Hunter

The Vault: keresőmotor az FBI-tól

Az FBI legújabb kezdeményezésének köszönhetően már nem csak végig lapozhatjuk a Szövetségi Nyomozóiroda sok más mellett az idegenekkel is foglalkozó dokumentumait, hanem témakörönként vagy kulcsszavak alapján is keresgélhetünk az aktákban, újult erővel gyártva az összeesküvés elméleteket.

A több ezer oldalnyi információt, például az UFO észlelésekről szóló dokumentumokat, valamint az esetekben érintett civil felek és a nyomozóiroda közötti lázas levelezéseket magába foglaló online adatbázisban aprólékos keresést hajthatunk végre saját számítógépünk segítségével.

Az FBI által létrehozott, kissé X-aktás érzetet kölcsönző The Vault néven futó weboldal - az elnevezés az Elveszett szoba rajongóknak is megmozgathatja a fantáziáját - olyan dokumentumokat gyűjt össze, amit az információ szabadságára hivatkozva gyakran követel a közvélemény. Az oldal elsődleges célja az ilyen FOIA (az információ szabadságáról szóló amerikai törvény) követelésekkel kapcsolatos válaszadási kötelezettségből adódó költségek csökkentése. Természetesen az azonosítatlan repülő objektumok mellett számos más témakör is helyet kapott az oldalon, melyekben jó néhány közismert szereplő visszaköszön, Al Caponétól Marilyn Monroe-ig. Az UFO információkat az "unexplained phenomena", vagyis a megmagyarázatlan jelenségek címsor mögött találjuk.

Az elektronikus olvasószobaként funkcionáló Vault több mint 2000 dokumentum digitális másolatát tartalmazza, sajnos új, eddig kiadatlan információkkal azonban jelenleg még nem találkozhatunk, derült ki az FBI szóvivőjének nyilatkozatából. Az újdonság az összedobált, gyakran kézírással íródott vagy elmosódott gépelt szövegekben való gyors és hatékony keresés.

Az egyik eset, ami azonnal felkeltette a média figyelmét, egy 1950. március 22-i feljegyzés az 1947-es roswell-i incidensről. Az FBI különleges ügynöke, Guy Hottel egy névtelen USAF (az Egyesült Államok Légiereje) forrásra hivatkozik, napvilágra hozva három repülőcsészealj felfedezését, melyekben egy méter magas "fémes öltözékben" lévő humanoid lényeket találtak.

A keresési lehetőségnek köszönhetően egészen biztosan újabb elméletek fognak születni, bár a valószínűségi ráta jellemzően nem az UFO hívőknek kedvez. Az USAF Project Blue Book jelentése szerint az 1947 és 1969 közötti nem kevesebb, mint 12.618 UFO észlelésből mindössze 701-re nem sikerült magyarázatot találni, bár lehet, hogy ez is csak egy összeesküvés része.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Chocho #24
    Hú, hát most aztán jaj, de be lettem oltva.
  • Murder3 #23
    persze mert amit nem azt miért hiszed el?

    mindneki átver tanuld már meg.
    semmi se az aminek mondják.


  • adler30 #22
    ez nem hazudik

  • Örült kutya #21
    Legalább van min csámcsogni..Ez is valami.
  • sanyicks #20
    kb pont semmit sem hiszek el, amit egy állami szervezet állít be igaznak... főleg nem ha az a szervezet az usa nevű majomketrechez tartozik.
  • Murder3 #19
    írj egy könyvet egy marék összeesküvésről add ki majd biztos lesz úgy kb pár ezer fanatikus követőd akik majd osszák az igédet szét a világ minden részére.

    tipikusan eggyértelmű h ezek nagy része kamu,hamisított akta, ha lenne bármiféle valóságtartalma nem tennék elérhetővé bárki számára+ez nem kiszivárogtató wikileaks.
    sazl aki azt gondolja hogy majd ezek közt megtalálja a nagy bizonyítékot az csalódni fog.
  • roliika #18
    Ja jut eszembe.. James Randi híres szkeptikus arcát megnézném.
  • roliika #17
    Jobb mint az X-akták. :D
  • roliika #16
    Igen.
    Pillanatnyilag komolyabb probléma, hogy írtjuk egymást, az üzemanyag fogy, és minden nyeranyag. 1-es kontinenseken nincs elég élelem, víz, de cserébe népirtások azok vannak.
    USA mindenbe belepofázik amibe nem kéne, hogy nyersanyaghoz jusson.

    Furcsa ez a hirtelen nyilvánosságra hozatal. Eddig ha megkérdeztek 1 ügynököt arról, hogy milyen színű az ég? Kék? Az válaszolhatta, hogy nem...piros, de se cáfolni, se megerősíteni nem tudja.

    És most itt ez a halom irat, hogy nesze olvasgassátok...miért?
    Van itt NASA vs UFO, különös állat mutációk, minden...-
  • shenmuedc #15
    Mindig beválik ez a recept. Ha nem tudsz titokban tartani valamit, addig beszélj róla , minél többször és többet, amíg elsikkad a lényeg és ráun a nép. Évezredek óta bevált recept, a birkák terelésére.