Megnyílt az első klinika játékfüggőknek

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#57
Nem egészen.
Azokat tartom aljas csúszómászó féregnek, akik pl. annyit WoW-oznak, hogy a gyerekeihez már a szomszédok hívják ki a gyámügyet, mert annyira el vannak hanyagolva (volt ilyen).

Nem azokra az emberekre gondoltam, akik "sokat" Quake-eznek. Mint ahogyan ez a klinika sem azoknak készült, akik "néha-néha" akár egy napot is játszanak. Mindenkinek a saját dolga, hogy hogyan él a szabadidejével.
De aki ezzel károsít másokat (pl. a gyerekes példa), az egy közveszélyes szemét, akit azonnal el kell zárni a külvilágtól, mert már morális értékrendje sincsen.
Aki meg drogozik azért, hogy akár 48 órán keresztül folyamatosan játsszon... hát már bocsánat, de aki ezt elfogadhatónak tartja, az sem normális.

A világ Szentháromsága: a Pénz, a Jog, a Marketing

#56
Szerintem egyik jàték sem alakit ki ennyi embernél, ekkora fuggoséget mint a WOW...Olyan ugyesen csinàltàk hogy sokan készek azzal toltenia fiatalsàgukat...és nem csak gyerekek.
#55
(Jáájj, bocsánat, totál off, csak akit érdekel még az elektrosokk, annak mondom, hogy természetesen a 60-70%-os eredményt azokra a "betegségekre" értettem amikben van haszna /nem sok/.

Tényleg legyen már szerk, egy csomószor ilyen hülyeségeken mennek a viták!)

#54
aki felnött fejjel játékfüggõ lesz az megérdemli a sorsát,fizessen csak egy kissebb vagyont a klinikáknak.a gyerekre pedig oda kell figyelni,és megtanitani a számitogép értelmes használatára.
#53
"Aki meg drogot vesz be azért, hogy tovább játszhasson, azt nem gyógyítani kell, hanem kivégezni."

Remélem, hogy ez csak egy nagyon rossz vicc akar lenni.

Nem kellene telespammelned ezt a fórumot a szélsõséges(hogy enyhén fejezzem ki magam) hozzászólásaiddal, csak mert vmiért(esetleg személyes negatív tapasztalat miatt) te aljas csúszómászó férgeknek tartod a jtékfüggõket, akiket el kéne taposni.

#52
Csak annyi, hogy a joyt valszeg a közérthetõség miatt írták... nem kell belek5ni mindenbe

#51
"megpróbálják megtanítani a játékfüggõ felhasználóknak joystick, billentyûzet, egér és játékok nélkül is van élet"

Azért sokat elárul a cikkrõl, hogy elsõdleges játékvezérlõként a joystick-ot említi.. sztem ma a játékosok elenyészõ hányada (gyakorlatilag csak a repülõgép-szimulátorosok) használja. PC-n az elsõdleges a bill+egér kombó, konzolon meg a gamepad, vagy láttam még joypagnak is irva valahol..

Egyébként is.. azt minden játékos tudja, hogy van élet a játékokon túl is, na de kérdem én milyen?? :-)))))))))))

"ugyanolyan függõség alakulhat ki használatuk során, mintha valaki dohányzik, rendszeresen iszik alkoholt vagy szerencsejáték-függõ""

Leszámítva, hogy az összes közül ez a legveszélytelenebb, megfelelõ oktatással és szülõi felügyelettel társítva még hasznos, és képességfejlesztõ is (reflex, stratégiai érzék, szervezõ-készség, stb..) amit nem lehet elmondani a bagóról, piárol, és a szerencsejátékról..

"gyöngyözik a homlokuk, izzadnak és gyakorlatilag szinte a végkimerülésig hajszolják magukat."
Naja.. én is láttam már CS fanatikust :-))) azok egy állatok.. :-) de itt jön közbe a sokat emlegetett szülõi felelõsség. ami persze sokmindenben megnyilvánulhat. van olyan ismerõsöm, akit a faterja visz a q3 meccsekre, meg minden supportot megad neki, persze nem alaptalanuk, a srác elég sokmindent öszenyert már (tft, komplett gépek, stb..) de ez csak 1 variáció. a fanatikusokat idejében kezelni kellett volna, mármint a szüleiknek, pl azzal, hogy mikor látta, hogy a gyerek többet játszik a kelleténél, akkor odafigyel rá. Ja, hogy 1xûbb otthagyni, mert addig sincs lábalatt? akkor meg vessen magára, hogy csorgó nyálú zombi módjára pörög a gyerek, ha fél napig nincs game..

"még nehéz különbséget tenni a sokat játszók és a függõk között." Kérdezzék meg õket :-) tutira tudnák a választ ;-)

"legtöbb fiatal így próbál meg elmenekülni a rá váró feladatok, megoldandó problémák elõl"
Naná.. Ja.. Aha.. Ütni kéne aki ilyet kitalált.. mi az hogy a legtöbb fiatal? Elismerem, vannak fanatikusok, mondjátok már meg, csak én vagyok naív, ha azt gondolom, hogy van aki azért játszik, mert kikapcsolódik, vagy mert egy hangulatos történet megragadja a fantáziáját? Én mindigis úgy tekintettem a számítógépes játékokra, mint egy interaktív könyvre. van valami mondanivalója, de nem csak ül elõtte birka módjára az ember, hanem interaktívan részt vesz benne. Én személyszerint elfogadtam, hogy régen bunkókkal kergették egymást az õsemberek, mert az volt a fun, aztán jött a könyv, meg a tv, a 21. századra meg kialakultak a számítógépes játékok. minden kornak megvan, hogy mi az, ami leköti az embereket, a technika korának könyvje pedig nem más, mint a számítógépes játék.

"Kínában pedig durvább módszerrel, elektrosokkal próbálják kigyógyítani az ilyen szenvedélybetegeket".. Az biztos használ.. ja.. duplán állatok..

fawcet: 1etértek. amig valaki képes elkülöníteni a kettõt, és a valós, és fontos dolgokra is kellõ figyelmet szentel, addig én speciel teszek rá, hogy mennyit játszik. Amihánt elhanyagolja, akkor viszont valami hiba van a mátrixban, meg kell mondani neki, hogy mi a szitu. persze nem pszihiátrián, mert attól még jobban elmegy a kedve, de hát erre vannak a szülõk.. A modern kor fejlõdése fejlõdést vár ezen a téren a szülõktõl is, nem biztos, hogy a régi módszerek eredményre vezetnek manapság.

#50
Tényleg nehéz meghúzni a határt a hobbiból gémelõ és a függõ között. Én is talán úgy definiálnám hogy akinek már nincs szociális háttere, IRL barátai, egyéb hobbija az tényleg függõ. Ezzel szemben szerintem teljesen más kategória akinek van "igazi élete" és amelett akár 8-10 órát játszik néha egy-egy nap. Csak a saját példámból indulok ki: world of warcraft ezerrel, fél éve tolom (mondjuk elõtte is sokat játszottam mással), minimum napi 2-3 órát bent vagyok, raid napokon este 6tõl éjjel kb 1-ig (heti 2-3 alkalom) + néha hétvégén de elmellett van munkahelyem (IT, 8 óra gépközelben), marha sok barátom van, zenélek rockbandában, heti 1-2 próba, hétvégenként fellépések, nyáron fesztiválok, egyéb elfoglaltság. És nem érzem magam függõnek, bár sokak szemében ez már az.

Ugye nem? :p

#49
kigyogyitanak a játékfüggõségbõl de ha nem más akkor terápiafüggõ leszek<#beka3>

#48
Másik meg a családi kapcsolat, barátnõ fontosabb legyen, mert akkor tönkremehet az élete az embernek.
Egyszer megsértõdött mert éjjel 1-ig waroztam, és elaludtam mikor ki kellett volna mennem elébe.
Szóval kétszer is gondolja meg az ember, hogy mit vállal ezzel.

#47
Saját tapasztalatamat osztom meg: ha ura vagy a játéknak akkor nem vagy függõ, ha nem akkor az uralkodik feletted. Most államvizsgára tanulok. Letöröltem a kedvenc játékom, szomszédomnak leadtam egy idõre a telepítõ dvd-jét, amíg ennek vége nem lesz. Ha nem ezt csinálnám akkor kifárasztanám magam a játékkal és nem lenne meló után is tanulni.

#46
"Ha nem lennének konzolos, meg számítógépes játékok, akkor ezek az emberek valamilyen más függõségben szenvednének."

Lásd drogfüggõk, a keménydrogosok majd' 90%-a masszívan piált mielött/miközben keménydrogos lett. Ha nem lenne a drog, akkor "csak" masszív alkoholistáklennének. Vannak emberek, akik bármitõl hajlandóak függeni, csak függhesenek ...

P.S. Most akarok leszokni a kávéról 😊

#45
"Nagyon sok olyan fiatal van, akiknek fogalmuk sincsen arról, hogyan is kell valakivel szemtõl szemben kommunikálni. Õk éveken át legfeljebb mikrofonos fejhallgatókon és telefonokon keresztül beszélgetnek internetes ismerõseikkel. Gyakorlatilag teljesen eltûnt a szociális hálózatuk"

Ez mind szépen és nagyon tudományosan hangzik, az egyetlen hiba benne, hogy ez azoknál a fiataloknál is megfigyelhetõ, aki nem internet/chat függõ, sõt némelyik még számítógépet se használ.

#44
"gyakran gyöngyözik a homlokuk, izzadnak és gyakorlatilag szinte a végkimerülésig hajszolják magukat"

Valahogy így voltam én is annakidején a DiabloII-vel😄
#43
Valahol ott kezdõdik.
Ennek ellenére ne mondja nekem senki, hogy napi 10-12 órát a gép elõtt görnyedni egészséges dolog.
#42
Ez korrekt megközelítés. Gyakorlatilag én is így vagyok. Én is szinte akár napi félnapot is számítógépezek (benne vannak a Game-k és az Internet), de nekem is ugyanúgy vannak barátaim ismerõseim. Az már más dolog hogy egy emberke annyira belehülyült a gépbe hogy már szinte a szociális hálóját elb*szta. Azt már nevezhetjük függõségnek. És attól hogy valaki félnapot (akár többet is) az még nem jelenti azt hogy függõ. Függõség az ott kezdõdik, ha már teljesen elb*aszta a szociális hálóját!

ReTeK
#41
"gyakran gyöngyözik a homlokuk, izzadnak és gyakorlatilag szinte a végkimerülésig hajszolják magukat"

nem gondoltam volna hogy ilyen állatok is vannak <#guluszem1>

#40
Azzal gyilkolod magad, amivel csak szeretnéd 😉
Csak kerülj el más embereket, hogy még véletlenül se legyen rájuk befolyásod.
NC
VRSDM
#39
nem olvastam végig, csak az elsõ 15 postig kb. mind1, szoval ha ujra elmondok valamit elõre is bocs de hozzá kell szolnom a témában:...

17vagyok, szüleim folyton baszogatnak hogy ez ( a gépezés ) a tanulásom rovására megy, ami azért igaz is, mert egyfolytába értsétek ha otthonvagyok 5-6-7-8 órákat is gépezek, hazafelé már azonjár az eszem melyik oldalt nézzem elõbb, kijön egy uj gém, és már egybõl beszerzési körútra megyek, ergó naponta gépezek nyárn 10-16 órákat( ebben bennevan az éjjel is)

VISZONT

ez nem mindennapos, emelett ha tehetem megyek bmx-ezni festeni(ehh falra (: parkour-ozni barinõmmel lenni haverokkal lógni warhammer-ezni kosarazni és van soksoksok barátom meg nincs gondom semmiféle szociális gondokkal... szerintem ez igy korrekt hogy ha itthonvagyok gépezek órákon át, jobbmintha a tv-t nézném azmég a szemre is káros


VISZONT

van osztálytársam aki olyan zárkózott hogy az már kész, csak a gépnek él, alig vannak barátai és eleinte baszatta egykét oszttársam ( a tipikus énvagyok az osztálykeménye tag ) aztán õket szétbasztuk és a gyerek kezdett kinyilni és egész normális meg segítõkész...


szoval befelyzvén a lényeget, szerintem akkor függöség ha értelmetlenül tölti elõtte az idõt... értsétek, csak ugy ücsörög, vagy MMO-zik (de nem questeket hanem csak buffol egész nap) szoval lehet értelmesen is eltölteni az idõt, a gép elõtt mint irták az IT -sek is, énmeg photoshop-ozok folyton, meg nézelõdök a neten ( ÉRTELMES DOLGOKAT ) nameg játszomis,,, de mármár egyre inkább kevesebbbet,

u dont have to listen anybody else but me

#38
Hát jah.Az már azért télleg eléggé elfajult lenne. Nah ezek után mondják rám hogy gépfüggõ vagyok<#nevetes1><#nyes><#gun>
#37
hozzányúl a billentyûzethez, megcsapja az áram. hozzányúl megint, még erõsebb áram csapja meg. elég hamar kialakul a pavlovi reflex 😛

egyetemista koromban amúgy én is bírtam napi tizenegynéhány órákat játszani, de amióta dolgozom ez már kicsit nehezebben menne.. 😄 bizonyos értelemben véve lehet rám mondani, hogy függõ vagyok, mert elég sokat játszom most is, de szerintem az lenne az igazi választóvonal, ha mondjuk a játék miatt otthagynám a melót. ez meg nem hinném, hogy be fog következni 😊
#36
Jó, a szülõk más kategóriák, ha egyszer részegen jössz haza 15 éves korodban, már azt mondják, alkoholista vagy😊))
Ez azért van, mert a legtöbb szülõ nem volt kollégista😊

Amúgy szerintem addig semmi baj nincsen, ameddig szórakozás/kikapcsolódás szerepe van a játéknak. Akkor kezdõdik a gond, ha "szívesebben sétálsz Tamriel (vagy mi) dombjai között". Na akkor irány a klinika😊

A világ Szentháromsága: a Pénz, a Jog, a Marketing

#35
Akkor jó,mert ezekszerint én nem vagyok függõ<#wink> Ezt elmondanád anyáméknak is,mert õk totál azt hiszik hogy függõ vagyok<#nyes>
#34
Feleslegesnek nem mondanám,hiszen biztos vannak olyan emberek akiknek jól jön és segít is az intézet.Arról nem is beszélve hogy ha 1 ember lenne iylen akkor is megérné,pláne ha modnjuk már 1000 emberrõl van szó!
#33
A határ szerintem ott van, amikor már minden mást kiváltasz azért, hogy egy dologgal foglalkozz. Amikor az életed egyetlen marhaság (itt pl. PC game) köré fonódik, és minden másra, pl. barátok (nem az internetes pofázós barátok😊) munka, társadalom, egyéb szórakozás, csajok/pasik, gyerekeid, minden ennek van alárendelve.

A világ Szentháromsága: a Pénz, a Jog, a Marketing

#32
Sokan a drogot, meg a piálást, vagy a játékgépezést is megunják, meg sokan a számítógépjátékokat is megunják.

Hallottál már az angliai családos esetrõl a WoW-val kapcsolatban, amikor két kretén szülõ még a saját kölykeit is elhanyagolta? Na, a hasonló génhulladékoknak kell ez a klinika. Egyáltalán nem hülyeség.
Lehet, hogy csak 1000 emberrõl van szó, de az is 1000 ember.

A világ Szentháromsága: a Pénz, a Jog, a Marketing

#31
Azért kíváncsi lennnék hogy ki az aki meg tundá mondani,hogy hol a határ?Ki a játék/internet függõ és ki nem?Mert aki másban nem tesz kárt meg ilyesmi arra még nem mondanám oylan biztosra hogy függõ/nem függõ.Meg ha vki több órát/napot ül is a gép elõtt,de van annyi igénye hogy tusoljon,egyen/igyon meg hasonlók akkor meg már nem függõ?
Szal ezt nagyon nehéz megállapítani,hiszen a határ nagyon közel van egymáshoz!
#30
Na itt az aranyat érõ mondat. Az a kisebbik baj, ha valaki imád játszani. Az a nagyobbik baj, amikor valaki így gondolkodik.

A világ Szentháromsága: a Pénz, a Jog, a Marketing

#29
Sokan diszkókba járnak, sokan mással kötik le a felesleges szabad idejüket, mint példáúl számítógéppel játszanak, ennyi...
Ez nem függõség, hanem az ember körbenéz, és keres magának egy hobbit, vagy szórakozást, és a hobbi és a szórakozás, gyakran ugyan az 😊
Szóval, az hogy játékfüggõség, az hülyeség, valakinek ez a szórakozása, és ez 1000-szer jobb mint a pia vagy a drog, ugyanis, ha egy idõ után megunja, akkor még van lehetõsége hogy más legyen a hobbija, vagy a "függõsége" de egy piásnak, egy drogosnak, NINCS!
nah, persze találkoztam olyan emberekkel is, akinek a piálás, a dorogozás mellett ott volt a számítógépes játék. Drog alatt itt a füvet értem.
Amúgy meg olyan hogy függés, az relatív, ugyanis egy idõ után úgy is megunja, szóval szerintem felesleges ez a klinika...
Bár a hülye nyugat európaiak mindent kitalálnak...

Szent tűz lobog bennem, Olthatatlan lángal, Űz az árral szemben, Harcba a Világgal!

#28
Az a baj, ha én addig akarok sexelni/füvezni/piálni/gamelni amig bele nem döglök akkor had csináljam már. Igénytelen vagyok magamra. Ez tény, de nekem ez igy jó 😄

#27
Én evésfüggõ, ivásfüggõ és lélegzésfüggõ meg alvásfüggõ vagyok<#idiota> Játszani egy huzamba még nem játszottam 5 óránál többet. Így is qrva soknak éreztem. de hogy egész napokat átjátszani az már télleg függõség...

#26
aki hülye haljon meg 😄
SötétBarom
#25
Pazzmeg énis szívesebben bóklászom Tamriel dombjain mint a lakótelepen <#idiota>

&#647;x&#477;&#647;&#65279; &#654;&#623; o&#647;&#65279;&#65279; s&#305;&#613;&#647;&#65279;&#65279; p&#305;p&#65279; do&#633;p&#65279; ss&#592;q &#477;&#613;&#647;

#24
Sajnos így kell mondanom, és ez még egy hétig így is lesz 😞

A világ Szentháromsága: a Pénz, a Jog, a Marketing

#23
Szerintem meg ami jó attól függõ lehet lenni. Lehet a srác játék közben érzi jól magát. Ezt nem is csodálom, legalább nem kell a sok bunkó vadparasztal találkozni meg beszélnie, akivel az átlag ember nap mint nap találkozik. De most majd a dokik szépen visszarángatják a való világba a sok bunkó vadparaszt közé merthogy ez milyen jó lesz majd neki...

Kétféle világ létezik. Az egyik amit látsz és a másik ami mögötte van. Ami mögötte van azt a pénz irányitja. Találd ki melyik világ irányitja melyiket.

#22
Abban tökéletesem egyetértek, hogy mindenki attól függ és azt csinál amit akar, amíg másoknak nem árt ezzel akármilyen úton-módn.

Viszont valakinek a személyes függõségébe sem azért akarnak beleszólni többnyire, mert direkt rosszat akarnak...hanem azért, mert a függõség /szenvedély magában foglalja azt is, hogy káros....lehet hogy csa rád, és mondhatod azt, hogy ehhez semmi köze másnak, magaddal azt csinálsz amit szeretnél....De: ezt a nagyfokú igénytelenséget / nemtörõdömséget szeretnék belõled kiölni azok akik segíteni akarnak, és akikre a függõk kontárként néznek sokszor! Pedig a saját érdekedben teszik, csak pont a függõséged miatt nem láthatod át objektíve a helyzetet.

Aki meg rendszeresen visszautasítja azokat, akik valóba segíteni akarnak, az meg is érdemli, hogy magára maradjon...a legnagyobb büntetés majd az lesz neki, amikor évek, évtizedek múlva felismeri, hogy mit csinált eddig az életében...csak akkor már valszeg késõ lesz.
#21
Szerintem te valami másról beszélsz...

Aztán, hogy "nagyon sok betegségnél csak ez a megoldás"...
1. Sorold fel azt a nagyon sok betegséget!
2. A legtöbb ilyen betegségrõl azon is vitáznak az orvosok (is), hogy az betegség e egyáltalán.

Egyébként kutatások szerint azt elektrosokkra a páciensek 60-70% reagál úgy ahogy az orvosok szeretnék, míg pl gyógyszeres kezeléseknél kb ugyanez az arány.
(Bár az tény, hogy mániás depresszióra ennél "hatásosabb" nincs.)

#13
citkar ez neked is ment

(És nem, az elektrosokk függõségre sem jó.
Max létrehoz egy új reflexet (kondicionálás).
Nem mintha bárki itt mást állítot volna, csak azért írom, hogy ne legyek teljesen off. 😄 )

#20
"mint egy egész napját/hetét a számítógép elõtt töltõ (és véletlenül sem dolgozó) kocka."

Mondod ezt úgy hogy egész nap ide kommentelgetsZ? 😄

#19
Szerintem meg amig masnak a rovasara (foleg a korulotte elok) nem megy (nem rabolja ki, nem okozza masnak a halalat) addig függjön amitõl akarjon. Azért függõ mert neki ez így jó. Mi a tökömért akarja valaki is kiszakítani abból amiben jól érzi magát? Ennyit a személyes szabadságról.

Én függõ is vagyok, meg nem is. Sõt egy nagy kupac föggõségem van. De én jól érzem így magam, és ha valaki bele akarna ugatni azt nagyon gyorsan elküldeném valahova.

#18
Az alkesz amikor szétbaszta a máját egy csomó pénzbe fog kerülni a gyógykezelése miatt plusz munkavégzésre alkalmatlan szal totál eltartott lesz, a drogosok között meg akad jónéhány aki csak bûnözéssel tudja összeszedni a pénzt az adagjára, ezekhez képest egy kocka nem "veszélyes" a társadalomra.

Egyetértek a korábban szólókkal, a függõség általános, ha vki hajlamos rá akkor elõbb-utóbb függeni fog vmitõl, ezek közül a net/játék még a jobbik eset szvsz

#17
Nem feltétlenül értek veled egyet. Egy kocsmában pusztuló alkoholista vagy egy goa-partyn tomboló junkie számomra nagyjából ugyanannyira visszataszító, mint egy egész napját/hetét a számítógép elõtt töltõ (és véletlenül sem dolgozó) kocka.

Elõnye csupán annyi ezutóbbinak, hogy nem nagyon megy utcára.

A világ Szentháromsága: a Pénz, a Jog, a Marketing

#16
én is függõ vok de ez igy JÓ!!!<#beka3><#gun>
concrete
#15
a munkamániát lehet gyógyítani?

ICS 4.0.4 --------------> JB 4.1.0

Bucser
#14
NEm 220-at engednek az emberbe... Vagyis nem feltétlenül. Manapság az elektrosokk jelentheti az extra elektromos impulzusok hozzáadsát válaszreakciókhoz melynek eredményeként a válasz erõsebbé válik így mélyebben rögzül. ÉS nem kell hozzá 220 volt hanem egy 9 voltos elem is megteszi... ÉS igen nagyon sok betegségnél csak ez a megoldás.

"Whether you Kill or get Killed it is just a way to Kill time" Zaraki @ Bleach #36 SC SQ42: "Give in to the Hype, It is worth it" https://robertsspaceindustries.com/enlist?referral=STAR-NVZF-5CZF

#13
az elektrosokk egyes formáját magyarországon is használják,kitünõ eredményekkel(csak nem játékfüggõknél) és az utóbbi években nyugatra is visszatért a jó eredményei miatt,szóval nem leírni,ha nem ismered,jó terápia

nemtom ez a klinika mibe kerül,de szerintem a biztosító támogathatja,ugyanolyan betegségnek lehet ezt nevezni,mint bármi mást,amit itt nálunk fedezne a tb,ott meg az általad fiezetett biztosítás...gondolom én,de ezt a részét nem tudom
#12
pffff.... elektrosokk, grat Kínának 😄

bármilyen függõséget csak úgy lehet "gyógyítani", ha a páciens tudja, hogy függõ, ezt bajnak tartja és maga kér segítséget. ez igaz drogra, szerencsejátékra, videojátékra is. gondolom nem 10 euro a napi költsége egy ilyen klinikának, úgyhogy végre van egy hely, ahol a túlhajszolt managerek befizethetik a gyereket (vagy magukat) ha pihenni akarnak úgy, hogy a TB is támogassa õket <#idiota>

#11
a határ sokszor az elmegyógyászatban ott van,ahol az egyént v környezetét v mindkettõt károsítja,zavarja a cselekvés v magatartás
ezek nem 6-8-10 órákat ülnek gépnél,hanem többet, egy mániás fázisában lévõ ember pl 3-4 napig tesz-vesz,nappal dolgozik,focizik,éjszaka is csinál vmit s nem érzi h fáradt,sõt élvezi,majd 4ik nap egyszer csak összeesik,nem érti miért,ezek is hasonlóak

jó h v ilyen klinika,csak kérdés mekkora s mekkorára van igény,meg idõvel biztos változni fog a terápia is,de jónak tünik szerintem
#10
Még mindig inkább játék függõ legyek mint drog és alkohol.
Megint valaki nagyon jol akkar élbni a semmiböl,ez amerikában müködne mert ott sok a hülye lelki rokant aki ha fingik a férje már a pschihologus-hoz rohan mert nem tudja ezt a traumát feldolgozni.<#vigyor2>
Molnibalage
#9
Frua dolog a függõség. Lehet, hogy én is az vagyok, mert éha azért egyhuzamabn lemegy 7-8 óra.
(fõleg télen) Na de nyáron. Lehet túrázni, evezni,röplabdázni(bármit sportolni a szabadban), CSAJOZNI, meg végre olvasni is. Ilynekor egy pillnanat alatt lelépek a gép elõl.

A röpladba edzésem is este fél tízkor és tízkor kezdõdik, mert csak akkora kapott a banda termet. Mégis inkább ezt csinálom, mert SOKKAL nagyobb élmény mint kockásodni a gép elõtt. Pedig aztán még 20km tekerek hazáig, mert hát Budapestrõl nincs éjszakai járat kifele semmibõl. És a vicc, hogy pont ezt élvezem benne. Ez függõség?

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM

#8
hol a határ a függõség, és a sima játszás között? ha nincs jobb dolgod akkor játszol ( de nem is lessz jobb dolgod mert nem csinálsz ) tehát függõ vagy ? hiszen ha nem játszol akkor hiányzik.