Jaja, azt vágom, én is megnéztem az ajtót. De azon nem rúnák vannak, hanem egy kard ábrája, ez jelzi, hogy a kard nélkül nem tudsz belépni.

Amikor kiérsz a partra, ahonnan rá lehet látni a fára a kardal, ott jobbra fent az ajtó amin később kell bemenni. Amikor a fához mész, akkor látszanak rajta a vörös jelek. Miután megcsináltad a próbákat a fánál és utána felmész oda, akkor nincsenek jelek az ajtón, csak simán nyitható.

Lehet persze, hogy én néztem el valamit, nekem az jött le, hogy a próbák hatása miatt volt más állapotban. Pont amikor felér oda az ember, akkor még a hangokra is rászól, hogy kussoljanak. :)

a puzzle-ket is a mentális betegsége alapján alkották meg. Beszélnek arról a menüből elérhető videóban, h vannak olyan mentális betegek, akiknek olyan tévképzeteik vannak, h minden mindennel összefüggésben van és mindenfelé mintákat, kapcsolatokat keresnek, ott is, ahol nincsenek. Ezért vannak ezek a rúnás megoldások is a játékban, hogy meg kell találni a pályán olyan alakzatokat, mint a rúna.

Senua mentális betegségben szenved.
Amit az váltot ki főleg, hogy a szerelmét feláldozták Odinnak a vikingek(?). A véres sas egy kivégzés.. egy viking szokás volt régen, ezért kötöm hozzájuk.

Na már most, Senua mikor hazatért (száműzve volt) akkor látta ezt meg és itt tört meg a tudata. Nem tudta feldolgozni a szerelme elvesztését.

Senua előtte az anyjàt is elveszítette. (Ami szintén nem tett jót az elméjének.)
Az anyja valószínüleg szintén mentalisan beteg volt. De ezt csak a játék a vége fele tudjuk meg. Senua apja saját maga végesztette ki az anyját.
Azzal az indokkal, hogy megőrült és megtagadta az isteneket.
De ezt Senuanak úgy állította be, hogy miatta halt meg.. mert el van átkozva...ezért hal meg körülötte mindenki..mondogatta neki az apja.

A játék lényege meg úgy az egész arra épül, hogy ezek után Senua miként dolgozza ezt fel magában.

Minden ami történik az agyában játszodik csak le. A régi legendák alapján felépíti magában azt, hogy Odinhoz eltud jutni. Megmenteni a szerelme lelkét.

Maga a puzzle feladatok pedig a ennek a mentális betegségnek a tünetei alapján készültek. Mivel azek a betegek halucinálhatnak, dolgokat látnak/hallanak amiket más nem.
Az agy egy kreativabb folyamatot vesz elő mint a megszokott. Így elszakadva a valós világtol egy újba lép a beteg. Egy olyanba amit maga épít fel és az elméjében létezik csak.

A játék ezt mutatja be. Az örökös harcot a tudatával.
A végén ezért is veszi rá a játékost, hogy feladja magátol a harcot...mert felelesleges harcolnunk még ha tudnánk is a végtelenségig. Nincs értelme. El kell fogadni azt ami történt.

gondolom, az apja – mután megvolt a jelenet, hogy ő márpedig akkor is elmegy otthonról. De majd meglátom. :)

Pl. mikor Slurtot – vagy kit –, azt a tűzistent kellett megtalálni, akkor 3-4x ugyan azt kellett csinálni, hogy eljuss hozzá: valami totemet megérinteni, amitől lesz egy látomásod, felég körülötted minden, és így át tudsz menni a leégett kapun.
Annyira illúzióromboló volt, hogy minden egyes totemnél ugyan az az animáció volt, ugyan azzal a látomással. És ez pont az a játék, aminél ezt nem lehet elnézni. Nem egy nyitott világú játék, hasonló totemek tucatjaival, hanem egy erősen a hangulatra építő csőjáték; volt benne összesen 3-4 ilyen event, amikhez igazán csinálhattak volna némileg eltérő animációkat, meg legalább a látomás ne legyen mindig ugyan az. Mikor a játék pont a hangulatra, az atmoszférára, látványra épít, akkor azért azt várod játék közben, hogy végig egy teljesen egyedi, hiteles élményt nyújtson, és ne törjék meg a varázst az olyan gondolatok, hogy "ja, most megint megfogja azt a követ? ...és ugyan azt látja tőle... akkor most gondolom, futhatok a kapuhoz...".

Alapvetően tetszik az elgondolás, hogy mindig vissza tudsz jönni a halál pereméről és hogy ezt használd reload helyett a permadeath veszélyét is belebegtetve. Mármint a végét tekintetbe véve tetszik, a játék inkább arra akar rávenni, hogy az utolsó harcnál te add fel, te hagyd abba a harcot magadtól, fogadd el a halált és engedd el a küldetést.