JohnnyCage

Az FBI a vírusírók nyomában van

Az amerikai Szövetségi Nyomozóhivatal biztos benne, hogy sikerül elfogni azokat a hackereket, akik az MSBlaster féregprogramot, illetve a Sobig.F vírust készítették.

A céges-, illetve magánfelhasználók számára az elmúlt napokban rengeteg fejfájást, és kárt okozott két féregprogram, illetve egy e-mail vírus. Az MSBlaster féreg, illetve ennek egy variánsa, amely a védtelen Windows alapú számítógépekre próbálta feltelepíteni az eredeti változat által kihasznált javítást, egyaránt rengeteg számítógépet fertőzött meg a közelmúltban. A Sobig e-mail vírus hatodik, "F" variánsa eközben megtévesztő levelekbe rejtőzve fertőzte a nem eléggé elővigyázatos felhasználók számítógépeit.

"A Belbiztonsági Hivatallal, az állami és helyi bűnüldöző szervekkel együtt dolgozunk a Sobig vírus, illetve az MSBlaster féregprogram készítőinek felkutatásán, és elfogásán" - mondta Robert Mueller, az FBI igazgatója. "A legkorszerűbb technológiákat, illetve leghatékonyabb kódelemző rendszereket alkalmazzuk annak érdekében, hogy meghatározzuk ezen rosszindulató programok eredetét. Biztos vagyok benne, hogy meg fogjuk találni a bűnösöket" - tette hozzá Mueller.


Robert Mueller, az FBI igazgatója

Az FBI az elmúlt héten az arizónai Easynews.com internetszolgáltató segítségét kérte, miután kiderült, hogy a Sobig.F vírust először a társaság hálózatáról postázták egy internetes fórumra. "A jelek arra mutattak, hogy a tettes egy lopott bankkártyát felhasználva előfizetést kötött szolgáltatásunkra, hogy a vírust feltölthesse az Internetre" - közölte Michael Minor, az internetszolgáltató technikai igazgatója.

Bár az Interneten nyomokat találni a vírus készítőjéről olyan, mint tűt keresni a szénakazalban, a jelentősebb ügyek esetében nagyszámú szakértő folytat vizsgálatot, ami javítja az esélyeket, mondta Steve Trilling, a Symantec kutatási igazgatója. "Azon esetekben, amelyek során jelentős kár keletkezett, mindig igen alapos vizsgálat indult" - tette hozzá Trilling.

A készítők ellen irányuló "hajtóvadászat" ellenére több szakértő is úgy véli, hogy hamarosan újabb Sobig variáns fog megjelenni a Világhálón. Ennek oka elsősorban az, hogy a Sobig vírusok haszonszerzési célzattal, többek között spam terjesztésére készültek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • SoDI--- #20
    AMIT CSAK A SKYNET TUD MAJD LEÍRTANI

    :-)))))
  • JTBM #12
    Amíg a Windows úgy van felépítve, ahogy, semmi esély nincs biztonságra. Pl.:
    Nincs teljesen elkülönítve az operációs rendszer a felhasználói programoktól.
    DLL technikát használnak.
    Az egyes felhasználói programok "láthatják" egymást.
    Minden program tud bármit olvasni a registry-ből.
    Stb.,
    stb.,
    stb.

    Az MS örül annak, hogy végre írt egy működő OS-t. Még fényévekre van attól, hogy írjon egy biztonságos OS-t.
  • Rincewind #11
    Remélem elkapnak egy pár rohadék víruírót.
    Meg ennyi erővel a spammereket is rács mögé dughatnák egy időre.
  • [HUN]PAStheLoD #10
    azért te sem gondolod hogy az elég?!?!
  • Cat #8
    a jövőben nemcsak hogy minden számítógép, hanem minden mobiltelefon/pda, meg mindenféle kütyü EGYEDI címet fog kapni
  • IrkaBirka #6
    "Reggel": Kicsit el vagy maradva ugye? :) Nem baj, majd egyszer elkezdessz "számítástechnikát" tanulni (majd ha nagyobb leszel LOL) és akkor megtudod, hogy hogyan jut el a hálón egy csomag hozzád. Ezzel nem azt mondom, hogy nem lehet hamisítani egyedi azonosítót a hálókártyához, de talán maradjunk annyiban, hogy bár vannak hamis személyik, azért mégiscsak azt mondjuk, hogy minden ember azonosítva van. (UI: ha valamit számlázok neked, mint szolgáltató, akkor csak úgy engedlek bekapcsolódni a hálózatomba, ha tényleg hitelt érdemlően azonosítod magad.)
  • Reggel #5
    És ezt te el is hiszed?Remélem nem gondolod komolyan hogy minden gépet be lehet azonosítani?Ez kb olyan mint ha azt mondanád hogy most megyek és letöltöm az Internetet a gépemre.
    Bazz hogy mekkora hülyék élnek a Földön.
  • Cat #4
    szemléletváltozás: a technológia már több mint egy évtizede megvan hozzá, ugy hivják hogy ipv6
    a streaming media, e kereskedelem által támasztott igények kielégítésén kívül tökéletesen azonosítható lesz minden egyes gép
  • Cat #3
    fenét, elkapták pl az i love you iroját is, meg a kournikova virusét is
    usd csak be bal felül a keresőbe, kidobja neked...
  • Lazarus #1
    Végre valami értelmes dolgot is tudnak kezdeni magukkal, habár szerintem nem fognak menni semmire