Gyurkity Péter

UFO-jelentéseket hoznak nyilvánosságra

A megfigyeléseket vizsgáló csoport már nem titkolózik, több kérdésre is választ kaphatunk.

Az elmúlt néhány nap során meglehetősen érdekes hírek jelentek meg az interneten, elsősorban egy nyilvánosan is elérhető amerikai szenátusi bizottsági jelentés, valamint az annak tartalmát értékelő cikk révén, amely már a New York Times oldalán bukkant fel. Ebből kiderül, hogy rövid időn belül a közvéleményt is tájékoztatják a rendelkezésre álló anyag egy részéről, ezt pedig a jövőben hasonló jelentések követik majd.

A jelentéseket hosszú évek óta gyűjtögetik az illetékesek, itt már korábban láthattunk különböző kiszivárgott felvételeket, amelyeket amerikai vadászgépek fedélzeti kameráival rögzítettek érdekes, potenciálisan akár földönkívüli eredetű járművekről, amelyek szokatlan agilitással és sebességgel közlekedtek a légkörben, illetve a víz alatt. Maga a New York Times számolt be még 2017-ben arról, hogy az Advanced Aerospace Threat Identification Program névre keresztelt bizottság 2007 óta elemzi ki az egyes anyagokat, és bár ennek 22 millió dollárra rúgó finanszírozása 2012-től kezdve elmaradt, a csoport tagjai ettől függetlenül folytatták a munkát, szigorú titoktartás mellett.

Jelenleg a Unidentified Aerial Phenomenon Task Force néven fut a program, ez a bizottsági jelentés szerint a szükséges döntést követően 180 napon belül közli a nyilvánossággal következtetéseik egy részét, mivel a korábbi program egykori vezetője szerint már némileg szabadabban tevékenykedhetnek, itt nem kell annyira szigorúan venni a titkolózást.


A munkát végző kormányzati illetékesek, hírszerzési szakemberek és kutatók (a fenti kivételtől eltekintve) egyelőre nem nyilatkoznak, ők a hozzájuk intézett kérdésekre sem reagáltak. Korábban azonban hallottunk olyan megnyilvánulásokat (többek között egy visszavonult demokrata szenátor részéről), miszerint az amerikai kormány valószínűleg rendelkezik földönkívüli eredetű járművekkel, esetleg azok törmelékével, darabjaival, bár itt egy nemrég közzétett anyag szerint a földönkívülinek tartott törmelékről kiderült, hogy azt eredetileg ember alkotta, így felmerül annak lehetősége is, hogy valamelyik állam birtokol igencsak fejlett, ám saját eredetű eszközöket.

Marco Rubio republikánus szenátor nyilatkozatában kiemelte, hogy őt az amerikai légibázisok felett megjelenő és gond nélkül távozó repülő tárgyak aggasztják, szerinte a földönkívüli eredet még a megnyugtatóbb opciók közé tartozik, nem szeretné ugyanis, ha esetleg kiderülne, hogy rendkívül fejlett orosz vagy kínai járművekről van szó, amelyek puszta léte hatalmas előnyt jelenthet ezen riválisok számára.


Korábban maga Trump elnök is megjegyezte, hogy látott „érdekes anyagokat” az akár földönkívüli eredetű eszközökről és az Area 51 néven futó bázisról, viszont konkrétumokkal ő sem szolgált. Az illetékesek egyelőre annyit jegyeztek meg, hogy ők a UFO helyett a UAP (unidentified aerial phenomena) elnevezést részesítik előnyben, az viszont biztosnak tűnik, hogy az évtizedes hallgatást hamarosan megtörik, és maguk az érintettek árulják majd el, hogy eddig mire jutottak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bmw #427
    mert a masik oldal jobb, aha...
    Nalunk egyik kutya masik eb....
  • TokraFan #426
    A hit gyüli külön történet. Jobb helyeken már régen betiltották volna,...itthon az alaptörvénybe került. Ez persze ismét sokat elmond a fidesz "mély keresztény identitásáról".
  • defiant9 #425
    "mennyire álszent, képmutató bagázsról van szó, akik csak dumálnak a szeretetről"
    Adódik a kérdés, miért is kell nekik dumálni róla, minek mennek el papnak, minek hit térítenek másokat? Miért nem elég ha maguk a szent könyv szerint élnek, hisz úgyis biztosított a helyük a mennyországban. A válasz pedig nyilván a régi történet, az hogy ebből élnek, a pénz/hatalom forrása a megtévesztett és manipulált néptömeg, enélkül a rendszer sokkal gyorsabb öntisztulás után el is felejtené az egész múltba révedő vallásos koloncot, a folyamat azért halad csak lassabban, még akkor is ha olyan politikai ellenszél van amit a Fidesz támaszt aki szintén meglátta a szavazatszerzési lehetőséget a jól terelhető nyájban. Ahogy némelyek ezt belülről megélik:
    A PÉNZ GYÜLEKEZETE
  • TokraFan #424
    Az erőszakos iskolai hittan bevezetése szerencsére sok esetben kontraproduktív, ezt magam is láttam a gyerekeim osztályaiban. Még sok olyan gyerekkel is meggyűlöltette a vallást, akit egyébként otthon is vallásosan neveltek. Nem egy, nem két példát láttam erre közelről. Tetézi a hatást, ha a helyi pap egy agresszív ökör, ahogy az egyébként legtöbb esetben lenni szokott. Voltak olyan srácok, akikkel a fél iskola előtt üvöltözött amiatt, mert nem mentek el a hétvégi misére, és befenyítette őket, hogy majd a hittan jegyeknél szankcionál. Ez végtére is jó is lehet, hiszen már gyermekkorban látják, mennyire álszent, képmutató bagázsról van szó, akik csak dumálnak a szeretetről, de szeretni azt többségében soha nem tudtak.
    Ez hosszabb távon nem feltétlen az egyháznak kedvez, persze az kérdés, milyenek az arányok de tartok tőle, hogy öszességében több a kimosott agy, mint a megvilágosodott gyerek.
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2020.09.06. 14:22:45
  • defiant9 #423
    Valóban, minél jobb az oktatás annál értelmesebb polgárokat termel a rendszer. Fontos a fizikaóra is, de maguk a kísérletek kevés teret engednek az egyéni vélemények kialakítására, komolyabb vitákra, mivel van egy ésszerű magyarázat ami mellett nem nagyon van alternatíva, aki mégis ilyet állít fel az a végén borítékolhatóan felsül, ami nem túl népszerű szerep. Úgy gondolom hogy az a folyamat amikor valaki logikus érvelést kell hogy alkalmazzon egy helyzetben az esszenciális struktúrális változásokat indukál az agyában, ellenben azzal amikor valaki úgy fogad el egy mesét hogy azt nem is próbálja(nem is szabad) megkérdőjelezni, ez utóbbi butító hatású. A szülők hatása elvitatatlan, azonban a tinik esetén már erősebbek a közösség felől érkező visszajelzések, sokkal fontosabb a kortársaknak való megfelelés mint a szülőknek(ami gyakran egy lázadó korszakban csúcsosodik ki), tehát közel sem lehetetlen akár egy bigott vallásos család ideológiai kényszere alól kilépni a szabad gondolkodás irányába. Az iskolai intézményesített hittanban am még rossz hogy egyben legitimizáló hatású is, ugyanolyan igazsággá teszi a hittan órai mesét mint a következő fizikai kísérletet, vagy történelmi tényeket.
  • TokraFan #422
    Akkor ide is.
    Egyetértek, a hittan iskolai bevezetésének egyik legnagyobb ellenzője voltam és vagyok most is. Ugyanakkor azt is látom, hogy erre jó adag lapáttal rá tesz a rossz oktatás, mert így a gyerek (és a kamasz), az egyszerűbben befogadható és érthető utat választja a sok száraz, és elsőre nehezen felfogható tudományos anyag közül. Ha azonban, a tudományokat úgy tanítanák, hogy az egyben érdekes is legyen, akkor sokkal nehezebb dolga lenne a hittérítőknek is, még iskolai keretek között is. Tehát nem mondunk ellent egymásnak, csak magam részéről kitágítanám a problémakört, mert ha az iskolában nincs is direkt hittan, de az oktatás rossz, akkor ugyanúgy nem lesz sikerélménye tömegeknek, és mennek az iskolán kívül a mindenféle ezós, vallásos és egyéb tudjuk milyen marhaságok felé. Tehát a vége ugyanaz lesz. Ez egyébként kiválóan megfigyelhető a mai 30-as, 40-es, 50-es korosztályon, akik még az átkosban jártak suliba (vagy ha nem is akkor, de még hittan nélküli oktatásban vettek részt), tehát semmiféle vallásos oktatást ott nem kaptak, mégis ezen korosztályok tagjai teszik ki az ezós idióták jelentős részét. Azzal persze egyetértek maximálisan, hogy a jelenlegi struktúra ezen csak tovább ront a hittannal és egyéb marhaságokkal, amiket immár az iskolában is terjesztenek.

    Elnézve a COVID reakciókat (pl. Kemenesi Gábor virológust ért durva támadások és a tudósokat ért halálos fenyegetések, oltásellenesség, vírustagadás), Tetsuo hőn vágyott sötét és primitív v2.0 középkora itt van a nyakunkon. Pár év, és nyilvánosan fognak tudósokat égetni a főtéren. Irtózatos terjedésbe ment át a hülyeség, köszönhetően annak, hogy a sok hülye össze tud kapcsolódni a neten és egymásra tud találni. Most képzeld el, ezeknek az embereknek a gyerekei miben nőnek fel, mit hallanak reggeltől-estig aputól és anyutól? Ezer hittanóránál is veszélyesebb, mert amit a szülő mond, az gyermekkorban az "egy és igaz" a gyerek számára.
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2020.09.05. 13:15:33
  • defiant9 #421
    Igen, tény hogy a buta ember felnőttként is sokkal könnyebben manipulálható akár a vallás akor egy politikus által. A gyerek viszont a koránál fogva veszélyeztetett(5 évesen a leendő Nobel díjast is meg lehet vezetni), ezért is próbálja az egyház minél inkább ilyen korban a hülyeségeivel tömni a gyerek még erősen plasztikus gondolatvilágát. Ezért kellene ettől és bármilyen valótlan, nem bizonyított tartalomtól távol tartani a nebulókat. A valóságot leíró 'iskolakönyvbe' csak tényszerűen alátámasztható írás kerülhet, mesekönybe lehet bármi de azt nem lehet úgy előadni hogy az a valóságot írja le, a szekuláris állam ehhez pedig a nem bizonyított tartalom terjesztésében nem segédkezhet. Egyetértek, nagyon fontos lenne az oktatási rendszer, fontos lenne beemelni ebbe a vitakultúra elemeit(állítás,alátámasztás,cáfolat,érvelés), és akár isten is lehet a téma egy ilyen órán.
  • TokraFan #420
    "Ez az egyik fő veszély a vallásban és hittan oktatásban, ami ’kineveli’ a racionális, analitikus megközelítést az alanyából és a bemondás alapján elfogadást teszi a helyére."

    Sajnos így van, és ez mára tömeges jelenség lett.
    Persze nem szabad kizárólag a hittanra fogni, az oktatási módok is okozói. Sok gyerek, miután az órán monoton módon ledarált, száraz anyagot nem érti, és így telik el számára minimum 12év, felnőttként, szellemileg erősen lemaradva, értelemszerűen a könnyen felfogható, egyszerű "válaszokat" adó megoldásokhoz fordul (vallás, ezotéria, konteók) mert az sikerélményt jelent a számára. Párosulva mindez a behazudott "kiválasztott" életérzéssel (amikor elhitetik vele, hogy valami "nagy megfejtés" részese, amit csak kevesen tudnak/értenek), onnantól esélytelen értelemmel közelíteni hozzájuk. Csak az a baj, hogy ez már nem játék, mint volt ezelőtt 20évvel (már akkor oltottam az ilyen embereket az Internetto, majd később az Index fórumon). Nézd csak meg, hogy mára ezekből a csökkent képességű idiótákból mennyi van hatalmi pozícióban, ahonnan már társadalmi szinten képes teríteni a marhaságait.
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2020.09.02. 20:49:53
  • defiant9 #419
    Nyilván valós megfigyelésen alapul a népi bölcselet miszerint "egy bolond százat csinál". Ráadásul akinek az agya egyszer befogad ilyen ellenőrizetlen állításokat az sokkal fogékonyabb lesz a többivel szemben is(erre tanulmányok is vannak). Ez az egyik fő veszély a vallásban és hittan oktatásban, ami ’kineveli’ a racionális, analitikus megközelítést az alanyából és a bemondás alapján elfogadást teszi a helyére.
  • TokraFan #418
    Ezt mire írtad? A gyógynövényes megjegyzésemre, vagy az ezós marhaságokra? :-)

    Egyébként félelmetes, hogy iyen képtelenségeket áhítattal olvasnak felnőtt emberek. Nagyon nagy probléma van az oktatással! És nézd meg mi megy Covid/oltásellenes ügyben. Milliók tagadják még mindig. Most kerül felszínre az, amit mi már évek óta látunk. A nem túl jó képességű emberek tömegeire szabadították rá a social media-t, ott pedig meg is találják egymást, így a hülyeség mostanra egészen elképesztő méreteket öltött.
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2020.09.02. 04:16:47