Alexander Bean Edinburgh-tól pár mérföldre keletre született, valamikor 1570-80 körül. A nehéz kétkezi munka elől, egy mellészegődött nőszeméllyel elvándorolt Galloway megye egyik tengerparti barlangjába és ott letelepedett. A párocska az élelmezését a barlang környékén átutazókból oldotta meg, és idővel szaporodni kezdtek. Utódaik is a klánhagyománynak megfelelően főleg kannibálként tevékenykedtek.
Az eltünedező utazók nem csak a környékbeliek körében keltettek riadalmat, de Nyugat-Skócia és Nyugat-Anglia más helyein is, ahol el nem fogyasztott darabjaikat a tenger partra sodorta.A hatóságok természetesen átkutatták a környéket, de nem akadtak Beanék nyomára. Mivel senki sem élte túl a támadásukat, pontos lakhelyük ismeretlen volt; s még ha a nyomozók közül valaki el is ment a barlang előtt, nem gondolta emberi tartózkodásra alkalmasnak, mivel az dagály idején félig vízzel telt meg. Hogy mégse látszódjanak tehetetlennek, a hatóságok letartóztattak párat azok közül a szállásadók közül, akik utoljára látták élve az eltűnteket, és néhány gyanúsnak mondott utazót is elfogtak. A szerencsétlenek közül sokat kivégeztek, mindenféle légből kapott gyanú és felfújt bizonyíték alapján, ám miután mindegyikük utolsó leheletéig tagadta a bűnöket, a városok elöljáróságai feladták a kutatást és a Gondviselésre bízták az ügy megoldását.
Mintegy 25 évvel később azonban, miután egy generációval megsokasodtak, fény derült a klán tevékenységére.
"Egy este egy ember és a lovon mögötte ülő felesége tartott hazafelé egy vásárról, amikor a hitvány nyomorultak ádáz erővel rajtuk ütöttek. Az ember igen bátran küzdött ellenük kardjával és pisztolyával, s gyors lova mögött jópáruk le is maradt. A szerencsétlen asszony azonban leesett mögüle, s férje szeme láttára azonnal meg is ölték: a nőstény emberevők elvágták a torkát, s oly élvezettel szívták magukba a vérét, mintha bor lett volna. Ezzel végezvén feltépték a hasát, és kihúzták belsőségeit. Az irtózatos látvány az embert még hevesebb ellenállásra sarkallta, hisz tudta, hogy maga is hasonló sorsra jut, ha kezükre kerül. Élet-halál harca közben a Gondviselés úgy látta jónak, hogy egy ugyanarról a vásárról jövő, húsz-harminc főből álló cspatot vezessen arra, akiknek láttára Sawney Beane és vérszomjas klánja visszavonult, és egy sűrű erdőn át rejtekhelyük felé vették az irányt."
A támadást túlélő férfit megmentői a glasgowi polgármester elé vitték, aki a történteket hallva értesítette a királyt. VI. Jakab pár nap múlva négyszáz katonával és vérebek falkájával érkezett a vadászatra. A kutyák kitartó ugatása miatt végül az emberi tartózkodásra alkalmatlannak gondolt barlangot is közelebbről megnézték, s ez tárult eléjük:
"Férfiak, nők és gyermekek lábai, karjai, combjai, kezei és lábfejei felfüggesztve, mint a szárított marhahús; sok végtag sós lében ázott. Hatalmas mennyiségű pénz, ezüst és arany, órák, gyűrűk, kardok, pisztolyok, vászon- és gyapjúruhák bálái, és az áldozatoktól elvett egyéb, előszámlálhatatlan dolgokból összehányt rakások. Sawney családja rajta és feleségén kívül nyolc fiukból és hat lányukból, valamint azok vérfertőzésben fogant tizennyolc fiából és tizennégy lányából állt."
A kannibálokat Edinburgh közelében végezték ki: a férfiaknak levágták a végtagjait és hagyták elvérezni őket, a nőket és gyerekeket – miután ezt végignézték – máglyán égették el.
A törzs barlangja mind a mai napig létezik, és megközelíthető Ballantrae mellett az A77-es útról.