SG.hu·

Lakható bolygóra bukkant a Naprendszeren kívül a NASA

A Kepler űrteleszkóp segítségével amerikai csillagászok először fedeztek fel egy olyan, a Földhöz hasonló bolygót, amely elvileg alkalmas lehet az élet befogadására - közölte az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA.

William Borucki, a Kepler vezető kutatója szerint a Kepler 22b kódjelű bolygó létezése bizonyítást nyert, miután a csillagászoknak három ízben is sikerült megfigyelniük, amint a 2009-ben felfedezett égitest elhalad a saját napja előtt. A harmadik ilyen észlelést 2010 karácsonyán rögzítették. A Kepler 22b 600 fényévre található a Naprendszertől, a mérete Föld 2,4-szerese és 290 nap alatt járja be egy Nap-szerű csillag körüli orbitális pályáját. "Ha bolygónak van felszíne, akkor az nagyon kellemes, 70 Fahrenheit-fokos (21 Celsius-fokos) - jelentette ki Borucki a NASA kaliforniai Ames Kutatóközpontjában.


A Naprendszer és a Kepler-22 rendszerének összehasonlítása

A Kepler 22b tömegét, s ennél fogva a szerkezetét még nem sikerült megállapítani, de Borucki szerint "jó esély van rá", hogy a bolygó sziklás lehet, s lehet rajta tömör jég, sőt elképzelhető, hogy óceán borítja. "A Naprendszerünkben nincsen ehhez fogható bolygó" - mondta a kutató. "Ezzel a bolygóval kapcsolatban két dolog igazán izgalmas" - nyilatkozta Natalie Batalha, a Kepler-projekt helyettes tudományos vezetője. - "Az, hogy éppen egy lakható zóna kellős közepén található és az, hogy egy a Naphoz hasonló bolygó körül kering."

Lakható zónának a csillagászok azt az övezetet nevezik, ahol az anyacsillag hőmérséklete lehetővé teszi a cseppfolyós víz létét. A korábban felfedezett "lakható" bolygók vagy homályos vörös törpék körül keringtek, vagy a lakható övezet szélén voltak, ahol szélsőséges hőmérséklet uralkodik. (Francia kutatók idén májusban elsőkként jelentették hogy lakható bolygóra bukkantak; a Gliese 581d egy vörös törpe, központi csillaga lakhatósági zónájának a peremén.) Batalha az ötnapos Kepler-konferencia azt is bejelentette, hogy az űrteleszkóp 2011 februárja óta 1094 lehetséges bolygót fedezett fel, amelyek száma ezzel 2326-ra emelkedett. Eddig - beleértve a Kepler 22b-t is - mindössze 29-ről sikerült bebizonyítani, hogy valóban bolygó, de a NASA csillagászai bizakodók és azt remélik, hogy az esetek 90 százalékában pozitív eredménnyel járnak majd.


Grafika a Kepler-22b-ről - a tudósok még nem tudják, hogy szilárd, folyékony vagy gáz-halmazállapotú égitestről van-e szó. Felhők jelenléte lehetséges az atmoszférában

A bolygó-jelöltek közül 48 található az anyacsillagának lakható zónáján belül. A legtöbb jelentősen nagyobb a Földnél, de tíznek a mérete hasonló. "Elképzelhető hogy a 48 lakhatósági zónán belül található jelöltből valamennyin, vagy sokon közülük, vagy a holdjaikon, lehetséges az élet" - mondta Borucki. A 2009-ben útjára indított Kepler űrteleszkóp a NASA első olyan missziója, amelynek célja, hogy a Földhöz hasonló bolygókat fedezzen fel, amelyek a Naphoz hasonló csillagok körül keringenek.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Doktor Kotász2011. 12. 09.. 23:03||#69
"Ha te ilyen jól vágod, akkor az a sok tukó a cernben miket kísérletezik, vagy csak bohóckodásból járnak le tekeregni a föld alá ?"

Ja, és szerinted a CERN-ben bazinagy ûrhajókat gyorsítanak fénysebességre a föld alatt??? Merthogy arról beszéltünk, hogy ûrhajót lehet-e gyorsítani fénysebességre...

Mellesleg a részecskegyorsítással nem érik el a fénysebességet, ott is csak közelítik. Minél nagyobb a GeV, annál jobban közelítenek hozzá. Ami el is éri, az a részecskék ütközésekor keletkezõ foton. De nem az, amit gyorstanak.

Szóval feleslegesen okoskodsz arról, amirõl fogalmad sincs.

De azért még ettõl oszthatod az észt... :-D
-1
© teddybear2011. 12. 09.. 16:21||#68
Persze lehet hogy kétszáz éve megsemmisült a bolygó, de majd csak 400 év múlva fogjuk ezt látni. A csillagászat már csak ilyen.
-1
© Baliquez2011. 12. 09.. 14:02||#67
600 fényév? Az nem távolság hanem idõ, maga a tömény régmúlt: nincs ott már szar se, csak pár kóbor rádióhullám.
-1
© teddybear2011. 12. 09.. 10:48||#66
Tökmindegy hogy próbálod magyarázni, de egy törzs egy, közös leszármazással rendelkezõ embercsoport. Hosszabb ideig tart a kialakulása. Itt ez megvolt, meg a kannibalizmus is.

A társaság az én értelmezésemben valamilyen okból összeállt embercsoport, legtöbbször vérrokoni kapcsolatok nélkül.

Hiába próbálod szépíteni a dolgot, maguk a skótok is elismerik ezt a klánt, még ha nem normálisan le is tagadják. És ki vagy te, hogy kétségbe vond az õ véleményüket?
+1-1
© bvalek2011. 12. 09.. 09:51||#65
Ugye érzed a különbséget egy pszichopata társaság és egy "törzs" között? Ezeket nem az emberiség fejlõdése tüntette el, hanem a korabeli igazságszolgáltatás. Kannibál sorozatgyilkosok elõfordulnak manapság is, még olyanok is akik családostul ügyködnek. A kijelentésed súlyosan félrevezetõ és történelmietlen.
-1
© georgesmatyas2011. 12. 09.. 07:59||#64
Én meg szeretem a túros palacsintát, ha már ennyire témánál vagyunk....
© teddybear2011. 12. 09.. 02:29||#63
De hogy részletezzem:

Alexander Bean Edinburgh-tól pár mérföldre keletre született, valamikor 1570-80 körül. A nehéz kétkezi munka elõl, egy mellészegõdött nõszeméllyel elvándorolt Galloway megye egyik tengerparti barlangjába és ott letelepedett. A párocska az élelmezését a barlang környékén átutazókból oldotta meg, és idõvel szaporodni kezdtek. Utódaik is a klánhagyománynak megfelelõen fõleg kannibálként tevékenykedtek.

Az eltünedezõ utazók nem csak a környékbeliek körében keltettek riadalmat, de Nyugat-Skócia és Nyugat-Anglia más helyein is, ahol el nem fogyasztott darabjaikat a tenger partra sodorta.A hatóságok természetesen átkutatták a környéket, de nem akadtak Beanék nyomára. Mivel senki sem élte túl a támadásukat, pontos lakhelyük ismeretlen volt; s még ha a nyomozók közül valaki el is ment a barlang elõtt, nem gondolta emberi tartózkodásra alkalmasnak, mivel az dagály idején félig vízzel telt meg. Hogy mégse látszódjanak tehetetlennek, a hatóságok letartóztattak párat azok közül a szállásadók közül, akik utoljára látták élve az eltûnteket, és néhány gyanúsnak mondott utazót is elfogtak. A szerencsétlenek közül sokat kivégeztek, mindenféle légbõl kapott gyanú és felfújt bizonyíték alapján, ám miután mindegyikük utolsó leheletéig tagadta a bûnöket, a városok elöljáróságai feladták a kutatást és a Gondviselésre bízták az ügy megoldását.

Mintegy 25 évvel késõbb azonban, miután egy generációval megsokasodtak, fény derült a klán tevékenységére.

"Egy este egy ember és a lovon mögötte ülõ felesége tartott hazafelé egy vásárról, amikor a hitvány nyomorultak ádáz erõvel rajtuk ütöttek. Az ember igen bátran küzdött ellenük kardjával és pisztolyával, s gyors lova mögött jópáruk le is maradt. A szerencsétlen asszony azonban leesett mögüle, s férje szeme láttára azonnal meg is ölték: a nõstény emberevõk elvágták a torkát, s oly élvezettel szívták magukba a vérét, mintha bor lett volna. Ezzel végezvén feltépték a hasát, és kihúzták belsõségeit. Az irtózatos látvány az embert még hevesebb ellenállásra sarkallta, hisz tudta, hogy maga is hasonló sorsra jut, ha kezükre kerül. Élet-halál harca közben a Gondviselés úgy látta jónak, hogy egy ugyanarról a vásárról jövõ, húsz-harminc fõbõl álló cspatot vezessen arra, akiknek láttára Sawney Beane és vérszomjas klánja visszavonult, és egy sûrû erdõn át rejtekhelyük felé vették az irányt."

A támadást túlélõ férfit megmentõi a glasgowi polgármester elé vitték, aki a történteket hallva értesítette a királyt. VI. Jakab pár nap múlva négyszáz katonával és vérebek falkájával érkezett a vadászatra. A kutyák kitartó ugatása miatt végül az emberi tartózkodásra alkalmatlannak gondolt barlangot is közelebbrõl megnézték, s ez tárult eléjük:

"Férfiak, nõk és gyermekek lábai, karjai, combjai, kezei és lábfejei felfüggesztve, mint a szárított marhahús; sok végtag sós lében ázott. Hatalmas mennyiségû pénz, ezüst és arany, órák, gyûrûk, kardok, pisztolyok, vászon- és gyapjúruhák bálái, és az áldozatoktól elvett egyéb, elõszámlálhatatlan dolgokból összehányt rakások. Sawney családja rajta és feleségén kívül nyolc fiukból és hat lányukból, valamint azok vérfertõzésben fogant tizennyolc fiából és tizennégy lányából állt."

A kannibálokat Edinburgh közelében végezték ki: a férfiaknak levágták a végtagjait és hagyták elvérezni õket, a nõket és gyerekeket – miután ezt végignézték – máglyán égették el.

A törzs barlangja mind a mai napig létezik, és megközelíthetõ Ballantrae mellett az A77-es útról.
-1
© teddybear2011. 12. 09.. 02:10||#62
Az egyik skót klán volt, és a skótok királya irtotta ki. Egyébként õket hívta segítségül a nottinghami seriff az egyik Robin Hood filmfeldolgozásban.
-1
© georgesmatyas2011. 12. 08.. 22:21||#61
Tekinteteteket tán elkerülte a bolygó mérete és a min 2-3x-os gravitáció?<#wilting>
© ManoNegra2011. 12. 08.. 21:36||#60
Ha most nagyon kötekedni akarnék, megkérdeném, hol vannak ezek az "emberáldozó inkák"...

De nem vagyok kötekedös, mert tulajdonképpen igaza van, itt is vannak kannibálok...