Berta Sándor

Mikrohullám az autók megállítására

Az Euroka Aerospace amerikai cég mérnökei olyan mikrohullámú eszközt fejlesztettek ki, amely képes akár egy jármű elektronikáját is blokkolni és így az autót vagy akár egy csónakot megállítani.

A prototípus már felszerelhető egy gépkocsi tetejére. A készülék használat közben egy mikrohullám-sorozatot lő ki a céljárműre, a találat megbénítja a motorban lévő processzorokat és így a jármű megáll. Nem véletlen, hogy a megoldás máris felkeltette az amerikai rendőrség érdeklődését, hiszen a segítségével könnyen megállíthatók lennének az országban mindennapos ámokfutók. De a berendezés ugyanilyen hatékonyan működhetne a katonai támaszpontok ellenőrzőpontjainál vagy a repülőtereknél és más fontos intézményeknél is, például szóba került az alkalmazása az olajfúrótornyok védelmére.

"Terveink szerint az első eszközöket 18 hónapon belül beépíthetjük rendőrautókba" - mondta James Tatoian, az Eureka Aerospace és a projekt vezetője. A készülék súlya kereken 100 kilogramm és egyenárammal működik. A mikrohullámokat egy speciális antenna segítségével lövik ki a céljármű irányába és minden nem fémes anyagon áthatolnak. Az eszköz blokkolja, illetve akár tönkre is teszi a motort vezérlő chipeket.



Az elképzelés nem új keletű, hiszen az Egyesült Államok Hadserege 1997-ben már tesztelt egy hasonló berendezést. Az akkori technika csak egy óriási méretű és súlyú darab elkészítését tette lehetővé, az Eureka terméke viszont csupán két és fél méter hosszú és egy méter széles, melynek nagy része természetesen az antenna. "Jóval hatékonyabb a katonaság által kipróbált korábbi modelleknél. Csúcsteljesítménye két gigawatt, de az egyes lövések átlagosan csak 10 kilowattosak. Minden impulzus körülbelül 50 nanoszekundumig tart. A tesztek során a 15 méterre lévő autók motorjai közül mindegyik lekapcsolt, ehhez 100 joule energiabefektetés kellett. A célunk egy olyan készülék kifejlesztése, amely akár 200 méter távolságra is hatásos" - emelte ki James Tatoian.

"Nem kétlem, hogy az ötlet jó, azonban az alkalmazása kérdéses. Gondoljuk csak el mi történne, ha a rendőrautó üldözés közben a sugarakat egy zsúfolt helyre, például egy bevásárlóközpontra irányítaná. Túl nagy lenne a liftekben, bankautomatákban és egyéb műszaki berendezésekben okozott kár, ráadásul ártatlanok is megsérülhetnek" - nyilatkozta Peter Fisher, a Massachusetts Institute of Technology (MIT) professzora. Az Eureka projektjének első finanszirozója az Amerikai Tengerészgyalogság, de több további kormányzati hivatal is már jelezte, hogy támogatni akarja a programot.

Videobeszámoló az eszközről (15 MB, avi)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bruderdavid #97
    Ja meg még annyit hogy olvastam arról, hogy háztartási mikrókból is lehet fegyvert készíteni csak kb 50db kellene hozzá. Na most ugye itt egy 12 v 24 voltos autóról indítanák ezt a mikrohullám generátort. Mivel táplálnák meg???? Utáfutón menne utána esettleg azt akku? A mikrohullám terjedési hossza az elég gyatra és könnyen eltéríthető. Mivel tudják pontosan iránytani? !!!!Milyen hatással van az emberi szervezetre????!!!És egy elhibázott lövés egy mennyibe kerülne?
  • bruderdavid #96
    Én csak arra alennék kíváncsi hogy egy szívóbenzines motorral mit csinálna???
    Teszem azt leblokkolná a karburátort? Blokkolná az akkumulátor elektrolízisét.
    Nem hagyná gyújtani a gyertyákat??Vagy leállítaná a rotort? :D
    Aztán a szívó benzines is megy mint az állat ha nagy a teljesítménye(csak hatalmas ccm-es lökettérfogatának kell lennie).
    Tehát az ellen szart sem érne mert nem hiszem el hogy egy-két tranzisztort képes blokkolni, mert a régi autókna ebben merül ki általában az össz elektronikája.
    Tehát itt jön a nagy cummancs hogy a modern technika kiskapuja egy fejletlen stabil technológia. Anno a lopakodót is csak a fejletlen radarok észlelték.
  • rigidus #95
    > hiszen a segítségével könnyen megállíthatók lennének az országban mindennapos ámokfutók.

    Az amokfutokat a hianyos/rossz oktatas es a hanyatlo tarsadalom a fejlodes peldakepekent valo kovetese termeli ki. Nemzeti oktatasi programra nem gondoltak meg?
  • NEXUS6 #94
    Azt írják egyes helyeken, hogy az amcsik magas hőmérsékletű szupravezetős E-bombát használtak Irakban, ezt valszeg nitrogénnel hűtik.

    Monnyuk egyesek szerint akár kb 400 $-ból is összehozható egy hasonlóan hatékony eszköz.
  • teddybear #93
    wanek, jobb lenne elismerned, hogy tévedtél. De mindegy is.

    Ez az eszköz az EMP hatáson alapul. A felépítése a közönséges impulzusos radar adórészéhez hasonlít. Impulzus Üzem!!! Ami azt jelenti, hogy az adó egy mikromásodpercig több megawattot sugároz ki, de utána jó darabig semmit. Pl. a TU-154-es utasszállító radarja másodpercenként 400-szor ~150 kW -os impulzust ad ki, 1 mikromásodpercig, és ez még a kisebbek közül való.
    Az adócsöve hasonló magnetron, mint amilyen a mikrohullámú sütőben is van, de más frekvenciasávban üzemel, és mivel impulzus üzemű, ezért nem sokkal nagyobb(kb. kétszeres fizikai méret). A nagyfeszültséget egy tirisztoros áramkör adja, kicsit a gépkocsik gyujtóáramkörére emlékeztet, de annál nagyobb teljesítményű. Azok a "fél B30-as téglák" különleges, kis induktivitású kondenzátorok, amelyek nagy áramot képesek leadni kis idő alatt is.
  • talk #92
    Gondolom a rendőrautókat védenék. Akkor ezek után csak a rendőrautót kell elkötni és máris van egy védett egyben támadó fegyver szinte bármi ellen.
    bocs nem sugár hanem hullám
  • talk #91
    Pláne hogyha szembeforgalomból találna el valakit.
  • talk #90
    Akkor a rendőrök jól meg gondolják, hogy mikor használják, mert mi van ha a sugár egyrésze vissza verődik és az ő autójuk áll meg (na ez nagy szégyen lenne).
    Akkor ennek az egyik mellékhatása az lesz, hogy 200 méteres körzetben a hullám teljes irányában minden autó megál és karambol lesz plusz akinek pészmékere van az mind meg meghal?
    Autópályán is fogják használni? feltéve hogy igaz
  • xizor #89
    Ez kb olyan ötletnek tűnik nekem, mint kilőni a gumiját azt max felborul a kocsi és meghal 1-2 ember.De én nem értem, ha lekapcsol akkor megáll a kocsi csak úgy szó nélkül?
  • deathvir #88
    Meg hát igen ,önidukció keletkezik ami meg tudjuk milyen :)