Hunter

Génátvitel szusival

Új emésztési képességgel ruházza fel a japánokat a szusi, úgy tűnik ugyanis, hogy egy algaevő enzim ugrott át egy tengeri baktériumból a szusifogyasztó emberek emésztőrendszerébe.

Ez az első bizonyíték, hogy egy élelmiszer baktérium képes géneket átvinni bélbaktériumainkba, segítséget nyújtva minél több energia kinyeréséhez az adott élelemből, állítja Mirjam Czjzek, a francia Nemzeti Tudományos Kutatási Központ (CNRS) munkatársa, aki a baktériumok által termelt enzimek génjei utáni kutatása során lett figyelmes a genetikai cserére.

A CNRS csapata által vizsgált enzimek egy, a Porphyra nevű vörös alga sejtfalainak 40 százalékát kitevő poliszacharidot bontanak le. Ebből az algából készítik a szusi betekeréséhez használt nori lapokat, ez a szénhidrát egyébként igen ritka más tengeri növényekben. Az enzim jellemzően tengeri baktérium mintákban fordul elő, a franciák meglepetésére azonban egy japán személy bélrendszerében is felbukkant. "Azt hittük ez csupán egy fura egybeesés, különösen, hogy a Porphyra a szusiban is jelen van" - mondta Czjzek.

A felvetés ellenére megvizsgálták, hogy az enzimhez szükséges gén jelen van-e más japán emberek bélflórájába is, amihez japán és észak-amerikai tanulmányokat vizsgáltak át. Utóbbiaknál nem találták meg a gént, azonban a vizsgált 13 japán illetőségű személy esetében ötnél jelen volt. "A szám alacsony, azonban elmondhatjuk, hogy látszólag ez az enzim csak a japánokban van jelen" - tette hozzá Czjzek, aki szerint a szigetország algában gazdag étrendjében keresendő a magyarázat. A japánok napi átlagban 14,2 grammot fogyasztanak ebből az ételből.

A gének folyamatosan vándorolnak a különböző baktériumok között, újabb és újabb vonásokkal ruházva fel egymást, azonban ez az első eset, hogy egy bélbaktérium a gazdája által elfogyasztott élelemből szerezzen új géneket. Elméletileg a Porphyra enzimmel rendelkező japánok képesek megemészteni az algát, ellentétben például az amerikaiakkal, akiknek egyszerűen csak áthalad a bélrendszerén. Mindebből ne vonjuk le azt a következtetést, hogy néhány szusival sikerül kialakítanunk saját alga lebontó enzimeinket. Az áruházakban kapható algákat általában hőkezelik a sterilizálás érdekében. "Ha az algát megpirítják a szusi elkészítése előtt, a benne található mikrobák elpusztulnak, és a gének nem jutnak át" - figyelmeztet Czjzek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • OmaDeTorun #33
    Nincs regisztráció ,szabad topiknyítás , élő chatelés !
    Senki sincs egyedül ,önre is várunk legyen tagja közösségünknek , mindenkit szeretettel várunk fórumonkon, regisztráció nem szükséges az oldalunkon megnyílt a valósidejű csetelés lehetősége is (regisztráció nem szükséges), hozza magával barátait is , hiszen 2012 nemsokára itt van,
    Fórumunkon ,a szabad topiknyítás lehetősége adott , nincs korlátozás , nics regisztráció , csak a jókedv és korlátlan szórakozás mire vár még ?
    http://senergy.atw.hu/
  • Loverman #32
    jeeeeeeeeeeeeeeeeeee
  • astrobal #31
    *baszd.
  • astrobal #30
    bazdmeg delfin! bazdmeg bálna!
  • blessyou #29
    Azt én is olvastam, a Galaktikában leközölték 3 részben :) Jó volt és érdekes, de inkább a gazdasági gondolatok fogtak meg benne (kalória alapú társadalom).
  • globint #28
    Ja, így van.
  • pasi29uk #27
    Franciaország bizonyos részein a tradicionális vörösbor fogyasztás is hatott az ottaniak génállományára :)
  • k0zi #26
    Ez olyan meglepő? Van egy több évszázados étkezési szokás és megjelentek hatékonyabb egyedek. Szóval nem értem ez miért "átugrott", amikor lehet mutáció is, amely olyan sikeres lett, hogy el is terjedt.
  • Camouflage #25
    Nekem errol es a fotoszintetizalos cikkrol egy regebben olvasott scifi jutott eszembe. Ugy emlekszem az volt a cime, hogy zöld jaguár vírus. Egy biologus ugy dontott, hogy elege van abbol, hogy a Fold lakoinak fele az ehhalal szelen all es kitenyesztett egy virust, ami az embereket megfertozve, kepesse tette oket a fotoszintezisre.
  • Sir Ny #24
    úgy sokkal hatásosabb, ha az ember nem előröl juttatja a szusit a beleibe, hane hátulról.