Gyurkity Péter

Nagyon nyomul mobil téren a Microsoft

Újabb szerény termékkel bővült a kínálatuk és az LG is visszatér a készülékgyártók közé. A Cyanogen OS-re is megjelentetik legfontosabb alkalmazásaikat.

Épp a napokban írtunk arról, hogy itthon is kapható lesz a Lumia 640, a Microsoft azonban most egy újabb példányról rántotta le a leplet, amely több szempontból nagyon hasonló hardveres ajánlatot kínál a felhasználóknak. A Lumia 540 Dual SIM nevének megfelelően két SIM-kártya használatát támogatja, hivatalos megjelenése már közel van.

A lista elején a kereken 5 hüvelykes érintőképernyő helyezkedik el, amely a 720 x 1280 pixel felbontást támogatja, 294 ppi pixelsűrűség mellett. Ehhez egy 1,2 GHz-en futó négymagos Snapdragon 200 chip társul, amelyet 1 GB RAM, egy alapesetben 8 GB-os, de microSD-vel bővíthető belső tároló, illetve egy legfeljebb 30 GB-os OneDrive felhő-tárolóhely egészít ki. A hátoldalon egy 8 megapixeles kamera kapott helyet LED flash és autófókusz funkcióval, az előlapon ennek 5 megapixeles társa dolgozik majd, míg a megfelelő üzemidőről a 2200 mAh-s cserélhető akkumulátor hivatott gondoskodni.


A szoftveres oldalon a Windows Phone 8.1 legfrissebb változata fut, amely a Lumia Denim update jelenléte révén a legújabb változtatásokat is tartalmazza, a telefon azonban a Windows 10 telepítésére is alkalmas lesz, amikor az az év egy későbbi részében hivatalosan is megjelenik. Az ajánlott ár ezúttal 149 dollár, a telefon pedig a szokásoknak megfelelően több színben is elérhető lesz, ezek között a fekete, a fehér, a ciánkék, valamint a narancssárga is megtalálható. Kérdés, hogy a sok belépő szintű és alsó-középkategóriás megoldásra mennyiben van szükség egy egyre inkább telített piacon, a Microsoft mindenesetre több régióban is elrajtoltatja a készüléket, Európában Olaszország az elsők között jut majd hozzá azokhoz, mégpedig valamikor május elején.

Az LG is visszatér a platformhoz, a dél-koreai gyártó 5 éves szünetet tartott. most azonban a jelek szerint megtörhet a jég. A Neowin szellőztette meg a hírt, miszerint az LG az amerikai Verizon szolgáltatóval közösen mutatná be első új megoldását, amely az eddig megjelent kép alapján egy szerényebb példány lenne, vagyis ezúttal sem számíthatunk arra, hogy a csúcskategóriában bővül majd a kínálat. A fotón látható okostelefon még név nélkül szerepel a beszámolóban, ennek pontos hardveres specifikációját sem ismerjük, de mindenképpen biztató, hogy a dél-koreai cég fél évtizedes kihagyást követően visszatér a két nagy versenyébe eddig beleszólni nem képes mobil operációs rendszerhez.

A kép alapján egy 4,5-5 hüvelykes fejlesztésről van szó, amely előlapi kamerával, valamint az LTE-elérés támogatásával jelenne meg a piacon. Egyes lapok szerint a tavaly megszellőztetett D635 típusról van szó, amely kereken 5 hüvelykes érintőképernyővel, 720 x 1280 pixel felbontással, valamint a Windows Phone 8.1-es verziójával szerepelt a hírekben, bár ezt nem vehetjük még biztosra – a 8.1 jelenléte viszont azt jelentené, hogy ez a készülék is frissülne az új Windows 10 szoftverre. Amennyiben a telefon sikerrel mutatkozik be a nagyközönség előtt, az LG további példányokat dolgozhat ki, vagyis a Lumia készülékek mellett egy azoktól eltérő sorozat is helyet kapna a táboron belül.

Szintén fontos hír, hogy a Cyanogen OS már az idén a Microsoft alkalmazásaival és szolgáltatásaival bővül majd. Az érintett szoftverek között megtalálható a Bing, a Skype, a OneDrive, a OneNote, az Outlook és a Microsoft Office. Ugyan a két fél a Cortanát konkrétan nem említette, de miután a program alkalmazásként elérhető az Android és az iOS platformokra, így könnyen elképzelhető, hogy a Cyanogen OS-be is integrálni fogják.

A Microsoft részéről a lépés egyáltalán nem meglepő, hiszen a konszern március végén bejelentette, hogy olyan cégekkel működik együtt, mint a Dell, a Samsung, a német TrekStor, a portugál JP Sa Couto, az olasz Datamatic, az orosz DEXP, a kanadai Hipstreet, a pakisztáni QMobile, az afrikai Tecno, a török Casper és a Pegatron. Ezek a gyártók vállalták, hogy legkésőbb az év végéig előre feltelepítik a Word, az Excel, a PowerPoint, a OneNote, a OneDrive és a Skype programokat az Androidot futtató készülékeikre.

A Cyanogen esetében az együttműködés ugyanakkor sokkal mélyebben érintheti az operációs rendszert, ráadásul ez kapóra jöhet a Cyanogen számára is, ugyanis a fejlesztők szeretnének elszakadni a Google Play Store rendszerétől, saját szoftverboltot hoznának létre, így nem kellene a Google tanúsítványaihoz igazodniuk. A Cyanogen egyébként márciusban a mostanihoz hasonló együttműködési megállapodást kötött a Qualcomm képviselőivel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!