JohnnyCage

Az FBI elfogta az MSBlaster.B feltételezett készítőjét

Az amerikai Szövetségi Nyomozóhivatal (FBI) azonosította azt a 18 éves gyanúsítottat, aki a nyomozók feltételezése szerint az MSBlaster.B féregprogramot készítette.

A 18 éves fiatalembert, akinek a személyazonosságát az FBI nem hozta nyilvánosságra, már ki is hallgatta a nyomozóiroda, majd előzetes letartóztatásba helyezte, közölték az Amerikai Igazságügyi Minisztériumhoz (U.S. DOJ) közeli hírforrások.

Az FBI nyomozásának eddigi eredményei szerint nem a most elfogott gyanúsított írta az eredeti MSBlaster féregprogramot, hanem annak még veszélyesebb "B" variánsát készítette el. Amennyiben a 18 éves fiatalembert a bíróság bűnösnek találja, felnőttként fog felelni tetteiért. Az FBI ügynökei továbbra is nagy erőkkel nyomoznak az MSBlaster eredeti változatának készítője után.

"Ez egy jelentős előrelépés az ügyben" - közölte az FBI egyik névtelenséget kérő, magas beosztású vezetője csütörtökön. A vezető szerint a gyanúsított által készített B variáns még veszélyesebb, mint az eredeti változat volt, és komoly károkat okozott világszerte.

Az MSBlaster féreg B variánsa két nappal az eredeti változat után jelent meg, és a féregprogram eredeti "LOVE YOU SAN" belső üzenetét egy, a Microsoft vezetőjét célzó, gyúnyos mondatra cserélte. A B változat az eredeti féreghez hasonlóan gyakran újraindítja a megfertőzött számítógépet, és akadályozza az internethozzáférést.

Az MSBlaster ezidáig mintegy 400 ezer Windows XP és 2000 számítógépet fertőzött meg, óriási kárt okozva ezzel. A szakértők szerint az MSBlaster készítője már jóval azelőtt megkezdte a féregprogram írását, hogy a Microsoft július 16-án nyilvánosságra hozta a támadás alapjául szolgáló biztonsági hibát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • AtisH #59
    A főnököm baromira hasonlít erre a csákóra csak egy-két évvel idősebb nála. Lehet, hogy titokban ő is vírusokat irogat...:-)
  • AtisH #58
    Vagy csak azokat az eseteket publikálják. A bakikat, meg akik megússzák azokat már nem annyira...
  • Bonewerkz #53
    nem jo, a zsir nem vezeti az aramot, tuttommal, de ki lehet proszalni
    mindenesetre azert eltornem az ujjait...
  • SoDI--- #51
    Nézd meg a 40-es képen! Nincs leborotválva, csak felül ki van szőkítve a haja!
  • SoDI--- #50
    szívemből szóltál!
  • Remetix #49
    Ha valaki demonstralni akarja programozoi tudasat, annak vannak sokkal bekesebb modjai. Pl. lehet demot irni, a http://www.scene.org/tips.php lathato par mestermu. Vagy esetleg lehet csatlakozni valamilyen nyilt fejlesztesu projectbe, vagy lehet pattern-eket kitalalni es publikalni.

    En reszemrol mondjuk egy fel ev bortont adnek ennek a fazonnak, csak hogy gondolkozzon mar el egy kicsit, hogy mit is csinalt.
  • HuAn82 #48
    Te vagy már megint az a vírús buzi?A múltkor is te írkáltál ódákat az ilyen kártevő szemétládák védelmébe.Neked kellene inkább felnőni a normális emberekhez akik az építő jellegü eszmét támogatják és nem pedig játszani a "hős lázadót".Ideje felkelned a sárból.
  • b #47
    megértő és toleráns. hmm.., igazi ősmagyar! nem kövér lászló a valódi neved?
  • HuAn82 #44
    Most a feje középen borotválva van,vagy csak a fény miatt látszik úgy?
  • Deus Ex #43
    Hmm.. ez a gyerek már büntethető? Nem kéne elővennni a szülőket is? Végül is az ő nevelésük..