SG.hu·

Három új vízi erőmű épülhet Magyarországon

A szükséges engedélyek beszerzését követően zöld utat kapott az az összesen mintegy hétmilliárd forint értékű beruházási program, amelynek keretében az ország különböző pontjain három kis kapacitású vízi erőművet épít az immár magyar tulajdonban lévő Hydro Power Consulting Magyarország Kft.

Az engedélyeztetési és szakhatósági eljárásokkal befejeződött annak a közel hétmilliárd forintos programnak az előkészítése, amelynek keretében az ország három folyóján 1,5-2,0 megawattos erőműveket épít a Hydro Power Consulting Magyarország Kft. - erősítette meg lapunk információit Kapuváry Gusztáv ügyvezető igazgató. Az első beruházást a Vas megyei Kenyeri határában, a Rábán valósítják meg. Itt mintegy 2 milliárd forintos költséggel 1,5 megawattos vízi erőmű épül.

Kapuváry elmondta: elsősorban a kedvező időjárás miatt a programot sikerült felgyorsítaniuk, a kétturbinás létesítmény várhatóan már az ősszel áramot termel. A megtermelt villamos energiát a helyi áramszolgáltatónak értékesítik. Az erről szóló hálózatcsatlakozási szerződést az Édásszal már aláírták. Az ügyvezető igazgató hozzátette: a beruházást 275 millió forint erejéig saját erőből, valamint hitelből és több mint 300 millió forintnak megfelelő uniós támogatásból valósítják meg.

Hasonló finanszírozási konstrukcióban jövőre hozzáfognak a két megawatt teljesítményű békésszentandrási erőmű építéséhez, amely a Hármas-Körös felduzzasztott vízével termel majd energiát. Ennek a beruházásnak a költsége a speciális műszaki feladatok miatt várhatóan meghaladja majd a 2 milliárd forintot. A rákövetkező évben pedig a Hernádon, Hernádszurdoknál építenek egy 1,5 megawattos vízi erőművet, ugyancsak 2 milliárd forint körüli költséggel.

A budapesti székhelyű Hydro Powert 2002-ben hozta létre az osztrák Gugler Hydro Energy GmbH, s kezdett hozzá a többmilliárdos hazai vízierőmű-program előkészítéséhez. A cég 2004-ben teljes egészében magyar tulajdonba került. Kapuváry a jelenlegi tulajdonosi körről nem kívánt nyilatkozni, azt azonban elmondta, hogy mindhárom erőmű esetében a műszaki berendezések nagy részét, többek között a turbinákat az egykori tulajdonos, az osztrák Gugler Hydro szállítja.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© AranyKéz2007. 03. 27.. 19:12||#14
Jah, aztán mindenki döglõdik ha nincs szél <#mf2>
© fflx2007. 03. 27.. 15:20||#13
koszonjuk, az ilyen hozzaszolasoknak kb annyi ertelme van, mintha blikket olvasnek...
© tar862007. 03. 27.. 09:12||#12
Házi szél erõmûvek a megoldás.
© AgentKis2007. 03. 26.. 15:05||#11
"2000 milliárd"

Ennél nyílván drágább lenne egy "Paks méretû" atomerõmû, fõleg a mai megoldásokkal amikor a 3. alvállalkozó építené, 2000 milliárdért, de az adófizetõknek belekerülne mondjuk 6000 milliárdba, hogy a fõvállakozók is jól járjanak, meg az is aki arról dönt, hogy ki építse.
Hasonlóan az autópálya vagy a 4es metró beruházásokhoz...
© Secretx2007. 03. 26.. 08:50||#10
Vízi erõmûvet oda építeni ahol a víznek a legkisebb az esési energiája egyszerûen pénzkidobás. Mivel a Kárpátmedencében eleve nincsenekl nagy sodrású hegyi folyók.... a folyóink sík terepen kanyarognak...El kéne ezen gondolkodni.
© szombi2007. 03. 25.. 21:58||#9
Az erõmû leszerelhetõ, amiatt nem kell aggódnod. A 8 forintos átvételi árban már
a kezdetektõl fogva benne van a leszerelés költsége(kb. 0.1 ezreléke).
A leszerelés is biztonságos, mert ha 70 évig mehetett az erõmû gond nélkül,
akkor a reaktortérben elhelyezett sugárzó anyagok 500 évig biztosan nem szennyeznek!

Egy vízerõmû jó ötlet, mert nem ingadozik annyira, de egyszer az is elöregszik,
és 60 év után MINDENT le kell cserélni! A fajlagos költség pedig óriási,
nem beszélve a természet károsításáról és a hajózás nehézségeirõl(zsilipkamrákat kell fenntartani).
© quentit2007. 03. 25.. 17:48||#8
Elõször ezt írod:
"Az állam sz*rik arra h mi hasznos ennek az országnak. Hazaáruló társaság..."
majd ezt:
"És ennek nincs semmilyen káros utóhatása, ellenben az atomerõmûvekkel."

Saját magadnak is ellent mondasz két egymást követõ állításoddal <#nyes><#lama>
© jeec2007. 03. 25.. 11:38||#7
Ettõl függetlenül talán (azt hiszem) szükség van új atomerõmûvi blokkokra.
© jeec2007. 03. 25.. 11:37||#6
Valószínûleg egy kicsivel egyszerûbb megépíteni egy vízerõmûvet, mint egy atomerõmûvet, lakossági ellenállás kisebb, lényegesen kevesebb nukleáris hulladék keletkezik, nem kell azon agyalni 50-60 év múlva, hogy hogyan bontjuk le (az atomerõmûveknél ez egy lényeges kérdés, és hiába ad folyamatosan pénzt a nemzetközi atomenergia bizottságnak (azt hiszem ez a szervezet neve) minden erõmû, hogy majd abból legyen ez rendezve, egyelõre még nem nagyon van egyáltalán tapasztalat ilyen munkáról!). A vízerõmû 300-500 év múlva is tud termelni áramot (ha még lesz rá szükség... ha még lesz kinek..), gyakorlatilag a nap hajtja meg korlátlan ideig. Csak karbantartási költsége van, és lefogadom, hogy ez kevesebb, mint egy atomerõmû esetében (talán még megtermelt energiára lebontva is).
Lényeges még, hogy bár nem tudom, hogy hogyan épülnek meg ezek, de elvileg meg lehet úgy is csinálni, hogy nyújthatnak kiegyenlítõ szerepet a megújuló egyenetlenül termelõ szél és naperõmûveknek.

BTW: nem tudom, ohgy mennyibõl jönne ki mai árakon egy Paks teljesítményû atomerõmû.
© Tecnamo2007. 03. 25.. 00:34||#5
Az állam egy fillért nemad erre a beruházásra "275 millió forint erejéig saját erõbõl, valamint hitelbõl és több mint 300 millió forintnak megfelelõ uniós támogatásból..."
Az állam sz*rik arra h mi hasznos ennek az országnak. Hazaáruló társaság...
És ennek nincs semmilyen káros utóhatása, ellenben az atomerõmûvekkel.