Hunter
Jégfelhők terjeszkednek légkörünk peremén
A világűr peremén, ugyanott ahol a Columbia űrsikló darabjaira szakadt, fényes, ezüstöskék felhők lebegnek. A nagy magasságú jégfelhőket és azok növekedését egyelőre tanácstalanul szemlélik mind az űrhajósok, mind a földi tudósok.
A felhők az űrből és a Földről is láthatók, utóbbi esetében azokról a területekről, ahol jelenleg nyár van. Az űrállomás legénysége a déli félgömb fölött látja a jelenséget, ahol most meleg van.
"Határozott változásokat láttunk" - mondta John Olivero, az Embry-Riddle Repüléstudományi Egyetem természettudományokkal foglalkozó professzora. "Úgy tűnik, a felhőt alkotó részecskék idővel valamelyest nagyobbak lettek, és a felhők a sarkvidékektől minden eddiginél távolabbról is láthatóvá válnak."
Utoljára ezek a magas, ragyogó felhők az indonéz Krakatau vulkán 1883. évi kitörésekor jelentek meg nagy számban. A robbanás 80 kilométeres magasságba repítette a hamufelhőket, ezáltal látványos napnyugtát hozva létre. A hamurészecskék megkötötték a nagy magasságban lévő vízpárát, ami jéggé sűrűsödött, és gyönyörű kék felhőket hozott létre. Az eset előtt egyetlen ilyen észlelésről sem lehetett hallani vagy olvasni.
"Még mindig vitatott a jelenség" - mondta Chester Gardner, az Illinois Egyetem légköri tuodmányokkal foglalkozó professzora. Az egyik ok, amiért a tudósoknak fejtörést okoznak ezek a csillogó felhők: az elhelyezkedésük. 50-100 kilométerrel a Föld fölött a mezoszféra szinte hozzáférhetetlen. Ez a terület túl messze van, hogy időjárási ballonokkal elérjék, a Föld körül keringő műholdaknak pedig már túl alacsony, nehezebb légköre túl nagy húzóerőt jelentene számukra. Mindeddig a területről szerzett legtöbb adat távoli műholdaktól és a mezoszférát rövid időre átszelő rakétáktól származnak. A tudósok mégis elég sokat megtudtak ahhoz, hogy levonják a következtetést: a Föld peremének növekvő felhősödése mögött álló legvalószínűbb tényező a globális felmelegedés. A számítógépes modellek szerint két üvegház-gáz kulcsfontosságú hatást gyakorolhat a mezoszférára. A szén-dioxid elnyelheti a Nap sugarait, és amint eléri a mezoszférát - legalább is úgy vélik -, a szén-dioxid kifelé sugározza a hőt az űr felé, ezáltal tovább hűtve az amúgy is fagyos területet. Ezek az rendkívül hideg hőfokok alakítják át a vízpárát jégfelhőkké.
A víz a másik összetevője a felhőformálódásnak. Gardner elmondása szerint a metán, egy másik üvegház-gáz juttathatja el a vizet a légkör magaslataiba. A metán egy szénatomból és négy hidrogénatomból áll. A felsőbb atmoszférában az ultraibolya sugarak széttörik a metánt, és a szabad hidrogénatomok az oxigénnel egyesülve vizet hoznak létre. A vízpára ezután megfagy, és újra készen állnak látványos felhőink.
Egy hurrikán az űrrepülőről fényképezve
Nem sokkal a Columbia katasztrófája után felvetődött a kérdés: vajon az alig ismert felhők szerepet játszhattak-e a történtekben. Az űrállomás űrhajósai nemrégiben észrevették a felhők túlsúlyát a déli félgömb fölött.
"Az utóbbi néhány hétben mindig megcsodáltuk ezt az egyedülálló látványt" - nyilatkozott Don Petit űrhajós a NASA egyik januári TV közvetítésében. "Naponta látjuk Ausztrália és Dél-Amerika csúcsa fölött elrepülve."
Gardner és Olivero azonban elveti az elképzelést, miszerint a jégfelhők bármilyen szerepet játszottak volna a Columbiával történtekben, mivel a felhők csak a nyári hónapok során alakulnak ki, amikor a felső atmoszféra ténylegesen hidegebbé válik, és a vízpárából jég alakulhat ki. Ezzel szemben a Columbia a jelenlegi téli klímában szenvedett balesetet az északi féltekén.
Bár a tudósok nem tudják pontosan, mi okozza a felhők növekedését, a kutatók szerint nem befolyásolják a Föld éghajlatát. Ehelyett úgy tűnik egy már folyamatban levő változást jeleznek számunkra.
"Az 1880-as évek végéig ezek a felhő egyáltalán nem voltak láthatók" - mondta Olivero. "Most azonban egyre nagyobbak és szétszórtabbak. Meggyőződésem, hogy valami a Földről okozza ezeket a változásokat."
 A jégfelhő |
"Határozott változásokat láttunk" - mondta John Olivero, az Embry-Riddle Repüléstudományi Egyetem természettudományokkal foglalkozó professzora. "Úgy tűnik, a felhőt alkotó részecskék idővel valamelyest nagyobbak lettek, és a felhők a sarkvidékektől minden eddiginél távolabbról is láthatóvá válnak."
Utoljára ezek a magas, ragyogó felhők az indonéz Krakatau vulkán 1883. évi kitörésekor jelentek meg nagy számban. A robbanás 80 kilométeres magasságba repítette a hamufelhőket, ezáltal látványos napnyugtát hozva létre. A hamurészecskék megkötötték a nagy magasságban lévő vízpárát, ami jéggé sűrűsödött, és gyönyörű kék felhőket hozott létre. Az eset előtt egyetlen ilyen észlelésről sem lehetett hallani vagy olvasni.
"Még mindig vitatott a jelenség" - mondta Chester Gardner, az Illinois Egyetem légköri tuodmányokkal foglalkozó professzora. Az egyik ok, amiért a tudósoknak fejtörést okoznak ezek a csillogó felhők: az elhelyezkedésük. 50-100 kilométerrel a Föld fölött a mezoszféra szinte hozzáférhetetlen. Ez a terület túl messze van, hogy időjárási ballonokkal elérjék, a Föld körül keringő műholdaknak pedig már túl alacsony, nehezebb légköre túl nagy húzóerőt jelentene számukra. Mindeddig a területről szerzett legtöbb adat távoli műholdaktól és a mezoszférát rövid időre átszelő rakétáktól származnak. A tudósok mégis elég sokat megtudtak ahhoz, hogy levonják a következtetést: a Föld peremének növekvő felhősödése mögött álló legvalószínűbb tényező a globális felmelegedés. A számítógépes modellek szerint két üvegház-gáz kulcsfontosságú hatást gyakorolhat a mezoszférára. A szén-dioxid elnyelheti a Nap sugarait, és amint eléri a mezoszférát - legalább is úgy vélik -, a szén-dioxid kifelé sugározza a hőt az űr felé, ezáltal tovább hűtve az amúgy is fagyos területet. Ezek az rendkívül hideg hőfokok alakítják át a vízpárát jégfelhőkké.
A víz a másik összetevője a felhőformálódásnak. Gardner elmondása szerint a metán, egy másik üvegház-gáz juttathatja el a vizet a légkör magaslataiba. A metán egy szénatomból és négy hidrogénatomból áll. A felsőbb atmoszférában az ultraibolya sugarak széttörik a metánt, és a szabad hidrogénatomok az oxigénnel egyesülve vizet hoznak létre. A vízpára ezután megfagy, és újra készen állnak látványos felhőink.
Egy hurrikán az űrrepülőről fényképezve
Nem sokkal a Columbia katasztrófája után felvetődött a kérdés: vajon az alig ismert felhők szerepet játszhattak-e a történtekben. Az űrállomás űrhajósai nemrégiben észrevették a felhők túlsúlyát a déli félgömb fölött.
"Az utóbbi néhány hétben mindig megcsodáltuk ezt az egyedülálló látványt" - nyilatkozott Don Petit űrhajós a NASA egyik januári TV közvetítésében. "Naponta látjuk Ausztrália és Dél-Amerika csúcsa fölött elrepülve."
Gardner és Olivero azonban elveti az elképzelést, miszerint a jégfelhők bármilyen szerepet játszottak volna a Columbiával történtekben, mivel a felhők csak a nyári hónapok során alakulnak ki, amikor a felső atmoszféra ténylegesen hidegebbé válik, és a vízpárából jég alakulhat ki. Ezzel szemben a Columbia a jelenlegi téli klímában szenvedett balesetet az északi féltekén.
Bár a tudósok nem tudják pontosan, mi okozza a felhők növekedését, a kutatók szerint nem befolyásolják a Föld éghajlatát. Ehelyett úgy tűnik egy már folyamatban levő változást jeleznek számunkra.
"Az 1880-as évek végéig ezek a felhő egyáltalán nem voltak láthatók" - mondta Olivero. "Most azonban egyre nagyobbak és szétszórtabbak. Meggyőződésem, hogy valami a Földről okozza ezeket a változásokat."