2006 óta tudósítunk John Carmack leszállóegységeinek vesszőfutásáról, ezúttal azonban az általa alapított Armadillo Aerospace járműve tökéletes repülést produkált.

Megvan az 1 millió dolláros NASA Northrop Grumman Lunar Lander Challenge potenciális győztese, az Armadillo Aerospace rakétahajtású leszállóegysége sikeresen teljesítette az előírt "holdraszállási" manővereket. Mivel a díj elhódításának határideje 2009. október 31., és még további két csapat is versenyben van, ezért nem hirdettek győztest, azonban minden jel arra mutat, hogy a John Carmack által alapított Armadillo csapat Scorpius névre keresztelt rakétahajtású leszállóegysége zsebelheti be a pénzdíjat és az elismerést.

A Scorpius az Armadillo texasi Caddo Mills repterén emelkedett fel az előírt 50 méteres magasságba, majd az 50 méterrel távolabb elhelyezkedő egyenetlen holdfelszínt szimuláló leszállóhely fölé repülve sikeresen leereszkedett. A cél teljesítéséhez ugyanezt a mutatványt kellett újra bemutatnia, másodszorra a leszállóhelyről kellett elrugaszkodnia és visszatérnie a kiindulási pontjára. A két repülés zökkenőmentesen zajlott le, és mindkét alkalommal teljesítették a 180 másodperces repülési időt, ami az igazi nehezítést jelentette az 1. szinttel szemben. Az 1. szinten mindössze 90 másodperc a minimális repülési idő. Ezt a lépcsőfokot az Armadillo tavaly októberben már maga mögött hagyta, akkor 350 000 dollárt vihetett haza a csapat.


A 2. szint első repülése
Teljesítményével az Armadillo jutott túl elsőként a Lunar Lander Challenge 2. szintű követelményein, így hátradőlve figyelhetik versenytársaik teljesítményét, akiknek még az 1. szinten is bizonyítaniuk kell majd. A 2. szint repülési időminimuma a NASA számításain alapul, melyek szerint a Hold felszínéről a pályára állásig megközelítőleg 180 másodpercre van szükség. "Mivel a Lunar Lander Challenge elég megerőltető a teljesítményt tekintve, néhány módosítással a Scorpius a világűrt is elérhetné" - nyilatkozott Carmack. "Hamarosan nagyobb magasságú teszteket is végrehajtunk. Itt a texasi bázisunkon 6000 lábig (1830 méter) tudunk felmenni, a valós képességeit majd Új-Mexikóban mutatja meg a gép."

Az Armadillo leszállóegységének rakétahajtóművét folyékony oxigén és alkohol keveréke hajtja. A kormányzást - akárcsak a hajdani Apollo leszállóegységeknél - a főhajtómű szögének változtatásával oldják meg. A Scorpius az idei verseny legnagyobb méretű egysége. A felhasznált technológia moduláris; minél több modult kapcsolnak össze, annál nagyobb teljesítményre képes a kapott jármű. Carmack elmondása szerint hat modulra lett volna szükség, hogy egységük egy pilótával vagy utassal a fedélzetén teljesítse a Lunar Lander Challenge-et.


A 2. szint második repülése
Az Armadillo mellett két kaliforniai csapat van még versenyben, a Masten Space Systems és az Unreasonable Rocket. A Masten XA 0.1B jelű, Xombie néven emlegetett járműve ugyanazt az üzemanyagot és kormányzási technikát alkalmazza, mint a Scorpius, a versenybe nevezett gép azonban csak egy kisméretű technológiai demonstrátor, melynek nagyobb változata jövőre mutatkozhat be. A Masten hosszú távú célja olcsó szuborbitális kilövési szolgáltatások biztosítása tudományos küldetések és űrturisták számára.

Az Unreasonable Rocket egy egészen kis csapat, gyakorlatilag Paul T. Breedből és fiából, Paul A. Breedből áll. Járművük, a Blue Ball hidrogén-peroxiddal működik. Az egyfajta üzemanyag nagyban leegyszerűsíti a konstrukciót, beindítása és leállítása is egyszerűbb, mint hibridhajtású versenytársaié, és összességében megbízhatóbbnak is ítélik. A hátránya, hogy a hidrogén-peroxiddal mindössze a folyékony oxigén és alkohol keverék által előállított teljesítmény 60 százaléka érhető el.

Amennyiben a fent említett két csapat valamelyikének sikerül megismételnie az Armadillo teljesítményét, úgy a győztes a legpontosabb landolásokat végrehajtó csapat lesz.