette, pedig az lehetett volna a Nokia tökéletes iOS gyilkos rendszere, csak hát annyi eszük volt volt korrupt üzlet segítségével néhány okos beengedta a trójai falovat.
  • dyra #39
    Személy szerint minden további nélkül nyitott vagyok más irányba is. Ha a WP telefonok nyitottabbá válnak személyre szabhatóság terén és lesz egy jó ajánlatuk akkor én "megvehető" vagyok.
  • who am I 7 #38
    ostoba max te vagy, de úgysem ismered be, még ha az orrod alá rakják a tényeket, akkor sem te szerencsétlen :DDDD használjad csak a nagyiknak való csempéket, csodálom, hogy a pc-t el tudod kezelni :D vagy azon is a csempés kíndóz van? :DD
  • who am I 7 #37
    Ja konkrétan 255 millió droid vs 7.5 millió wp ;]

    http://444.hu/assets/zomborisgif-hosszu-animated.gif
  • tomboy013 #36
    A WP-nek és Windows mobile-nak mi köze egymáshoz? Max a Microsoft, de egy full más rendszerről beszélünk. Na megjött az igazi droidfan válasz: szaracsempe.. meg a Nokiát tönkre tette az MS xD. Édes jó Istenem. Meséljkérlek hogyan tette tönkre mind kíváncsiak vagyunk. Gondolom az okostelefonok között vezető rendszer volt a symbian aztán jött piros lézerkardal az MS és kisöpörte a piacról. Fúj csúnya rossz cég az MS mert pénzt nyomatott a Nokiának meg egy másik alternatívát amivel az okostelefon piacra tudtak lépni. Tényleg tönkretette... Nem tudom mit személyesítetek meg cégeket komolyan. A cégek a nagy profitra mennek meg arra hogy minnél több ügyfelük legyen. Nincs jobb meg rosszabb cég. Ezt az erkölcsi maszlagot meg hagyjuk már egy anyagiakról szóló piacon. A Google sem jobb, sem az Apple sem senki más. Ovodás idióta gondolkodásmódot tanúsítasz. Itt a rendszer használhatóságáról van szó nem arról, hogy neked szinpatikus egy cég vagy sem. De ez a többi okosnál is jellemző. Van egy rendszer az általunk utált cégtől az akkor már csak rossz lehet. Ismét mondom, hogy "Édes jó Istenem" !!! Mégis ti mit vátok el? Hogy monopol helyzetbe kerüljön a Google az androiddal és ne legyen más rendszer? Az kinek jó? Megsúgom: a google-n kívül senkinek. Megáll a fejlesztés mert nincs rá szükség úgyis ők az egyeduralkodók. Ha nem lenne folyamatos piaci verseny bármely szegmensben akkor egyszerűen megállna a fejlődés. Nem is értelek titeket. Nem tetszik a WP? Használj mást. Ennyi. Meg van oldva. Senki sem kíváncsi a sok értelmetlen fröcsögésre. De ti mindig minden WP cikknél itt pattogtok, komolyan kérdezem ennyire szar az android, hogy muszáj mással foglalkozni? Na de a kelleténél ismét többet foglalkoztam olyan emberekkel akikkel tulajdonképpen egy percet sem kellett volna, úgyhogy magyarázhatsz te is meg a többi okos is tovább én ezzel lezártam a témát. Na további fröcsögésekben gazdag időtöltést ;) :D (helytálló rádnézve a saját magad által kiírt is mondás:Nagy az Isten állatkertje...)
    időközbe ltom egy újabb ostobaság is megérkezett :D vúemáj xD
    Utoljára szerkesztette: tomboy013, 2014.09.27. 14:07:14