Gyurkity Péter

Megkezdte a Nokia eltávolítását a Microsoft

Az alkalmazások után saját hivatalos weboldalaikról is eltüntetik a Nokia nevet.

Nemrég írtunk arról, hogy bizonyos népszerű, a Lumia okostelefonokon alapértelmezett módon megtalálható szoftveres alkalmazások esetében a Microsoft eltávolította a Nokia márkanevet, amely a Lumia elnevezés váltott fel. Most egy újabb lépésre került sor, amelynek keretében a weboldalakon történik hasonló váltás.

A cég illetékesei ugyanis létrehozták saját mobilos portáljukat, amely a jövőben Microsoft Devices néven áll a felhasználók rendelkezésére – ez nem túl meglepő, hiszen a tranzakció keretében a Nokia Devices and Services részlege került a redmondi vállalat tulajdonába. A licencszerződés értelmében ugyan a készülékek esetében a már piacon lévő példányoknál megtarthatják az eddig használt nevet, a jövőben bemutatandó utódok pedig az elkövetkező 10 évben is támaszkodhatnak a Nokia névre, azt még nem tudni, hogy mennyiben és milyen ütemben tervezik itt a márka elhagyását, leváltását.

Az új mobilos portál a meglévő okostelefonokat és táblákat listázza az érdeklődők számára, itt megtalálunk szinte minden ilyen terméket. A Lumia család tagjai mellett a Nokia X és az Asha sorozat példányait is felsorolják itt, bár ez utóbbi termékek idővel eltűnhetnek a kínálatból (azt azonban szintén nem tudni, hogy ezt pontosan milyen menetrend keretében hajtanák végre). Korábban felmerült, hogy a Surface márka teljesen eltűnik, az okostelefonoknál pedig a „Nokia by Microsoft” elnevezés kerül majd előtérbe, ez azonban a jelek szerint nem így alakul, mivel a Nokia egyre több területen tűnik el a felhasználók és potenciális vásárlók szeme elől.

A Nokia a maga részéről (az esetleges félreértéseket megelőzendő) néhány nappal ezelőtt hivatalos közleményben jelezte, hogy a márka nem halott, mindössze annyiról van szó, hogy a Microsoft hagyja el azt saját termékei esetében.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Elmin #4
    A ismerősömnél meg a wp haldoklik állandóan, már többször volt szervizben és még mindig fagy időnként. Ellenben a többiek S3-a mind stabilan megy egyetlen fagyás nélkül.
  • T2k #3
    Figyi, Te saját magadtól vagy ennyire hülye vagy segít valaki benne?
  • Swarczi #2
    A symbian maga sokkal nagyobb kárt okozott szerintem. Utána már látszott hogy elmaradtak az android vonatról, és egy sokadik androidos telefonnal beugorni az egyre inkább samu és alma által uralt mezőnybe nem lett volna túl szerencsés. Végeredményben mind a microsoft mind a nokia megkésett a piacról, pedig sem a nokia telók sem a win oprendszere nem rossz: az androiddal ellentétben egy wp évekig elvan stabilan, nem döglődik meg az oprendszer(lásd android, haver S3-masát 2x kellett már újrarootolni), megbízható, és az anyagminőség is teljesen rendben van a nokiánál.
  • CairoJack #1
    Ebben az egészben csak az a szörnyű, hogy igazából fordítva kéne történnie. A Nokiának kellene eltakarítani a készülékeiről a Microsoft minden létező nyomát. Hiszen az MS vitte csődbe az egész márkát a hihetetlenül gagyi WindowsPhone vacakkal.
    Megcsinálták a bajt, de persze, hogy nem ők jöttek ki belőle rosszul. Nincs igazság. Szegény Nokia, most jó pár évre kiesik a játékból.

    Tudomásom szerint viszont a cikkben szereplő 10 év csak a klasszikus telefonokra vonatkozik, az okostelefonokon max csak 3 évig használhatják a Nokia nevet. Szóval érthető, ha az MS minél előbb meg akar szabadulni tőle.

    Én várom vissza a Nokiát a telefon piacra 2017-re. Remélhetőleg már androiddal. Egy jól átgondolt üzletpolitikával, jó készülékekkel jókora hiánypótló lehet a piacon.