3250
-
#114 hát az egyszerűségéről szerintem mindent elárul hogy konzol exkluzív lesz a game,és ott bizony be kell osztani az irányítást a kontrollerre -
#113 Ez már az első képkockákból amit láttunk is ilyen gyors volt. -
BladeW #112 A repülési modell nekem is fura, de legalább valóban seamless, nem úgy, mint egy khm másik játékban, amiben szintén ezt igérték. Egyébként lehet, hogy csak trailer miatt van felgyorsítva a planetary landing, ki tudja. -
TokraFan #111 Ez egyelőre egy tájgenerátor, pontosabban unuiverzum generátor. Bár ahogy nézem, nem túl realisztikus. Az a hajó kb. 2 másodperc alatt sztratoszférán kívül van, ez így eléggé arcade. A repülési modell -ha lehet erről beszélni egyáltalán-, megint nagyon alapnak tűnik, a szimulátor jelleget még nyomokban sem látom. Egy sima 4 irányú kamerakontroll egyelőre. Ha nem visznek bele kicsit több fizikát, akkor nem lesz több mint egy végtelen arcade random tájgenerátor. A videók alapján egyáltalán nem érzem, hogy élmény lesz repülni vagy leszállni valahol és dokkolni. Nincsen semmi monumentális sci-fi jelleg, csak a fura tájak, és sajnos a meglehetősen béna, szintén procedurálisan generált AI úrhajók, melyen ennek megfelelően nagyon gyengén néznek ki. Van ebben potenciál, de ahhoz sokkal több kéne, hogy ezt megmutassa a játék. Bár várjuk ki a végét...
-
Evoluti0N #110 Itt van. Megint egy olyan videó, amiben csak annyi van, hogy repül valahonnan valahova. Megértettük és örülünk neki, hogy hatalmas a játék és sok érdekes hely van, érdekes élőlényekkel, de azért valami konkrétabb is jöhetne már. -
#109 Ezt én is figyeltem. :D A játék eddig szép és jól néz ki, de kérdés hogy mi fog minket ott tartani, milyen játékmenet. Minecraft szerű építkezés érdekesen hangzik, de max új nyersanyag kitermelése miatt menne az ember másmerre vagy pvp. Annyira sok a kérdőjel, hogy még theory craftolni sem érdemes szerintem. :D -
#108 hát nemtom,figyelem az interjúkat a csákó aki beszél mindig félrenéz,sunyul :DD
meg hát szépek ezek a trailerek de egy kis gameplay kellene,vagy legalább egy fejlesztői nyilatkozat hogyan is képzeljük el a játékmenetet.
Legszivesebben egy minecraft szerű sandboxnak örülnék,egy nagyon jó tech treevel. -
BladeW #107 Szerintem nem lesz igazad. ~1 évvel az első trailerek idejében még én is szkeptikus voltam (főleg, hogy akkor 4 ember fejlesztette), de mióta kiderült, hogy jön PS4-re én már nem aggódom. Illetve csak amiatt, hogy PC-re is jöjjön időben. -
preziosi #106 -
#105 ne legyen igazam de nagy besülés lesz ez a game úgy érzem -
#104 vaporware -
TokraFan #103 Igen, 3 havonta kidobnak egy ilyen látvány-videót, de semmi konkrét infó nincs a játékról. -
Evoluti0N #102 Nagyon hangulatos és szép, de arra nagyon kíváncsi vagyok, hogy tulajdonképpen milyen is lesz a konkrét gameplay. Eddig minden videóban csak azt láttuk, hogy megy, repül a játékos valahonnan valahova és ennyi. -
preziosi #101 -
preziosi #100 -
TokraFan #99 Az se lesz kutya a developer képeket elnézve, de ez itt kissé mást kínál.... -
BladeW #98 Mire ez kijön PC-re, addigra az ED-ben is lesz planetary landing. -
TokraFan #97 Csak az alapverzióban nem lesz bolygóra szállás, később már az is lesz, DLC-vel jön... -
#96 Igen ott is az van szóval megoldható online is . :) -
#95 de most lehet fogalmatlan leszek de mintha az elite dangerous is procedurális multi nem?
mondjuk ott nincs bolygó landolás de a csillagrendszerek meglesznek minden odavaló meteorittal együtt
Utoljára szerkesztette: Caliph, 2014.08.31. 21:05:00 -
#94 én úgy tudom hogy a bolygón történt események nem maradnak meg, de a paraméterek igen. Szóval ha kettéfingasz egy muskátlit akkor ha elrepülsz és visszajössz a muskátli megint ott van. A bolygók "összetevői" meg elférnek pár sor text fájlba, kb mint a minecraft, csak kevésbé részletesen. Persze idővel sok kicsi sokra megy, de nem hiszem hogy belátható időn belül ebből gond lesz -
Evoluti0N #93 Az tuti, hogy multi lesz. Ezért is olyan nagy bejelentés az, hogy lesz benne offline (single) mód is. Most, hogy mennyire lesz sima multi, vagy mennyire lesz MMO, az még kérdés. -
7th Zero #92 Mi? Azt hogyan?
A procedurális generálás az egész lényege. Ha elindul 10ezer ember a 3D szélrózsa minden irányába, milyen szerverpark kell majd hozzá, hogy azt az irdatlan mennyiségű generált adatot kezelje?
Mert addig egy dolog, míg te ülsz a kis űrhajódban single playerben, a világ meg csak körülötted létezik. Ha meg visszamész valahová, akkor újragenerálódik.
De egy MMOnál minden játékos helye aktív kell hogy legyen ahhoz, hogy találkozni tudjanak, és lássák egymás interakcióját a világgal.
Aztán lehet, hogy én vagyok alulképzett, de ezt speciel elképzelni sem tudom, hogyan lehetne multi, főleg MMO. -
#91 Ez MMORPG nem?
Csak lehet offline is játszani.
Utoljára szerkesztette: JaSoN HuNTeR, 2014.08.29. 15:40:01 -
7th Zero #90 Havidíjas single player..? -
#89 Neee, az ilyenek nekem teljesen tönkreteszik az egészet. -
#88 Havidíjas lesz? Nekem is tetszik :) -
TokraFan #87 Na igen, eddig nem sokat láttunk...Pedig ha tényleg jól megcsinálják, akkor instant get lesz nálam... -
#86 nekem már elég lenne egy gameplay a játékmenet miatt :D -
#85 húúú a megjelenést jelentenék már be :DD -
TokraFan #84 +1 jó pont! -
#83 Bejelentették hogy offline is lehet majd játszani. -
#82 volt már egy interjú amiben ezt beszélték és igen, az esélye kicsi lesz hogy összefutsz valakivel. Ha jól emlékszem minden új játékos egy újonnan generált bolygón kezd, szóval ha azon akarsz nyugalomba tespedni, megteheted :D -
TokraFan #81 Látni kéne már ebből valami konkrétabbat is.
Ezzel együtt figyelni fogom, hátha... -
#80 szép és jó...majd hiszem ha látom. +multiban mi lesz?(ha lesz :D ) elbújok egy világvégi bolygóra mert nekem az tettszik aztán onnantól kezdve nem látok senkit? mert ha wow 10 millió playerét nézzük is,nagyon kevés az 5milliárd évhez:D -
#79 láttam én már fára mászni villamost, először csinálják meg és utána feszüljenek vele. -
#78 Mondjunk nagyot csak hogy ne feledkezzünk meg róla... -
Susarc #77 2018 -
preziosi #76 http://www.gamespot.com/the-next-big-game-no-mans-sky/ -
TokraFan #75 Én is ettől tartok, az egyelőre kizárólag konzolos megjelenés híre csak tovább erősítette az aggályaimat...De ne legyen igazam, mert egyébként tényleg ütős a koncepció...