Hunter
Hogyan emlékszik az agy a jövőre?
Tudósok felfedezték, hogy agyunk energiát spórol azáltal, hogy megjósolja mit fog a szemünk látni, így csak a váratlan dolgokra kell összpontosítania.
A Glasgow-i Egyetem pszichológia karának kutatói a frankfurti Max Planck Agykutatási Intézet szakértőivel közösen arra a következtetésre jutottak, hogy a vizuális kéreg nem egyszerűen reagál a vizuális ingerekre, de automatikusan megjövendöli mit fogunk látni egy-egy adott környezetben - főként az általunk már jól ismert közegekben, mint az otthonunk, vagy a munkahelyünk. Ezzel az agy kevesebb energiát használ fel a képek feldolgozására, azonban ha valami váratlan tűnik fel az ismerős környezetben, a vizuális kéreg aktívabbá válik az új információk befogadása érdekében.
"Képzeljük el a hivatali asztalunkat" - magyarázta dr. Lars Muckli, a kutatás vezetője. "Ezerszer láttuk már, így az agyunk tudja hogy néz ki, tehát nincs kell különösebb energiát fordítania a helyszín feldolgozására. Már eleve rendelkezik egy mentális képpel amiből megjósolja, hogy mi tárul elénk az irodába belépve. Azonban ha egy nap besétálunk az irodába és egy teljesen váratlan valakit találunk a székünkben ülve - például a miniszterelnököt - agyunknak keményebben kell dolgoznia hogy ugyanazt a helyszín feldolgozza."
A skót-német eredmények egy viszonylag új elméleten alapulnak, amit a londoni University College agytudósa, Karl Friston prediktív kódolásnak, avagy a szabad energia alapelvnek nevezett el. Ez azt állítja, hogy az agy aktívan megjósolja milyen inputot fog kapni, nem pusztán passzív módon feldolgozza az éppen beérkező információkat. "A prediktív kódoláson azt az elméletet értjük, mely szerint az agy jóslatokat generál, megbecsülendő az adott környezeti információkból kinyerhető legvalószínűbb vizuális inputot a közelmúlt alapján. Az agy számára ez egyfajta meglepetés redukálás" - taglalta Muckli.
Az elméletet Glasgow-ban le is tesztelték. A kutatók 12 önként jelentkezőt kértek meg, hogy szemléljenek egy vizuális stimulust, miközben fMRI agyletapogatást végeztek rajtuk. Az alanyoknak egy számítógép képernyőjén két villogó pontot kellett nézniük, melyek a mozgás illúzióját keltették. A megjósolható/megjósolhatatlan teszthez a kutatók időnként rövid időre felvillantottak egy harmadik pontot is, általában a kettő már megszokott pont között úgy, hogy az megzavarja az illúziót.
A kísérlet alatt az alanyok elsődleges vizuális kérgét (V1) figyelték, az fMRI eredmények pedig egyértelműen tükrözték, hogy a megjósolható séma jóval kevesebb aktivitást idézett elő a V1-ben a váratlan stimulussal szemben. "Az agy sejti, hogy mit fog látni, és azt csak néha meg akarja erősíteni - olyan ez mintha a jövőre emlékeznénk" - nyilatkozott dr. Muckli. "Ez megmagyarázhatja miért nem vesszük észre időnként a változásokat egy ismerős közegben, sokszor az agy ugyanis csak azt látja amire számít, hogy látni fogja, és nem azt ami valójában ott van."
A Glasgow-i Egyetem pszichológia karának kutatói a frankfurti Max Planck Agykutatási Intézet szakértőivel közösen arra a következtetésre jutottak, hogy a vizuális kéreg nem egyszerűen reagál a vizuális ingerekre, de automatikusan megjövendöli mit fogunk látni egy-egy adott környezetben - főként az általunk már jól ismert közegekben, mint az otthonunk, vagy a munkahelyünk. Ezzel az agy kevesebb energiát használ fel a képek feldolgozására, azonban ha valami váratlan tűnik fel az ismerős környezetben, a vizuális kéreg aktívabbá válik az új információk befogadása érdekében.
"Képzeljük el a hivatali asztalunkat" - magyarázta dr. Lars Muckli, a kutatás vezetője. "Ezerszer láttuk már, így az agyunk tudja hogy néz ki, tehát nincs kell különösebb energiát fordítania a helyszín feldolgozására. Már eleve rendelkezik egy mentális képpel amiből megjósolja, hogy mi tárul elénk az irodába belépve. Azonban ha egy nap besétálunk az irodába és egy teljesen váratlan valakit találunk a székünkben ülve - például a miniszterelnököt - agyunknak keményebben kell dolgoznia hogy ugyanazt a helyszín feldolgozza."
A skót-német eredmények egy viszonylag új elméleten alapulnak, amit a londoni University College agytudósa, Karl Friston prediktív kódolásnak, avagy a szabad energia alapelvnek nevezett el. Ez azt állítja, hogy az agy aktívan megjósolja milyen inputot fog kapni, nem pusztán passzív módon feldolgozza az éppen beérkező információkat. "A prediktív kódoláson azt az elméletet értjük, mely szerint az agy jóslatokat generál, megbecsülendő az adott környezeti információkból kinyerhető legvalószínűbb vizuális inputot a közelmúlt alapján. Az agy számára ez egyfajta meglepetés redukálás" - taglalta Muckli.Az elméletet Glasgow-ban le is tesztelték. A kutatók 12 önként jelentkezőt kértek meg, hogy szemléljenek egy vizuális stimulust, miközben fMRI agyletapogatást végeztek rajtuk. Az alanyoknak egy számítógép képernyőjén két villogó pontot kellett nézniük, melyek a mozgás illúzióját keltették. A megjósolható/megjósolhatatlan teszthez a kutatók időnként rövid időre felvillantottak egy harmadik pontot is, általában a kettő már megszokott pont között úgy, hogy az megzavarja az illúziót.
A kísérlet alatt az alanyok elsődleges vizuális kérgét (V1) figyelték, az fMRI eredmények pedig egyértelműen tükrözték, hogy a megjósolható séma jóval kevesebb aktivitást idézett elő a V1-ben a váratlan stimulussal szemben. "Az agy sejti, hogy mit fog látni, és azt csak néha meg akarja erősíteni - olyan ez mintha a jövőre emlékeznénk" - nyilatkozott dr. Muckli. "Ez megmagyarázhatja miért nem vesszük észre időnként a változásokat egy ismerős közegben, sokszor az agy ugyanis csak azt látja amire számít, hogy látni fogja, és nem azt ami valójában ott van."