Berta Sándor

Vezető nélküli metró Szingapúrban is

A Siemens fokozatosan építi ki azt a szingapúri vonalat, amelynél mindent az automatika vezérel.

Az ázsiai városállamban lévő Downtown Line látszólag olyan, mint a többi helyi metróvonal. A hálózatban minden állomáson olyan kapukat helyeztek el a peronokon, amelyek csak akkor nyílnak ki, ha a szerelvények megérkeztek és csak azután záródnak be, hogy az utolsó utas is beszállt a kocsikba. Így van ez a Downtown Line esetében is, aminek egy részét februárban helyeztek üzembe. Az SBS Transit Limited helyi közlekedési vállalat által működtetett új vonal különleges, ugyanis a metrókat nem vezetők irányítják, az utasokat a ki- és a beszálláskor automatikusan felügyeli a rendszer, s a felszerelt kapuk is önállóan működnek.

A metrókocsikba szerelt rendkívül érzékeny szenzorok felismerik az ajtók közé beszoruló embereket és tárgyakat, például a sálakat vagy akár egy pórázt is. Még ha a rendszer automatikusan nem is ismer fel valamit, de érzékeli az idegen tárgyat és legkésőbb a szerelvény elindulása esetén riadóztat, s leállítja a vonatot. Így többek között megakadályozható az is, hogy a vonat magával vonszoljon valakit.

A teljes rendszert a Siemens fejlesztette ki. A követelmények nagyok voltak, mert a szingapúri utasok nagyon igényesek. A központ a Bugis nevű metróállomásban található, ott vannak felszerelve a térfigyelő kamerák és a szerverek. A Downtown Line teljes hosszában még nem üzemel, jelenleg csak egy 4 kilométeres, 6 állomásos szakaszon zajlik a forgalom, összesen hat szerelvénnyel. A 42 kilométer hosszú teljes vonalon 34 állomás lesz, 2017-re készül majd el és 92 metró fog közlekedni rajta. A vonatok naponta 500 000 embert szállítanak majd. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy az utasok semmilyen különbséget sem vesznek észre a hagyományos és az önműködő szerelvények között.

Jelenleg vezető nélküli járművek közlekednek Párizsban, Barcelonában, Sao Paulóban, Nürnbergben és Budapesten is a 4-es metró vonalán. Nürnbergben a pontosság 99 százalékos. Az önműködő metrók mellett hamarosan megjelenhetnek a hasonló villamosok is, ugyanis az Osztrák Technológiai Intézet (AIT) olyan megoldásokat fejleszt ki, amelyek lehetővé teszik ezt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #2
    Mint ahogy a Vancouver-i SkyTrain is az, mar 1985 ota. Raadasul az egesz rendszer meg szenzorokkal sincs jobban ellatva mint egy atlag liftajto. A legnagyobb gond az elmult 30 evben az volt vele, hogy neha kint marad a peronon egy-egy kutya es a vonat a porazon logva huzza maga utan amig valaki eszre nem veszi es meg nem nyomja a stop gombot. Ez ellen egy sor a peronon elhelyezett erzekelo tokeletes vedelmet nyujt, ami ugyancsak a 80-as evek technologiai szintje. A cikk cimebol en az is-t tudnam kiemelni, meg azt, hogy kivetelesen megeloztuk Szingapurt, mert a 4-es metrot nallunk hamarabb adtak at.
  • seepheeerd #1
    A dubai föld feletti "metro" is vezető nélküli.