Hunter
Egy csillagnak is lehet csóvája
Meglepő felfedezést tett a NASA egyik űrtávcsöve. Egy 400 éve ismert, haldokló csillag mögött hatalmas, nem kevesebb mint 13 fényév hosszúságú csóvát detektált.
A jelenség a mai napig egyedülálló, ez azonban nem jelenti azt, hogy más ismert csillagoknál ne fordulhatna elő. A csóva mindenesetre jó szolgálatot tehet a csillagászoknak, számos értékes információt adhat ugyanis arról, hogyan alakulnak ki az égitestek a hasonló, életük végén járó csillagok által kilökött anyagokból.
Az anyagsávot a GALEX (Galactic Evolution Explorer) űrtávcső derítette fel az égbolt ultraibolya tartományban zajló átfogó felmérési munkálatai során, ami még 2003-ban kezdődött és várhatóan az év végén fejeződik be. A Mira nevű csillag különleges jegyét eddig egyetlen távcső sem vette észre, mivel vagy nem a megfelelő hullámhosszon vizsgálták, vagy túl közelről szemlélték az objektumot, elemezte a felfedezést az műszer egyik csillagásza, illetve a Nature legutóbbi számában megjelent tanulmány szerzője, Mark Seibert. A Hubble például az összes elképzelhető hullámhosszon szemügyre vette, azonban nem láthatta a csóvát, mert az égbolt csak egy egészen kis területét figyeli, ezért nem tűnhet fel a csillag környezetében található anyaghalmaz.
A Mira, más néven Omicron Ceti valójában egy kettős csillagrendszer, ami a nagyobb Mira A és a kisebb Mira B jelű csillagból tevődik össze. A bináris rendszer iskolapéldája az életük utolsó szakaszába lépett pulzáló csillagoknak, amikor tömegük nagy része egy poros szél formájában távozik. A Mira meglehetősen gyors mozgású csillag, ezért formál napszelének kiáramlása egy csóvát, ami kizárólag ultraibolya tartományban látható. Seibert több másik, ugyanezen osztályba tartozó csillagot is megvizsgált, esetükben azonban nem észleltek csóvát, ennek ellenére meggyőződése, hogy nem egyedi jelenségről van szó, hiszen elképesztő számban találhatók hasonló csillagok a galaxisban.
A GALEX csillagászcsapatának vezetője, Christopher Martin, a Caltech tudósa egy a vízen sikló csónak orra által keltetthez hasonló lökésfrontot is észlelt a Mira előtt. Ilyet eddig csak egyetlen egyszer sikerült észlelni hasonló csillag esetében, azt is igen gyengén az infravörös tartományban, az R Hydrae nevű csillagnál.
Csóvával eddig csak a szupernóva robbanásokból kilökődő neutron csillagoknál találkoztak, ezek azonban igen rövid életűek. A Mira ezzel szemben meglepően hosszú csóvája körülbelül 30.000 év történetét mesélheti el, értékes betekintést nyújtva a galaxisok kémiai evolúciójába. A Mirához hasonló csillagok tömegük nagy részét saját maguk állítják elő, azonban az elemek keletkezésének módjáról nem sokat tudni. A Mira csóvájának elemzésével azonban kikövetkeztethető ez a folyamat, a csillag régebbi anyagai a csóva végén, az újabbak az elején helyezkednek el.
A jelenség a mai napig egyedülálló, ez azonban nem jelenti azt, hogy más ismert csillagoknál ne fordulhatna elő. A csóva mindenesetre jó szolgálatot tehet a csillagászoknak, számos értékes információt adhat ugyanis arról, hogyan alakulnak ki az égitestek a hasonló, életük végén járó csillagok által kilökött anyagokból.
Az anyagsávot a GALEX (Galactic Evolution Explorer) űrtávcső derítette fel az égbolt ultraibolya tartományban zajló átfogó felmérési munkálatai során, ami még 2003-ban kezdődött és várhatóan az év végén fejeződik be. A Mira nevű csillag különleges jegyét eddig egyetlen távcső sem vette észre, mivel vagy nem a megfelelő hullámhosszon vizsgálták, vagy túl közelről szemlélték az objektumot, elemezte a felfedezést az műszer egyik csillagásza, illetve a Nature legutóbbi számában megjelent tanulmány szerzője, Mark Seibert. A Hubble például az összes elképzelhető hullámhosszon szemügyre vette, azonban nem láthatta a csóvát, mert az égbolt csak egy egészen kis területét figyeli, ezért nem tűnhet fel a csillag környezetében található anyaghalmaz.
A Mira, más néven Omicron Ceti valójában egy kettős csillagrendszer, ami a nagyobb Mira A és a kisebb Mira B jelű csillagból tevődik össze. A bináris rendszer iskolapéldája az életük utolsó szakaszába lépett pulzáló csillagoknak, amikor tömegük nagy része egy poros szél formájában távozik. A Mira meglehetősen gyors mozgású csillag, ezért formál napszelének kiáramlása egy csóvát, ami kizárólag ultraibolya tartományban látható. Seibert több másik, ugyanezen osztályba tartozó csillagot is megvizsgált, esetükben azonban nem észleltek csóvát, ennek ellenére meggyőződése, hogy nem egyedi jelenségről van szó, hiszen elképesztő számban találhatók hasonló csillagok a galaxisban.
A GALEX csillagászcsapatának vezetője, Christopher Martin, a Caltech tudósa egy a vízen sikló csónak orra által keltetthez hasonló lökésfrontot is észlelt a Mira előtt. Ilyet eddig csak egyetlen egyszer sikerült észlelni hasonló csillag esetében, azt is igen gyengén az infravörös tartományban, az R Hydrae nevű csillagnál.
Csóvával eddig csak a szupernóva robbanásokból kilökődő neutron csillagoknál találkoztak, ezek azonban igen rövid életűek. A Mira ezzel szemben meglepően hosszú csóvája körülbelül 30.000 év történetét mesélheti el, értékes betekintést nyújtva a galaxisok kémiai evolúciójába. A Mirához hasonló csillagok tömegük nagy részét saját maguk állítják elő, azonban az elemek keletkezésének módjáról nem sokat tudni. A Mira csóvájának elemzésével azonban kikövetkeztethető ez a folyamat, a csillag régebbi anyagai a csóva végén, az újabbak az elején helyezkednek el.