Hunter

UFO vagy űrszemét landolt Szibériában?

Az orosz média beszámolója szerint egy jókora "UFO töredék" zuhant alá az égből és ért földet egy szibériai falu közelében, egy sűrű erdős területen.


Az ezüstös kupolára emlékeztető objektumot jelenleg Novoszibirszk körzet szakértői vizsgálják, miután az U-alakú szerkezetet a rendőrség elszállította a helyiektől, akik egy pótkocsin vonszolták be a Moszkvától több mint 3600 kilométerre fekvő Otradnyenszkibe az amúgy közel két méter magas, 200 kilogramm súlyú valamit a havon.

A beszámolók szerint a helyiek még tavaly decemberben észleltek különös hangokat az erdő felől, a felfedezést azonban csak az elmúlt hét végén, vasárnap jelentette a helyi rendőrség, akik azonnal értesítették a moszkvai hatóságokat. „Belátni a belsejébe, teljesen nyitott, üres, nem veszélyes. Megkértek, hogy vigyük el és tároljuk. Ide hoztuk és most várjuk, hogy érte jöjjenek, ha szükségük lesz rá" - nyilatkozott a helyi rendőrség szóvivője, Szergej Szulein szombaton.


A rendőrség által szigorúan őrzött tárgy az orosz média szerint nem köthető semmilyen földi űrtechnológiához, rakétához vagy műholdhoz. "A talált objektumnak nincs köze az űrtechnikához. Végkövetkeztetést csak a szakértők részletes tanulmánya után tudunk levonni" - közölt a brit The Telegraph az orosz űrügynökség, a Roszkozmosz állásfoglalását.

Jurij Bornyakov, a novoszibirszki katasztrófavédelem vezetője elmondta, hogy az objektumnál nem észleltek semmilyen típusú sugárzást, ugyanakkor a polgárvédelem vezetője, Valerij Vasziljev hozzátette, hogy az objektum - legalább részben - titániumból készült.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • wraithLord #33
    Most aztán fájhat a fejük az amcsiknak, az oroszok megkaparintották a földönkívüliek féltve őrzött, hiperfejlett űrtechnológiáját...

    Vagy Chewbacca megint rosszul hegesztette vissza a Millenium Falcon WC-tartályának burkolatát az utolsó birodalmi rajtaütést követően... Solo mérges lesz...
  • lapaleves #31
    lerántom a leplet: hétvégén halászlézni készültünk a kertben, csak kicsit sok lett a gyújtófolyadék. csúnyát szólt, nem gondoltam hogy ilyen messzi repül.
  • Padawan88 #23
    A hivatalos latin (illetve az angolban is) nomenklatúrában tényleg így van, hogy "titanium". Ezt tévesen vette át a magyar laikus publikum. A fém/anyag magyar tudományos neve: titán.
  • socheater #79
    Hetek óta nem találtam a verdám.
    Most akkor visszaadják vagy sem? :o
  • Doktor Kotász #65
    A szakértők megállapították, hogy a titokzatos UFO egy félbevágott DISCO-gömb, amiből vodka lepárló üstöt akart készíteni egy ET. :-D
    Tehát itt a kézzelfogható bizonyíték arra, hogy idegen lények közénk befurakodva tanulmányoznak minket, átveszik szokásainkat.

    ET kérem szépen már részegen dancel, annyira elvegyült. :-D
  • philcsy #59
    A legtöbb esetben nem az anyag gyenge, hanem az aki behajtja! A csillag kialakításból következik, hogy erővel kell nyomni.
    A második legtöbb problémát az okozza, hogy csillagból is kettő fajta van. Phillips, amelyiknek 4 ága van, és (Phillips) Pozidriv, amelyik négy fő ága között van négy kis bevágás. Az emberek többsége nem különbözteti meg őket, és rossz csavarhúzót használ. És mivel ezek csak látszólag egyformák, nem illeszkednek tökéletesen és ezért forog meg a csavarhúzó.
    Aztán sokan kopott fejű csavarhúzót használnak (bolton kívül én még épp csavarhúzót nem láttam!). Vagy nem megfelelő méretűt.

  • NEXUS6 #50
    Navazze ez a Halálcsillag!

    Szerintem Szkájvalker most húzhatja a seggét rendesen, a Grínpísz biztos bepereli, aztán fizethet a befolyásos apukája!

  • passatgt #41


    Itt a földönkívül technika, jó kis egyhornyú csavarokkal összerakva:D
  • ProgServ #32
  • MacropusRufus #30
    rékeresve a neten az "ufo Novoszibirszk" kapcsolatra van pár érdekes cikk.
    Ezen a környéken már a 60-70.es években is láttak ilyen izéket + volt ufo lezuhanás is.

    Az, hogy a képen mi van fingom sincs. Akár egy kupola is lehet, de akkor a kérdés az, hogy mi a gyíkot keresett az erdőben?
    Meg hát a titán azért nem minden fán fordúl elő, és nem hinnám, hogy egy gabona siló tetejét titánból csinálnák.
    Érdekes. Bár az is lehet, hogy csak médiahack